2018. július 22. vasárnap

júl. 22
0:42
Újabb extrém sportolóval állt össze a Dorko (Noizz)
És milyen jól tette!
júl. 22
3:24
Kállay Bori: Végre koromhoz illő szerepet kaptam (BorsOnline)
A színésznővel Triesztben találkoztunk, ahol elárulta: a nyári turnék mellett a pihenésnek, az unokáinak és férjének, Vitray Tamásnak szenteli az idejét, akivel idén végre megvalósíthatják hosszú évek óta dédelgetett vágyukat, és az ősszel még a nagymamaszerepbe is újra belekóstolhat.
júl. 22
3:27
Ebből él a visszavonulása óta Csernus Imre (Blikk)
Sokan nem gondolnák róla...
júl. 22
3:28
Rózsa György: Ne legyünk pipogya pasik! (BorsOnline)
Rózsa György igazi úriember. Hetvenegy évesen is imádják a nők, ami nem is csoda. A legendás, jelenleg facér tévés pontosan tudja, hogyan illik a hölgyekhez közeledni és mit kell tenni azért, hogy a szerelem lángja sokáig égjen. Évtizedek alatt szerzett tapasztalatait most velünk is megosztja.
júl. 22
3:42
Gidrán lovakkal barátkoztunk (BorsOnline)
Vajon mi adja a varázsát egy óriási, lovakkal és zöld legelőkkel tarkított birtoknak, s miért olyan fontos, hogy a magyar fajták velünk éljenek? A választ egyértelműen megtaláltuk az ország délkeleti csücskében, ahová bár hosszú út vezet, minden percéért megéri elutazni.
júl. 22
5:30
Exkluzív fotóalbum érkezik a Led Zeppelinről (hirado.hu)
A legendás zenekar 1975 és 1977 közötti koncertfotói igazi csemegének számítanak.
júl. 22
5:36
Csak ötéves, de imádja a világ - Cuki fotók a szülinapos György hercegről (Femcafe)
Már most a hölgyek kedvence. Mi lesz később?
júl. 22
6:18
Magyar napszámosok keresnek mesés pénzeket Romániában? (ATV)
Többek között erre keresik a választ a Heti Napló vasárnapi adásában, amiben szó lesz még a képviselők fizetésemeléséről és arról, hova tűnt a magyar tengeri flotta.
júl. 22
6:36
Az eddigi legcukibb és legviccesebb fotók György hercegről (Joy)
Milyen gyorsan repül az idő! Ki hinné, hogy a kis György herceg máris öt éves, pedig bizony ma ünnepli az ötödik születésnapját! Mi az ijfú herceg legédesebb képeivel készültünk erre a jeles alkalomra!
júl. 22
7:18
Presser nem engedte el Oláh Ibolya kezét (BorsOnline)
Kitaszítottságról, szegénységről, magányról, romaságról énekel új dalában Oláh Ibolya. A megindító szerzeményt a Kossuth-díjas Presser Gábor jegyzi, akivel hosszú évek óta mély barátságot ápol.
júl. 22
7:21
65 évesen újra nősül a szebb napokat látott színész (Blikk)
Elveszi majd 30 évvel fiatalabb kedvesét.
júl. 22
7:30
Rémálommal indult a TV2 sztárjának nyaralása (Ripost)
Czippán Anett és családja egy csodálatos hetet töltött a gyönyörű olasz szigeten, Szardínián.
júl. 22
7:54
Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei (BorsOnline)
A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.
júl. 22
8:03
Hailey Baldwin és Justin Bieber esküvőjüket tervezgetik (Habostorta)
Hailey Baldwin és Justin Bieber már körülbelül egy hónapja együtt vannak és már az esküvőjüket is tervezgetik. A lánykérés után túl sok részletet nem árultak ...
júl. 22
8:12
Családi vita miatt gyilkolt és túszokat ejtett egy férfi Los-Angelesben (BorsOnline)
Családi vita miatt gyilkolt, később pedig több tucatnyi túszt ejtett egy férfi szombaton az egyesült államokbeli Los Angelesben egy szupermarketben, a rendőrség később őrizetbe vette.
júl. 22
8:14
Nicole Kidmannel is találkozhatunk négyezerért (BorsOnline)
Kellő előkészülettel akár fillérekből láthatunk hollywoodi sztárokat a színpadon, hamarosan Cate Blanchett, Ian McKellen és Scully ügynök is átnyergel majd a színházra.
júl. 22
8:30
Agyonlőtte a kecskeméti család yorkie-ját a 16 éves szomszéd (BorsOnline)
Borzalmas dolog történt a kecskeméti család kutyájával.
júl. 22
8:33
Hihetetlen kép készült György hercegről, nagy nap a mai (Ripost)
Méltóképp ünneplik az alkalmat, György herceg egy különleges ajándékot is kap.
júl. 22
8:54
Ma párra találhatsz - Egymondatos horoszkóp - július 22. vasárnap (Glamour)
Ma sikeres lehetsz, ha nyitva tartod a szemed
júl. 22
9:09
Jön az újabb fényűző királyi esküvő (Habostorta)
Még el sem csendesedett a világ Harry herceg és Meghan Markle egybekelése óta, máris újabb esküvőre készül az angol királyi család. Erzsébet királynő unokája, Harry ...
júl. 22
9:12
Kiss Virág őszintén vallott párjáról (Femcafe)
Egy éve talált rá a szerelem a gyönyörű fitnesz versenyzőre.
júl. 22
9:24
Kozso: Az agyam a műtőben úgy meg lett csinálva, hogy azt sem tudom már, hol vannak a gyógyszereim (BorsOnline)
A sztárok ezúttal is kitettek magukért, mi pedig kiválogattuk a legjobb aranyköpéseket!
júl. 22
9:36
Most derült ki: eszméletlenül találták a fürdőben a népszerű énekest (Ripost)
Túladagolta a partidrogokat George Michael, két évvel halála előtt.
júl. 22
9:54
Lelőtte a kecskeméti család yorkie-ját a 16 éves szomszéd (BorsOnline)
Borzalmas dolog történt a kecskeméti család kutyájával.
júl. 22
10:09
Berki reagált a pletykára miszerint eljegyezte Mazsit (Habostorta)
– Mindketten megérkeztünk – áradozott Berki Krisztián (38) és Katona Renáta „Mazsi” (26) a Mokka műsorában, ahol elvileg a nyaralásukról beszéltek volna, de leginkább fél ...
júl. 22
10:18
Szenvedélyes férfi volt Kodály Zoltán (BorsOnline)
Kodály Zoltán nemcsak a zenében, hanem a ma­gánéletben sem elégedett meg a szokványossal. Nem kereste a bajt, de elég bátor volt ahhoz, hogy amikor az élet nehéz, már-már provokáló döntések elé állította, ő a szívére hallgatott. Első feleségét, a zongoraművész-zeneszerző Sándor Emmát rajongásig szerette. Csakhogy volt egy kis bökkenő a megismerkedé
júl. 22
10:24
Ma ötéves György herceg, és ilyen cuki az új hivatalos fotója (Glamour)
A királyi család ajándéka
júl. 22
10:39
Van még remény? Váratlan dolgot tett Schumacher felesége (Ripost)
Végre jó hírek érkeztek a Forma-1-es legenda családjából. A rajongók bizakodhatnak.
júl. 22
10:41
Ez kiverte a biztosítékot Harry hercegnél: összeveszett feleségével (Ripost)
Meghan ismét fel akarta rúgni a királyi etikettet, ám Harry herceg most közbe lépett.
júl. 22
10:54
Óvatosan hűtse nyáron az autóját - erre feltétlenül figyeljen! (BorsOnline)
Néhány éve még luxusfelszereltségnek számított, ma már szinte kötelező tartozéka autóinknak a klímaberendezés vagy légkondicionáló. Több változata is ismert, vannak csak simán manuális típusok, amelyeknél a használónak kell beállítani a kívánt befújási hőmérsékletet, és a digitális változatok, ahol a rendszer figyeli az utastér hőmérsékletét, és an
júl. 22
11:03
Lisztmentes csokitorta (Habostorta)
Nagyon puha, intenzív, belül szaftos és kicsit ragacsos, lisztmentes és csupa csoki ez a süti, ami olyan finom, hogy kerek formában sütve tortának is megállja ...
júl. 22
11:12
Szelíd motorosok segítik a bántalmazottakat (BorsOnline)
A motorosokról sokan nem épp a legjobb véleménnyel vannak. Pedig mi bizonyítaná jobban, hogy a helyén van a szívük, mint a két éve létrejött Szelíd Motorosok a Zaklatások Ellen csoport?
júl. 22
11:24
Nem tudnak leállni: Bella Hadid és rapper Tokióban enyelegnek (Glamour)
Sokadik új esély?
júl. 22
11:42
Gyászhír érkezett: váratlanul elhunyt az 57 éves tévés (Ripost)
Néhány héttel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, amely legyőzte szervezetét.
júl. 22
11:44
Hoppá, szoptatás közben szelfizett a gyönyörű sztáranyuka (Ripost)
Nem szégyenlősködött legújabb baba-mama fotóján, bár azért aggódott egy kicsit, hogy jól áll-e a haja.
júl. 22
11:48
Balesete után két héttel újra forgat George Clooney (BorsOnline)
Folytatja a munkát George Clooney. A sármőr színész két hete szenvedett motorbalesetet, mely akár végzetes kimenetelű is lehetett volna. Bár csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a nagy koccanást, mégsem gondolta volna senki, hogy ilyen hamar talpra áll. A TMZ információi szerint a hétvégén Clooney újra feltűnt a Huszonkettes csapdája
júl. 22
12:24
Gasztro: belecsapunk a lecsóba! (BorsOnline)
Végre beérik a szabadföldi paprika és paradicsom – a magyar háziasszonyok lábosai pedig megtelnek a jobbnál jobb hozzávalókkal, és készül a nyár egyik legnagyobb kedvence: a lecsó. Mi néhány új recepttel szeretnénk segíteni a házi repertoár változatosabbá tételében.
júl. 22
12:36
A 14 éves gyereksztár olyan tökéletes nyári szettet villantott, hogy csak pislogunk (Glamour)
Ez igen Millie!
júl. 22
12:42
Sosem fog kés alá feküdni Paris Hilton (BorsOnline)
Sosem feküdne kés alá, állítja Paris Hilton. A milliárdos botrányhősnő tökéletesen elégedett az adottságaival, s úgy gondolja, éppen eleget tesz is a szépéségéért. – Mindig is megszállottja voltam a bőrápolásnak – árulta el Paris a People magazinnak. – Sosem botoxoltattam, semmim sincs feltöltve, egyetlen egy plasztikai műtétem sem volt – szögez
júl. 22
12:45
Hoppá, lehet hogy máris bepasizott Radics Gigi? (Ripost)
Az énekesnő titokzatos szerelmes képet posztolt közösségi oldalára...
júl. 22
13:00
Ötéves lett György herceg – Nézze meg a legújabb édes fotóját! (BorsOnline)
Tortákkal, lufikkal és gyertyafújással ünnepelték György herceg ötödik születésnapját a brit királyi családban vasárnap. A kisherceg tiszteletére több tucat rokon és vendég tette tiszteletét a Buckingham-palotában az elmúlt napokban, az ünneplés ugyanis már a hét elején elkezdődött. Szülei kérésére csak szerény ajándékokkal lepték meg a kisfiút, és
júl. 22
13:12
Új trend aranyozza be az Instagramot (Noizz)
Már közel hárommillió hashtaggel bír a legújabb Instagram-őrület, amely az olyan örökzöld fotós trendek babérjaira tör, mint a jól bevált szelfizés, a színes outfit képek vagy a soha meg nem unható gasztrofotók.
júl. 22
13:18
Pataki Zitát orrba vágta a szerelem (BorsOnline)
A nyári napfordulón szerettek egymásba Attilával, és a télin már össze is házasodtak. Az időjós őrülten szerelmes lett, de az eszét egy pillanatra sem veszítette el.
júl. 22
13:36
A divat királynője tervezte az első női Air Jordant és ilyen sikkes lett (Glamour)
Anna Wintour dizájnernek állt
júl. 22
13:54
Autóban lakott Dolly Parton a karrierje kezdetén - videó (BorsOnline)
Borzasztó körülmények között kezdte a karrierjét Dolly Parton. A mára a világ egyik legnépszerűbb countryénekesnője a pályája elején semmilyen luxust sem engedhetett meg magának. Nagybátyjával, Bill-lel járta a világot, ám szállodára nem volt pénze, így az autóban aludt és az üveget használta tükörnek a fellépések előtt. – A hálószobám a hátsó ü
júl. 22
14:12
Milyen fürdőruhát válasszunk? (Noizz)
Egyberészes fürdőruhában nem lehet napozni, a kötős bikini kioldódik úszás közben, a bandeau pedig egy hirtelen mozdulatnál elcsúszik?
júl. 22
14:12
Top7: eddigi legjobb Sziget-fellépő (BorsOnline)
7. Fat Boy Slim (2009) A világ egyik leghíresebb DJ-je először 2009-ben jött Magyarországra a magángépén, éppen a Sziget Fesztiválra. A bulija megosztotta ugyan a közönséget, egyesek szerint nem tett bele mindent a keverőpultba, de a rajongói imádták. Később még háromszor járt nálunk, mindannyiszor a VOLT Fesztiválon.  6. Rihanna (2016) Nagy v
júl. 22
14:48
Kizárt dolog, hogy egy kilincs túljárhat egy macska eszén - videó (BorsOnline)
Mi zajlik a zárt ajtón túl? Rejtély. Egy kis függeszkedés, egy kis akrobatikus tornabemutató és „Szezám, tárulj!”. Hát mondja valaki ezután, hogy a macska nem okos állat! A Liveleak videóján Momo, a spanyol cicus megmutatja, hogy nincs lehetetlen.
júl. 22
15:06
Jön az új Godzilla: Millie Bobby Brown most sem tinifilmben hódít (Joy)
A San Diego-i Comic Conon mutatták be a Godzilla: King of the Mosters előzetesét, ami a 2014-es Godzilla-film folytatása lesz.
júl. 22
15:12
5 dolog, ami miatt még nem léptél ki a megromlott kapcsolatodból (Noizz)
Számtalanszor hallom a barátaimat panaszkodni a párkapcsolatuk vagy a partnerük miatt. Amikor már kellő ideje hallgatom őket, akarva-akaratlanul is eszembe jut: „Akkor miért nem hagyod ott?!”. De valóban ilyen egyszerű lenne (le)lépni?

Keresés