Nudista tetőteraszt nyitottak London kellős közepén. A meztelen vendégek rendelkezésére nyitott bárpult, trambulin, játékok is állnak a szórakozóhelyen, de ha valaki csak heverészni akar a nyugágyakon és meztelenül élvezni italával a kezében a kilátást a brit fővárosra, azt is megtekintheti. , nézze meg fenti galériánkat!
Lezárták a Sziget fesztivál bejáratát, a hídtól mindenkit elterelnek a rendőrök. A helyszínen tűzszerészek dolgoznak, egy elhagyott, gyanús csomag miatt kellett zár alá venni a területet. Galériánkban a helyszíni fotók!
Augusztusban is többször számíthatunk forró időre. Ez jó hír a szabadságon levőknek, de borzasztó lehet azoknak, akik dolgoznak. Az irodai feladatok elvégzése közben is érdemes odafigyelni magunkra, de fizikai munka esetén kifejezetten okosan kell terveznünk a hőségben az erőnkkel. A Profession állásportál összeszedte a legfontosabb szabályokat a témában.
Nem száll vízre Pétervári-Molnár Bendegúz szerda reggel, miután annyira nagy a szél Rodrigo de Freitas Lagúnában, hogy törölték az összes evezős versenyt. Ez azt jelenti, hogy szerdán az első magyar érdekeltségű versenyprogam magyar idő szerint 15 órakor kezdődik: női tőrben Knapek Edina és Mohamed Aida lép pástra, aztán 15.20-tól kezdenek a férfi pólósok a görögök ellen. (Foto: Soeren…
Peking - Egy ritka jó állapotban megmaradt, 80 millió évvel ezelőtt élt hadroszaurusz fosszíliát tárták fel régészek az észak-kínai Belső-Mongólia területén.
Matolcsy György kedvenc alapítványai 7 milliárdért szereték meg a Buda Palotát a Kalefen, most 7,7 milliárdért újítják fel. 15 éves megtérülést ígérnek.
A Pekingben és Londonban győztes amerikai sportolónő 5,5 másodperccel az orosz Olga Zabelinskaya előtt ért elsőként a célba az országúti időmérőn. Bronzérmes a holland Anna van der Breggen. (Foto: Greg Baker / AFP)
London - Az optikai csalódásokra épülő fejtörők legnehezebbikével borzolja az internet népének idegeit a Playbuzz. A feladat elsőre egyszerűnek tűnik, az ábrákon csak a kakukktojást kell megtalálni, ami azonban nem is olyan egyszerű.
A mérsékelt éghajlati övezetben is ritkán látott, mintegy 5000 km hosszúságú, hullámzó frontrendszer szeli ketté Európát. A front helyzete szerda hajnalban nagyjából az Arhangelszk-Varsó-Bécs-Milánó-Lisszabon tengely mentén húzódott, a legaktívabb szakasza pedig az Alpok környékén illetve Lengyelországban tevékenykedett.
A háború óta először lesznek szegényebbek a fiatalok a szüleiknél az USA-ban és Nyugat-Európában. Az elmúlt tíz évben a háztartások 65%-a nem gyarapodott. A 90-es években csak a 2%-uk járt ilyen rosszul.
Lángos, sült kobász, palacsinta? Az unalmas strandkajákkal nem lehet labdába rúgni, nem véletlenül lett a kecskesajtos-bazsalikomon Bik Mekk az idei év strandétele.
Soron kívül megszüntette a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elleni felszámolási eljárást a Zalaegerszegi Törvényszék - közölte a cég. Bachar Najari, a Zsolnay többségi tulajdonosa a múlt héten fizette ki a miniszterelnöki vő Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila WHB Vagyonkezelő nevű cégével szembeni tartozását. Ez a tartozás úgy jött létre, hogy Paár cége korábban megvette a Zsolnay MFB-…
Budakeszi — Nyáron bárki könnyebben belemegy egy könnyű kalandba. Nincs ez másként az állatoknál sem, ugyanúgy kaphatóbbak egy forró flörtre a napsütéses hónapokban. Szinte minden állatkert és vadaspark közösségi oldalát összebújt állatpárok lepték el az utóbbi hetekben.