Nagy Feró (71) sikeresebb, mint valaha, de nem tartja ezt a hetvenes években elszenvedett sérelmek miatti elégtételnek. A Beatrice negyvenéves jubileumára készülő rocker ráadásul már csótány sem akar lenni. Persze van véleménye, de már nem vitatkozik.
A Népszava úgy tudja, hárommillió forintot kaphatnak praxisonként a fogorvosok, az összeget a tervek szerint mind a 3300, a közellátásban működő fogorvosi körzet megkapja.
Hamarosan ismét képernyőre kerül Hadas Kriszta Jön a baba! című dokumentumsorozata, melyben tíz édesanya várandós hónapjait, majd szülését mutatják be. A műsorvezetőnő elárulta, hogy a forgatások során gyakran gondolt a saját gyermekeire és az életének egyik legnagyobb tragédiája is eszébe jutott.
Nagyon nehéz feldolgoznia imádott férje váratlan halálát, azt, hogy hirtelen megállt a szíve, és borzasztó nehéz megélni minden pillanatot nélküle, hiszen 50 évig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett – erről mesélt Aradszky László özvegye, Éva az ATV-n vasárnap este adásba kerülő Esti Frizbiben. Elmondta azt is: sokat sír és nehezen dolgozza f
Amióta kiderült, hogy Tóth Vera (32) saját húgát, Tóth Gabit (29) fogja zsűrizni a Sztárban Sztár +1 kicsiben, azóta ágyba kapja a reggelit. Legalábbis ezzel poénkodott Vera, amikor erről a különleges helyzetről kérdeztük őket.
Párkapcsolati hullámvölgyeit dolgozza fel első közös darabjában Szabó Győző (46) és Rezes Judit. A művészpáros évek óta készül együtt alkotni, és úgy tűnik, januárban végre megvalósul nagy álmuk a Loveshake című színházi duettben.
A szupersztár a Victoria’s Secret divatbemutatóján lépett volna fel Shanghaiban hétfőn, a szervezőknek azonban az utolsó pillanatban kell találniuk valakit az énekes helyére, ugyanis Katy Perry egyszerűen nem léphet be Kínába.
Istenes Bence és Csobot Adél Kölnben élnek, ahol nem volt épp egyszerű feladat a lakásbérlés. Akár száz jelentkező is jut egy-egy hirdetésre, és méregdrágák a bérlemények. Azt is mutatjuk, mi a helyzet Budapesten. A lakásokért...
Az evés után tapasztalt gyomorégés az egyik leggyakoribb emésztőszervi rendellenesség. A gyomor záróizma nem zár rendesen, savas tartalma visszajut a nyelőcsőbe (ezt nevezik refluxnak), ami károsítja a nyelőcső hámsejtjeit.
A hideg reggelek után már napközben sem melegszik fel túlzottan a levegő, ezért itt az ideje, hogy lecseréljük a vékonyabb, átmeneti kabátokat, jó meleg, puha modellekre. Schreiter Diána, az F&F szakértője bemutatja a szezon legdivatosabb darabjait.
Az Indiát képviselő Manushi Chhillar győzött az idei Miss World nemzetközi szépségversenyen szombaton a dél-kínai Hajnan tartománybeli Szanja városban.