A lovagkeresztes újságíró tíz éve készítette azt a filmjét, amire hivatkozva most kitüntették. De a kormány indoklásában az is szerepel, hogy nagyon megdicsért egy másikat.
Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.
Budapest – Hotelszobában bukkantak rá az 5 milliós drogcsomagra: egy 31 éves nőnél budapesti hotelszobájában foglalták le a három kiló kokaint. A nő saját lakásán már a drogkereskedelemhez tartozó eszközökre - mérleg, tasakok - kerültek elő.
Megöltek egy húszéves afganisztáni migránst az éjszaka Szerbiában, a férfit feltehetően egy vadász lőtte le - közölte a szerbiai belügyminisztérium szerdán.
A nyár utolsó heteiben nincs is jobb, mint lustálkodni. Szerencse, hogy egy pillanat alatt mindent el tudunk intézni a gépünk előtt ülve. Ennek köszönhetően virágzik az online gazdaság, ami sok mindenen változtat: megússzuk a céltalanul lődörgő vásárlók kerülgetését, nem ér minket csalódás, ha a kirakatban lévő kisruhából nincs megfelelő méret és egy korábbi vadász alapozó-foltját sem kell…
Nyomozást indított az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) és több más amerikai biztonsági szolgálat a The New York Times (NYT) című napilap és más amerikai médiaszervezetek újságíróit ért kibertámadások ügyében, amelyeket feltehetően az orosz hírszerzésnek dolgozó hackerek hajtottak végre - jelentette kedden a CNN, meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
A legújabb információk szerint már legalább 21 halálos áldozata van az olaszországi, pusztító földrengésnek. Több mint száz ember pedig eltűnt a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengés következtében - derült ki a legfrissebb jelentésekből.
Magyarország a régió bajnoka, Hosszú Katinka háromszor annyi aranyat nyert, mint Románia összesen, Kozák Danuta egyedül megelőzte Ukrajnát, Szlovákiát, Szerbiát, Szlovéniát vagy Ausztriát. Összeomlott a román sport, a horvátok viszont kezdenek beleerősödni az olimpiába.
A háromszoros aranyérmesnek még nézni is fáj visszanézni az utolsó döntőjét. Holnap már versenyre utazik. Kozák Danuta öt percig el sem hitte, hogy nyert. Hazajöttek az olimpikonok, néhány kínos bakival fogadták őket.
A My Budapest Photo Project kiállítás különlegessége abban rejlik, hogy a fényképek készítői hajléktalan emberek, akik a kezdeményezés keretén belül lehetőséget kaptak arra, hogy eldobható fényképezőgéppel készített képeken keresztül saját szemszögükből mutassák be a várost.
A zenekar chicagói koncertjén szakította meg a Lukin című dalt az énekes Eddie Veder, mert kiszúrta, hogy egy férfi éppen egy nőt zaklat a tömegben. Addig nem mentek tovább, amíg a férfit ki nem vezették. (via Index)
München – Tavaly többször is lecsapott egy magyar betörő-duó Münchenben. Most bíróság előtt kell felelniük tetteikért: állításuk szerint megélhetési okokból tévedtek a bűn útjára.
Olaszország – "Egyszerűen drámai a helyzet, rengeteg a halott, a városom pedig nincs többé" mondta könnyek között Sergio Pirozzi, Amatrice polgármestere. Az Olaszországban történt pusztító földrengésnek rengeteg az áldozata.
Putnok - Vádat emeltek négy fiatal ellen, akik tavaly karácsonykor berontottak egyik ismerősük házába, felfordulást csináltak, halálra ijesztették a családot, majd egy DVD-lejátszóval távoztak.
Bécs - Még a Magyarországgal való egyeztetés előtt dönteni kell az Ausztriában bevezetendő szükségállapotról - jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a Die Presse című osztrák lapnak adott szerdai interjújában.
Magyarország – Vallja be őszintén: már ön is biztos csent el némi apróságot, ha nyaralni ment egy szállodába! Egy kis szappant, köntöst, vagy törülközőt - na, de gondolná, hogy valaki képes felszedni a laminált padlót is? Őrületes összeállítás, nem fog hinni a szemének!
Debrecen - Egy válogatás során figyelt fel a Barcelona utánpótláscsapata a Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-esek játékosára, Szabó Csongorra, aki így a Spanyolországban rúghatja tovább a bőrt.
Budapest - Vitathtatlan, hogy mekkora népszerűségnek örvend hazánk kiváló úszója, Hosszú Katinka (27), aki készséggel állt a rajongók rendelkezésére az olimpikonok fogadásán.
Legkevesebb 37-en vesztették életüket és több mint százan tűntek el a Közép-Olaszországot szerda hajnalban megrázó, erős földrengés miatt - közölte a polgári védelem egyik illetékese déltájban.
Budapest – Kozák Danuta (29) számára még most is hihetetlen, hogy a magyar sport legkiválóbbjai között emlegetik. A riói olimpián három aranyérmet nyerő kajakost a folytatás illetően motiválja, hogy négy év múlva Tokióban mindhárom riói címének megvédésével a legeredményesebb magyar olimpikonná válhat.