Nehéz helyzetbe került sötét múltja miatt MC Hawer, azaz Koczka Géza (52). A mulatóssztár saját bevallása szerint évekig a szerencsejáték rabja volt, óriási vagyont, legalább 200 millió forintot játszott el, ami miatt most a lakását is elbukhatja.
Hatalmas port kavart Berki Krisztin és Ambrus Attila új közös könyve. Ebből ugyanis kiderült, hogy a Viszkis azt tanácsolta Berkinek, hagyja ott akkori kedvesét, Hódi Pamelát.
Eddig is tudták Nagy Duett versenyzői, hogy nem játék a verseny, ám tegnap este a játékosok ráj is öttek: tényleg egyre komolyabb a verseny, ugyanis megvan az első kieső páros. Az idei évadtól elsőnek Marcellina és Pumped Gabo búcsúztak.
Tóth Vera szinte csak úgy ragyog: 45 kilótól szabadult meg, karrierje szárnyal, ám a nagy szerelem még mindig nem talált rá. Ennek ellenére az énekesnő nem esik kétségbe, ha kell, készen áll arra is, hogy egyedül is gyereket vállaljon.
Tegnap a szülőszobából posztolt Vasvári Vivien, a Feleségek luxuskivitelben című, népszerű sorozat egyik főszereplője, ma pedig már az örömhírt közölte rajongóival: megszületett a kisfia, Fecsóka.
Emésztőrendszerünk elképesztően összetett valami. A rendszer egyes tagjai az emésztőszervek, amelyek összehangoltan működnek, így bármelyik „meghibásodása” képes az egész rendszert megborítani.
Demcsák Zsuzsa körülbelül egy éve hagyta ott a tévézést, azóta keveset lehetett hallani róla. A szép műsorvezetőnőt most az RTL Klub reggelijében vendégeskedett, és sok mindent elárult arról, mivel telt az előző éve.
Bár a cukorbetegséget a legtöbben egyfajta emésztőrendszeri betegségnek gondolják, mivel komoly étrendi megszorításokkal jár, valójában azonban a diabétesz az ún. anyagcsere-betegségek közé tartozik.
A fétisek elfojtása hosszú távon lelki és fizikai tünetekhez is vezethet – állítja a szakértő, Csörgits Kinga szexuálterapeuta. – Akár korai magömlés, merevedési zavar, libidóhiány, avagy épp energiahiányos állapot is kialakulhat belőle.
Nemrég derült ki, hogy az akkor még várandós Khloe Kardashiant rendszeresen megcsalta az exe. Arra viszont csak most derült fényt, hogy Tristan Thompson hogyan cserkészte be a lányokat.