Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló crew pontszámai, és a közönségszavazatok összegzése után ANTONIA VAI, az APEY AND THE PEA és az NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy időben újraindul, és egészen a pénteki döntő végéig
Tabáni István januárban, a 40. születésnapján jelentette be, hogy apa lesz. Azóta eltelt jó néhány hét, kiderült a baba neme, és lapunknak azt is kifejtette, hogy a szülőszobában sem hagyja magára a feleségét.