„Szerencsém volt” – foglalta össze Zselencz László „Zsöci” (64), az Edda alapító tagja, aki őszintén beszélt a Blikknek élete legnagyobb drámájáról. Szervezetében rákos daganatot találtak, amelyre egy másik betegség hívta fel a figyelmet.
Az Echo and the Bunnies rockzenekar úgy döntött, hogy a május 26-i birminghami koncertjüket átteszik egy másik dátumra, ugyanis aznap van a Bajnokok Ligája döntő, és ők is szeretnének a Liverpool FC-nek szurkolni.
Egyre szorosabb a verseny A Nagy Duett színpadán. A zsűri eddig is komolyan vette a feladatát, ám most egyre szigorúbb. Az ötödik élő show kieső párosa nem más, mint Wolf Kati és Fodor Rajmund.
Hiába a legújabb botrány, úgy tűnik, Meghan Markle apja, Thomas Markle bakija nem forgathatja fel a királyi esküvő pontosan megírt programját, így továbbra is ő kíséri majd lányát az oltárhoz.
Az extrém megjelenéséről híres fotós, Cinthya Dictator mostanában zombiként posztolt magáról képeket az Instagramján, mert ahogy írta, részt vett az RTL Spike-on induló The Walking Dead népszerűsítésében, ahol eljátszotta, hogy ő maga is zombivá változik.
Kevesen tudják az ideális mennyiséget, mennyi tejet javallott egy nap inni. A jelenlegi magyar átlagfogyasztás jóval ez alatt van, pedig a tejnek rengeteg jótékony hatása lehet a szervezetünkre.
Mindenki hallotta gyerekkorában, hogy sok-sok tejet kell inni, mert attól leszünk nagyok, és erősíti a csontjainkat. Persze, ez csak egy kiegészítő indok volt amellett, hogy nagyon finom. Számos olyan jótékony, akár életmentő hatással rendelkeznek a tejtermékek, amiről nagyon kevesen tudnak, pedig jobb lenne, ha mindenki tisztában lenne velük.
Már hónapok óta lehet tudni, hogy a Lifetime Tv-hálózat filmet készít Meghan Markle és Harry herceg szerelméről, most pedig végre bemutatták az elkészült produkciót. Azonban a nézők között nem aratott osztatlan sikert a film, méghozzá több okból kifolyólag...
A tejesdobozokon és egyéb tejtermékeken feltüntetett kék Tejszív logó garantálja, hogy a termék ellenőrzött forrásból származik, és megfelel a legmagasabb minőségi elvárásoknak is.
Egy évekkel ezelőtt már belengetett reformjavaslathoz hasonlót emlegetett nemrégiben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke is a hazai nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
Mióta 2012-ben véget ért a Gossip Girl, a sorozat Blair-jét alakító Leighton Meestert nem igazán láthattuk a tévében. A színésznő idén viszont egy vadiúj sorozat főszereplőjeként tér vissza a képernyőre!
Hiába döntött a válás mellett Channing Tatum és Jenna Dewan, a sztár vasárnapi üzenet arról árulkodik, hogy nincsen még lezárva ez a történet. Minden rajongó egy kicsit megkönnyezi, az egészen biztos.