A japán Nisikori Kejt verte két szettben a címvédő Andy Murray, így ő az első, aki bejutott a tenisz döntőjébe Rióban. Ellenfele a Nadal-Del Porto meccs győztese lesz.
Rio de Janeiro - Hosszú Katinkát tavaly vádolta meg egy amerikai újságíró, hogy doppingol. A világbajnok, s immáron háromszoros olimpiai bajnok úszó az Egyesült Államokban nyújtott be ezután bírósági keresetet rágalmazásért, de ezt most első fokon elutasították - írja az index.hu.
Sehol a világon nem szuszakolnak be egy közpark apró pincéjébe egy közlekedési múzeumot horrorpénzen, csak Budapesten. Ennél még egy még egy traktorgyár saját kiállítása is nagyobb méretű, nemhogy Európa legjobbjai. A 444 azt is kiszámolta, hogy már ettől a múzeumtól is csökkenni fog a teljes értékű zöldfelület a Városligetben.
Budapest – Aki még nem nézte meg, vegye elő azonnal a lottószelvényét. Volt telitalálat az ötös lottón, a nyertes több mint 570 millió forinttal gazdagodott.
Nem tud megegyezni az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónok kiadásáról Ankara és Washington. A török vezetést Gülent vádolja a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelésével.
Na jó, igazság szerint lehetséges, hogy egyiket-másikat már ismeri, de igyekeztünk összeállítani a kevésbé tömegfilmek pár nagyszerű betétdalát, amelyek mindenképp figyelemre méltóak.
A Reuters úgy tudja, hogy a távolugró Darja Klisinát sem engedik rajthoz állni Rióban. A hírügynökség informátora szerint a botrányt kirobbantó McLaren-jelentésben is említett Klisina doppingolásáról új bizonyítékok kerültek elő. Hivatalos döntés vasárnap lehet, a női távolugrás selejtezőjét kedden rendezik.
A finn hajóosztályban vitorlázó magyar a 12. és a 18. helyen fejezte be a szombati futamokat, így a dobogóról visszacsúszott összesítésben a nyolcadik helyre. Az első tíz helyezett számára vasárnap rendezik az éremfutamot, Berecz Zsombor is ott lehet.
Barcelona - Rendkívül cuki videót töltöttek fel Lionel Messiről és családjáról. A Barcelona ötszörös aranylabdás argentin focistájának kisebbik fia, Mateo ugyanis megtette első lépéseit.
Budapest - Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy Ankarából Münchenbe tartó repülőgép szombaton este, ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Rio de Janeiro - Ismeretlen tettesek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA) vezetett elektronikus fiókját Julija Sztyepanovának és kiderítették, hogy hol tartózkodik.
A tizennyolc éves Érdi Mária a szombati két Laser Radial futamot a 9. és a 20. helyen zárta. A korosztályos világbajnok összesítésben a 14. helyen végzett. A Laser Strandadben vitorlázó Vadnai Benjámin a 29. és 25. helyen fejezte be az utolsó két versenyt, összesítésben a 33. helyen fejezte be a játékokat.
Fotó: MTI/EPA/Bernd Thissen Az amerikai férfi 4x100-as vegyesváltó olimpiai rekorddal nyerte a riói olimpia utolsó úszódöntőjét. A csapat tagjaként Michael Phelps megszerezte ötödik riói és huszonharmadik olimpiai aranyérmét.
Rio de Janeiro - Befejeződtek a küzdelmek a két magyar részvételével zajló női hétpróba versenyek a riói olimpián, a számot a belga Nafissatou Thiam nyerte.
Rio de Janeiro - Kicsúszott a magyar csapat az éremtáblázat legjobb tíz csapata közül Rióban, miután szombaton nem sikerült medált szereznünk, a riválisok pedig belelendültek. Magyarország jelenleg a 11. helyet foglalja el.
Rio de Janeiro - Hosszú Katinka a három olimpiai arany- és egy ezüstérem ellenére nem pihen, hanem már a riói olimpia ideje alatt megkezdte a felkészülést a következő, 2020-as tokiói ötkarikás játékokra.
Rio de Janeiro - A kardvívó Szilágyi Áron nem teherként, hanem inspirációként élte meg, hogy címvédőként kellett versenyeznie a Rio de Janeiró-i olimpián, ahol véleménye szerint egy dolgos, nehezen kivívott, sokszor a küzdeni tudást jobban igénylő győzelmet aratott.