A gyönyörű, fiatal anya Roxanne Eka Peters (35) szíven, nyelőcsövön és péniszen szúrta, majd kötéllel az autója után kötötte és 1,6 kilométert elhúzta Grant Cassar (51) testét. Közben elhajtott egy rendőrőrs mellett is, mielőtt az élettelen férfit egy útszéli árokba hajította. A holttestet a következő nap fedezték fel, hatvan különféle sérüléssel.
Kollégái azt állították: János berúgott, és csak egy kis pihenésre van szüksége. A rendőrség szerint azonban egyik munkatársa üthette meg a családapát, aki három hónappal később ebbe bele is halt.
Ma három éve házasodott meg Tatár Csilla, és erről természetesen neki is meg kellett emlékeznie Instagramon. A műsorvezető a lagzijukról töltött fel egy képet a közösségi képmegosztóra. Az esküvői fotók általában eleve szívmelengetőek, Tatár Csilla viszont akkoriban épp várandós is volt, így még egy szinttel magasabbra emelik a cukiságot: a ter
Hétfő délelőtt a Ripost szerkesztőségének vendége volt a Sztárban Sztár idei évadának második kiesője, Szőcs Reni! Az énekesnő türelmesen válaszolt a rajongók kérdéseire, majd őszintén beszélt arról, hogy nemrég eldöntötte: mihamarabb édesanya szeretne lenni.
89 éves korában megölték James Whitey Bulgert, a bostoni maffia egykori fejét. Bulgerrel különös módon nem sokkal azután végeztek, hogy floridai börtönéből átszállították őt egy nyugat-Virginiai intézetbe. A börtön vezetősége nem kommentálta, hogy miért helyezték át Bulgert, és halála körülményeit sem részletezték, de a börtönőrök szakszervezete
A kanadai Matieres Fecales márka bemutatta a világ leggusztustalanabb csizmáját, mely olyan mintha a Star Trek maszkmesterei készítették volna, a sorozat újabb részéhez. Sem az ízléstelen sarok, sem pedig az Achilles-ínből kinővő bőrfedte tüske nem javít kinézetén. Ráadásul combigérő bőrszínű lábbeliben igen nehézkesnek tűnik a járás is, hiszen m
Súlyos tragédiákon ment már Váradi Krisztiánnak, az X-Faktor versenyzője - írja a Blikk. – Volt egy bátyám. Nagyon jó testvérek voltunk, szerettük egymást. Szegényről nyolcévesen derült ki, hogy májrákja van. A rossz hír nagyon megviselte a családot, mindent megpróbáltunk, hogy megmentsük, de hamar kiderült, hogy áttétei vannak, így menthetetlen.
Az utolsó szó jogán még arra is volt ereje, hogy nyugodtan viccelődjön Rodney Berget (56†) a kivégzése előtt az USA, dél-dakotai állami börtönben, Sioux Falls városában. Az ítélet végrehajtása magyar idő szerint október 30-án hajnali 1-kor kezdődött. Rodney Berget azért kapott halálbüntetést, mert hét évvel ezelőtt egy rosszul sikerült szökési kís
Niels Hoegelt száz ember meggyilkolásával vádolja a német bíróság, amiért akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. A 41 éves féri két klinikán is dolgozott ápolóként 1999 és 2005 között, ahol szándékosan túladagolta gyógyszerekkel a betegeket. Hoegelt csak 2015-ben, tíz évvel azután kapta el a rendőrség, hogy otthagyta a Delmenhorst közel