A Csak show és más semmi szereplője volt a Mokka vendége, ahol őszintén beszélt arról, milyen súlyos testképzavarral küzdött, és hogy ennek milyen súlyos következményei voltak. - Én 14 éves koromtól elég erőteljesen kövérnek éreztem magam. Ez 22-23 éves koromig fixen megvolt, utána időszakonként. Betegesen diétáztam - magyarázta a műsorban. - Hán
Eddig senki sem tudott megenni egy gigantikus méretekkel rendelkező pizzát a dublini Pinheads Pizza étteremben – írja a Mirror. A vendéglátóhely ugyanis egy kihívást hirdetett: aki egy ültő helyében megeszi a 81 centi átmérőjű hagyományos olasz pizzát, és megiszik mellé még két turmixot, azt 500 euróval jutalmazzák. Eddig száz vendég veselkedett
Az ember hiába próbálja a varrókészletet praktikusan egy helyen tartani és elkerülni a fájdalmas meglepetést, fogadjunk, hogy ön sem tudja, hányszor nyúlt már bele a tűbe! Mert ugyan belenyomta a tűpárnába, de elfelejtette, hova is tette a párnát vagy az épp a fiókban hánykolódott. Most végre minden biztonságosan lezárva és látható módon kerül e
A több mint 130 kilós Ryan Smith életében kétszer is leadott magáról több mint 50 kilót, először amikor megismerkedett feleségével, másodszor amikor kis híján tönkretette mindkettejük életét.
Egyértelmű jelei vannak annak, ha veszélyben vagyunk az utcán – vallja Kovács Ildikó női önvédelmi oktató, aki szerint támadásokat lehet megelőzni, ha résen vagyunk és figyelünk. 1. A támadó gyakran hosszú ideig követi leendő áldozatát, hogy lássa, mennyire éber. Nézzünk hátra gyakran, olykor hirtelen álljunk meg, vagy a gyanúsnak vélt személyt a
Elképesztő! Tüneményes kiskutya fejére tűztek ki vérdíjat! Bár a Pocho névre hallgató, kilencéves Jack Russell terriert sokan sztárként ünneplik, ám éppen hősiessége szúrja is egyesek szemét. A nápolyi rendőrségnek dolgozó eb orra ugyanis nagyszerűen működik, a bevetésein már összesen két tonna illegális kábítószert szagolt ki! Ez ugyan a hatóságo
Most került nyilvánosságra, hogy Meghan Markle az első férjével hollywoodi stílusú terhességi, gyermekvállalási szerződést kötött arra az esetre, ha közös utódjuk születik. A színésznő ebben jogászok segítségével kikötötte, hogy az exférj, Trevor Engelson fizesse majd a személyi edzőt, a táplálkozási szakértőt és a bébiszittert annak érdekében, ho
Titokzatos felhőcsík húzódik a Mars Arsia Mons vulkánja fölött, már több mint egy hónapja. Sokan arra következtetnek, hogy vulkánkitörés füstje lehet a furcsa jelenség, melyet először szeptember 13-án szúrt ki az Európai Űrügynökség. A tudósok szerint azonban elképzelhetetlen, hogy a tűzhányó füstje látható a felvételeken, mivel az Arsia Mons má
Sokan megirigyelték annak az amerikai sportriporternek a dekoltázsát, aki nemrégiben mellkisebbítő műtéten esett át. Az argentin Nati Jotát régóta zavarta, hogy méretes keblei miatt könnyen elveszíti a férfi beszélgetőpartnerek szemkontaktusát, és ugyanígy a nézők figyelmét is. A hölgy így nézett ki a beavatkozás előtt: A 24 éves riporternek elm
Ez az első eset, hogy valaki azért álljon a bíróság elé, mert az Antarktiszon megpróbált egy másik embert megölni. Két tapasztalt, orosz kutatómérnökről van szó, akik az incidens előtt négy hosszú esztendőt töltöttek el, néhány kollégájuk mellett, egymás társaságában az orosz Bellingshausen kutatóállomásán a György király-szigeten, amely a Dél-She
Valószínűleg Simon Cowell most épp nagyon nem szereti a lesifotósokat: az amerikai X-Factor egyik zsűritagját ugyanis nemrég meglehetősen mámoros állapotban kapták lencsevégre, a fotók pedig azóta bejárták a közösségi médiát is. Az első képen jól látható, hogy Cowell mintha egy pillanatra űrhajónak képzelné magát, és megpróbál bedőlni az éles ka
„Végre látok!” – heurékázott az olvasószemüvegét az első kukába hajítva Molnár Imi, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja, aki Kabai Laci hosszas unszolására végre megműttette a szemét. A basszgitáros azóta is régi cimborája hátát veregeti, és imába foglalja a dobos nevét. Mert bizony vannak komoly sztorijai annak kapcsán, amikor „véletlenül” pont o