2018. május 5. szombat

máj. 5
3:21
Produkciójuk miatt támadják az Eurovízión hazánkat képviselő együttest (Blikk)
Szabályszegéssel vádolják az AWS-t! Az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatos honlapokon, illetve a verseny hivatalos honlapján is több hozzászóló jelezte, nem fair a zenekar ko­reográfiája.
máj. 5
3:25
Meglepő dokumentumok láttak napvilágot! Fia szerint Őze Lajos tudta, hogy megfigyelik (Blikk)
Meglepő dokumentumot hozott nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára! Öltözőjéből jelentettek Őze Lajos (†49) színészről a 60-as években.
máj. 5
3:54
„Nem kell feltétel nélkül szeretni, amit csinálok” – A fiai nem kímélik Tillát (Blikk)
Szinte egyedülálló a jelenkori hazai televíziózás történetében, hogy másfél évtized elteltével is sikerrel fusson egy riportműsor. A TV2-n futó Pulitzer-emlékdíjas Propagandára azonban büszke lehet Till Attila (46), ahogy a családjára és az általa vezetett show-műsorokra is.
máj. 5
3:58
Tovább folytatódik KERO és az Operettszínház háborúja: megszólalt az intézményt képviselő ügyvéd a perekről (Blikk)
Folytatódik a harc Kerényi Miklós Gábor (67) és a i Operettszínház, valamint annak főigazgatója, Lőrinczy György (50) között. A teátrum egykori művészeti vezetője, akit tavaly őszi zaklatási ügye után idén április 13-án rúgtak ki munkahelyéről, a Facebookon jelezte, több perre is készül: munkaügyi, illetve polgári peres eljárást is indít Lőrinczy e
máj. 5
5:36
Havi százezret fizet és munkásdalokat énekel a magyar színésznő (ATV)
Hová tűnt május elseje, és hogy jön ki a magyar átlagbér?
máj. 5
8:06
Még több kedvezményt szeretnél? Újítsd meg most dm kártyádat! (Glamour)
Májusban háromszoros pont jár a vásárlásaidért!
máj. 5
8:08
Ma fontos, hogy biztonságban érezd magad - Egymondatos horoszkóp - május 5. szombat (Glamour)
A család és a munka között meg kell találnod az egyensúlyt
máj. 5
8:12
Váratlan bejelentés! Lecserélik a TV2 műsorvezetőjét! Megvan az utódja (Femcafe)
Alig egy hónapja derült ki, hogy visszatér a TV2 sikerműsora. Most arról pletykálnak, lecserélik a csatorna egyik emblematikus arcát is.
máj. 5
9:15
Gólyahír! Babát vár a Barátok közt egykori sztárja (Blikk)
Instagramon mutatta meg hatalmas pocakját.
máj. 5
9:17
Medveölő vigyáz Homonnay Zsoltra és családjára (Blikk)
Egy igazi közép-ázsiai medveölő fog vigyázni Homonnay Zsoltra (47) és családjára. Ugyan a i Operettszínház művészének kutyusa még az ölében is elfér, nemsokára igazi tekintélyt parancsoló eb lesz.
máj. 5
9:18
Sokkoló videó: ennyire nem ismerik a gyerekek a hagyományos órákat (Femcafe)
Nem tudják leolvasni az analóg órát.
máj. 5
9:36
Budapest a régió következő divatfővárosa (Glamour)
Teltházzal zárult a Budapest Central Fashion Week
máj. 5
9:48
Ebből él a szakítás után Hódi Pamela (Blikk)
Őszintén megmutatta, mihez kezdett.
máj. 5
9:50
Novák Hunor akcióban: testápolóval mentette meg a 4-es metró peronjánál beszorult nőt, folyt a vér (Blikk)
Hihetetlen mentőakció zajlott le en.
máj. 5
10:54
Botrány lesz, ha nem fújják le Harry herceg és Meghan Markle esküvőjét (Blikk)
Mindkét család súlyos terheket hordoz, hatalmas a feszültség a szertartás előtt.
máj. 5
10:56
Ínycsiklandó, családbarát anyák napi menü Fásy Ádámtól (Blikk)
Az év egyik legmeghatóbb ünnepéhez, az anyák napjához érkeztünk el. E napon különösen nagy tisztelettel és szeretettel viseltetünk az édesanyák iránt, akik születésünk pillanatától óvnak és szeretnek bennünket.
máj. 5
11:27
Pánik a magyar milliárdosoknál - mi lesz a vagyonok sorsa? (Blikk)
Nem tudni, hogyan alakul a birodalmak jövője.
máj. 5
11:36
Minden darabját akarni fogod! Itt van Miley Cyrus vadiúj Converse kollekciója! (Glamour)
Nagyon szuper a kollekció
máj. 5
11:54
Exkluzív anya-lánya nap az Oxygen Wellness Naphegyben! (Glamour)
Egy kis kényeztetés minden édesanyának jár!
máj. 5
12:00
Megszólalt a nagybeteg Székhelyi József: Így érzi magát fél évvel a diagnózis után a színész (Blikk)
Minden erejét elveszi a küzdelem, de...
máj. 5
12:02
Elárulta, hogyan szerezte a sérülését: ettől változott meg örökre Rubint Réka arca (Blikk)
Rubint Réka az TV2 Vigyázat szülővel vagyok! című műsorában elmesélte hogy, hogyan szerezte a szeme alatti sérülést.
máj. 5
12:06
Pucéran kertészkedtek a Mirigyes fiúk (Femcafe)
Ma van a meztelen kertészkedés világnapja.
máj. 5
12:06
Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad Meghan Markle-ról! Így sminkel egy Uber hátsóülésén (Glamour)
Reméljük az esküvőre azért nem így készül el
máj. 5
12:33
Elképesztő, mit szólt be a várandós Csobot Adélnak Rózsa Gyuri! (Blikk)
Nem semmi, mit mondott várandós duettpartnerének.
máj. 5
12:35
Fantasztikus gesztussal ünnepelte édesanyját Takács Nikolas – videó (Blikk)
Takács Nikolas megható gesztussal kedveskedik édesanyjának Anyák napja alkalmából.
máj. 5
12:37
Teljes őrület a Liszt Ferenc reptéren: Han Solót keresték, Dart Vader táncra perdült – videó (Blikk)
Az utasok csak kapkodták a fejüket.
máj. 5
12:39
Kiderült: Meghan Markle ilyen, 35 milliót érő ruhában mondja ki az igent – fotó (Blikk)
Az elképesztő összegű számlát Harry herceg családja állja.
máj. 5
13:36
Betelt a pohár, bosszúra szomjaznak a sztárok: közösen perlik be Berki Krisztiánt (Blikk)
Ügyvédhez fordult Kulcsár Edina és párja Berki Krisztiánék miatt!
máj. 5
13:36
Selena Gomez micsoda kombinéruhában divatozik (Glamour)
A sztár a Prada bemutatójának vendége volt
máj. 5
14:06
Na, ne! Khloé Kardashian úgy tűnik, megbocsájtott az őt megcsaló Tristan Thompsonnak (Glamour)
Gyermeke apja csúnyán megcsalta a még terhes Khloét
máj. 5
14:09
Jó hír jött: hosszú hónapok után végre jobban van Andor Éva (Blikk)
Elmúlt a fájdalom.
máj. 5
14:11
Kiderült: ebből él Demcsák Zsuzsa mióta nincs képernyőn (Blikk)
Több mindent is hallani lehetett az elmúlt hónapokban, most ő maga mondta el, mivel keresi a kenyerét.
máj. 5
14:13
Induljon a tavaszi szoknyavadászat (Blikk)
Schreiter Diána, az F&F szakértője elárulja, hogy a szoknyák közül melyek lesznek idén tavasszal a legdivatosabbak, s ezek mivel mutatnak a legjobban rajtunk.
máj. 5
14:15
Hivatalos: nem a napsütés miatt lehet melegünk, hanem Baukó Éva kerekded melleinek látványától – fotó (Blikk)
Kint 27-28 fok, fényesen süt a nap, ám mégsem ettől lesz tele izzadságcseppekkel a férfiak homloka.
máj. 5
14:36
A Star Wars sminkkészlet több, mint amit el tudunk viselni (Glamour)
Lézerkard-ecset, kell ennél több?
máj. 5
14:38
Jennifer Lopez haja olyan hosszú az új klipjében, mint még soha senkinek ezen a földön (Glamour)
Az egész egy újragondolt, glamúros Trónok harca
máj. 5
14:42
Ez a baleset örökre megváltoztatta Rubint Réka arcát! Maradandó sérülést szenvedett (Blikk)
Rubint Réka elárulta a baleset körülményeit.
máj. 5
14:44
Tisztítsuk meg növényekkel a hálószoba levegőjét (Blikk)
Hosszú ideig tartotta magát az a téveszme, hogy egészségtelen szobanövényeket tartani abban a helyiségben, amelyikben alszunk.
máj. 5
14:48
Selena Gomez lenge nadrágja lesz a nyár kedvence (Glamour)
Selena utcai stílusa a lehető leglazább
máj. 5
15:15
„Most vagyok fél éves” – A kemoterápiáról és állapotáról beszélt Székhelyi József (Blikk)
Fél éve már hogy tüdőrákot diagnosztizáltak a 71 éves színésznél.
máj. 5
15:18
Valóra válik Iszak Eszter legnagyobb álma (Femcafe)
Különleges felkérést kapott.
máj. 5
15:36
Ez a lány zseni! Rájött, hogy lehet a legegyszerűbben tisztítani a hasított bőr cipőket (Glamour)
A csodaszerből neked is van a fürdőszobádban, tuti
máj. 5
15:48
Az nem semmi: régi közös fotó került elő Majkáról és testvéréről (Blikk)
Közösségi oldalán mutatta meg Majka, hogy hogyan is néztek ki bátyjával sok-sok évvel ezelőtt.
máj. 5
15:50
Megmutatták a babaszobát Varga Feriék. Ide érkezik a sztárpár harmadik gyermeke (Blikk)
Júliusban érkezik a kicsi.
máj. 5
15:54
35 perc alatt kész a nyár legjobb sütije: málnás-citromos szelet (Glamour)
Nagyon könnyű, de annál finomabb süti receptje
máj. 5
16:21
Ő az egyik legfegyelmezettebb tévés, mégis elsírta magát a stúdióban Endrei Judit (Blikk)
Elmondta, mi történt.
máj. 5
16:23
Elárulta: súlyos következménye lehet, ha csak egyetlen győri gólnak is jobban örül majd a kelleténél Petur András a Final Fourban – videó (Blikk)
Petur András, a Sport TV kommentátora lesz a május 12-13-ai Final Four, azaz a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszíni hangosbemondója.
máj. 5
16:54
Gyászol a magyar modell. Sírva jelentette be: elhunyt imádott nagymamája (Blikk)
Két napja még közös fotót posztolt.
máj. 5
16:56
Összetörtek a női rajongók! Elkelt kedvenc jóképű sorozatsztárjuk (Blikk)
Eljegyzésről és babáról suttognak.
máj. 5
16:58
Teljes életmódváltáson ment át Hernádi Judit lánya: elképesztő, mennyit fogyott (Blikk)
Életformát váltott és csak úgy olvadnak le a kilók Hernádi Judit lányáról, a Honeybeast énekesnőjéről.

Keresés