Közelegnek az ünnepek, a szokásoshoz képest ilyen idő tájt jóval többet költünk. Becslések szerint egy átlag magyar család nagyjából 24 ezer forintot költ majd idén az ünnepi fogásokra. Ebből a pénzből egészen különleges menüsort...
Újra rátalált a szerelem Németh Kristófra (42)! A színész és kedvese közt tökéletes az összhang, nagy a szerelem, ráadásul Németh fia, Lóci is jól kijön apja választottjával.
Nagy izgalomban telnek Kárász Róbert mindennapjai. Az ATV műsorvezetője ugyanis egyre jobban várja a november 30-át, amikor elárverezik azt a 16 plüssmackót, amit az elmúlt hónapokban összegyűjtöttek.
A mára álompárrá vált Schell Judit és Schmied Zoltán kapcsolata egyáltalán nem úgy kezdődött, mint amit hinnénk. A kezdet rögös volt számukra. Aztán ahogy fokozatosan egymásra találtak, úgy kerekedett ki szerelmük és életük is, amiről őszintén mesélnek.
Csepregi Éva összeköltözött fiával. No nem Dávid lakásában. Amikor Éva meglátta, hogy eladó egy lakás abban a házban, ahol a fia is él, nem habozott gyorsan lefoglalózni azt. A sztár így újra gyermeke közelében lehet. A teljes boldogsághoz pedig már csak egy férfi hiányzik tágas otthonából.
Közelegnek az ünnepek, a szokásoshoz képest ilyen idő tájt jóval többet költünk. Becslések szerint egy átlag magyar család nagyjából 24 ezer forintot költ majd idén az ünnepi fogásokra. Ebből a pénzből egészen különleges menüsort...
Egyre több hazai sztár nevével élnek vissza ilyen-olyan cégek, lejáratva a hírességeket - és emellett azokat a vállalkozásokat is, akik esetleg joggal, szerződés alapján reklámoznak egy-egy ismert magyar emberrel.
Ahogy a való életben, úgy a filmvásznon, illetve a tévés produkciókban is mindig vannak negatív karakterek, akiket a pokolba kívánunk, vagy éppen titkon szimpatizálunk velük. Az Oltári csajoknak is megvan a maga rosszfiúja. Az Erdész lányok minden hájjal megkent ügyvéd mostohaapját megformáló Dózsa Zoltán a figuráról, illetve a forgatás érdekes kul
Az Egyesült Államokban a Black Friday, azaz a fekete péntek egyet jelent a karácsonyi vásárlási szezon indulásával. A legtöbb amerikai erre a napra szabadságot vesz ki, a hálaadás csütörtökje utáni péntek ugyanis hagyományosan a vásárlás...
Ördög Nóra a családjával együtt vett részt az Ázsia expressz távol-keleti országokban lezajlott forgatásán. Férje, Nánási Pál elképesztően jó videoblogot is készített, melyen olyan személyes, családi jelenetek láthatóak, amelyek nem szerepletek a műsorban.