Kapás Boglárka országos csúccsal döntőbe jutott 800 méteres gyorsúszásban a riói olimpia csütörtöki versenynapján, míg a szám másik magyarja, Risztov Éva 14-edikként nem került be a fináléba.
Míg szinte a teljes futballvilág Pogba rekordösszegű átigazolásán ámuldozik, a háttérben meghúzódik az igazi nyertes, aki szintén rekordösszeggel gyarapodott. Ő pedig Pogba ügynöke, Mino Raiola.
Risztov Éva 8:33.36-tal a 14. helyen végzett női 800 méteres gyorsúszásban, így nem jutott be a fináléba. Ennek ellenére kedélyesen nyilatkozott a futamát követően.
Budapest — Másfél órán át nem lehetett bejutni szerda délután a Szigetre egy gazdátlan csomag miatt. A biztonsági szolgálat az ilyenkor szokásos protokollt követte, kiürítették a táska körüli területet és kihívták a tűzszerészeket, a szervezők számára ugyanis a legfontosabb a fesztiválon tartózkodók biztonsága.
Dagonyázzunk együtt a legnagyobb magyar bulvárlapokkal a börtönviselt Damu Roland és alkoholista-gyógyszerfüggő felesége, illetve a koraszülött gyerekük nyomorában!
Budapest - Ma éjjel még egy 6 millió forintos bécsi luxus szállodai szobában lazított, hamarosan azonban a Sziget Fesztivál némiképp lecsendesedett porában lép a közönség elé Rihanna.
Los Angeles — Minden szem Kim Kardashianra (35) tapadt, amikor vásárolni indult és – elnézve az öltözékét – ebben semmi meglepő nincs. A valóságshowsztár olyan fekete minit választott, ami szinte rátapad a testére és tökéletesen megmutatja az alakját.
Az új Margit körúti park adatait titkosították, arra hivatkozva, hogy egy rendőrségi épület is lesz benne. De a rendőrség nem megy oda, a titok viszont titok maradt.
Budapest – Bárdosi Sándor (39) igazán veszélyes helyzetbe került, ugyanis a hét elején a rendőrség s a tűzoltóság is kivonult az edzőterméhez. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia, hiszen a helyet ellepték a méhek, a sportoló pedig allergiás a csípésükre.
Budapest — Orosz György (38) humorista minden évben családi nyaralásra megy, 35 év után először most ő vitte el a szüleit és nem fordítva. Már az év elejétől tervezgették, hogy hova utazzanak. Orosz György az idén meglepetéssel készült, úgy döntött, hogy elviszi a szüleit autóval az olaszországi Toszkánába.
AFP PHOTO / CHRISTOPHE SIMON Most a 200 vegyest nyerte meg hatalmas fölénnyel, egymás után a negyedik olimpiáján. Nincs már mit mondani erre az emberre. Egyébként még mindig csak 31 éves.
New York - Minden idők egyik legbravúrosabb, és legnagyobb visszhangot keltett kényszerleszállásáról, a hősként ünnepelt pilótáról és a szerencsés kimenetelű szerencsétlenség utóéletéről készült film Tom Hanks főszereplésével. Valószínűleg még a kis lábujjunk is ökölbe szorul majd tőle...
A hét utolsó munkanapja. Jó, mi? Nem tudom, ki hogy van vele, de én ma valamiért iszonyatosan álmos vagyok, úgyhogy csak azt tudom javasolni, hogy aki teheti, aludjon vissza. Aki nem teheti, az darálja le ezt a remek albumot, igyon pár kávét, aztán ugorjon fejest a napba. Így fogok tenni én is.