A Manchester United újdonsült csatára, Zlatan Ibrahimovic első tétmérkőzésén góllal és egy új trófeával mutatkozott be új csapatában. Az évek óta egyenletesen kiemelkedő teljesítményt nyújtó svéd támadó elárulta jó teljesítménye titkait, többek között azt, hogy a szex milyen hatással van a teljesítményére a fontos mérkőzéseken.
Rio de Janeiro – Kettőből kettő: ez eddig a mérlege a magyar klasszisnak, aki eddig 400 méter vegyes és 100 méter hátúszáson indult, s nyert olimpiai bajnoki címet. Holnap hajnalban a 200 vegyes fináléja következik, s emellett még két egyéni számban méreti meg magát.
A futás napjaink egyik legnépszerűbb mozgásformájává nőtte ki magát. Praktikus, hiszen nem igényel komolyabb beruházást, mint egy jó minőségű futócipőt és innentől kezdve bárhol, bármikor és szinte bármelyik életszakaszban végezhető.
Csak egészség legyen, meg térerő. És legyen még bankkártya, meg fedezet rajta - ha ez mind megvan, Európában bárhová úgy utazhatunk el, mintha hazamennénk.
Budapest – Évről évre egyre többször előkerül a kérdés: legyen felhőkarcoló Budapesten vagy sem? Egy építészstúdió most egészen látványosan álmodta meg a tervet, miszerint a sokemeletes a Deák téren lenne a jövőben.
Kedd hajnalban a verőcei vasútállomáson várakozó egyik tehervagon tetejére felmászott két fiatalember, és az egyiküket halálos áramütés érte. A vagon fölött futó magasfeszültségű vezeték közelébe került fiatal holttestét a váci tűzoltók csak azután tudták lehozni, miután a MÁV szakemberei feszültségmentesítették a vezetéket. A férfi társának nem lett komolyabb baja. Egyelőre nem tudni, hogy miért…
Már ilyen régen történt: tíz éve, augusztus 8-án csaptak fel a lángok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pincéjében, ahol három fővárosi tűzoltó vesztette életét.
Így tiltakozott a rendőri eljárás ellen. A többiek elvették tőle a kést, és figyelmeztették, hogy ha nem áll le, őt is elviszik a pszichiátriára, mint G Rast. (ATV)
Régóta lappangó feszültség tört a felszínre az elmúlt napokban: tényleg kapcsolatokat tesz tönkre a rettenetes oldalzsebes nadrág? Soha senkinek nem állt még jól? Az biztos, hogy még Michael Jordan is bajba került miatta. Izzik az internet egy ruhadarab körül.
Rio de Janeiro – Az ötkarikás játékok és a sport szelleme bármire képes, még arra is, hogy az egymással hadban álló „halálos ellenségnek” tekinthető országok képviselői barátkozzanak egymással.
Justin Timberlake egy olyan fotót töltött fel az Instagramra, amitől egy pict újra megdobbant az 'N SYNC rajongók szíve: közösen pózoltak a banda fiútagjaival.
Fotó: Vgh László / Facebook Vigh László tette ki a Facebookra a képet – Mit képet? Festményt! –, amin az látszik, hogy gyerekek próbálnak meg elhúzni egy traktort, de egy fideszes képviselő ellentart. Miniolimpiát tartottak az Ungi-hegyen.
A szíriai polgárháború döntő csatájánál mindenki úgy tesz, mintha nem tudná pontosan, miről is van szó. Logikus, ha Aleppo elesik, akkor semmivel se lehetne rendezésre kényszeríteni Aszadot, ezt meg még az oroszok se akarják.
Pilisvörösvár egyik legjelentősebb rendezvényén kiemelt szerepet kap a hagyományőrzés és a gasztronómia. A szervezők ingyenes "városnéző kisvonattal", valamint könnyűzenei koncertekkel is készülnek augusztus 12-15. között.
Immár biztossá vált, amiről hetek óta cikkeznek: Paul Pogba most már nem csak közel áll a Manchester Unitedhez, hanem hivatalosan is a csapat tagja, mégpedig világrekordot jelentő összegért!
Rio de Janeiro – Amilyen gyors a vízben, olyan vagány a medence szélén Kenderesi Tamás (19) a 200 méter pillangón a legjobb idővel döntőbe jutó magyar csodaúszó nem ijed meg a világsztároktól, s ennek hangot is adott.
Az a zseniális Dopemanben, hogy még a legegyszerűbb élethelyzetet is frankó, hangzatos, fejkendős, bakancsos, izzadt atlétás, bőgatyás, puskaporszagú telepi repper hangulatúvá tudja varázsolni.
Nagyon úgy tűnik! Legalább száz esetet dokumentáltak a kutatók, amikor a bálnák kisebb tengeri állatok védelmére siettek. Ez olyan szintű érzelmekre utal, amit eddig az emberen kívül csak főemlősöktől láttak.