A Magyarországon tartózkodó sztár az #InMyFeelingsChallenge kihívást kimaxolta. Budapest annyira magával ragadta, hogy az utolsó reggel felmászott a Lánchíd tetejére, a többi pedig szinte hihetetlen. Nem csalódtunk benne.
Ma este búcsúzik egy újabb főszereplő a Barátok köztből, tragikus halált hal a nézők egyik kedvence. A sorozat 20 éve alatt eddig 17 szereplőtől kellett elbúcsúzniuk a rajongóknak, sokszor olyan karakterek haltak meg, akikről senki nem gondolta volna.
Sok tévénéző háborodott fel attól a javaslattól, hogy idővel megszüntetnék a filmek szinkronizálását, ezzel is elősegítve a nyelvtanulást. A híres magyar hangok arról beszéltek, hogy szerintük mi lenne a megoldás.
Elképzelhető, hogy a 2002-ben Tárnokról eltűnt Radics család maradványait találták meg a rendőrök a pilisi erdőben. Radics Attila, élettársa és hároméves gyerekük azóta sem kerültek elő.
Már több mint 8 millióan látták Will Smith (49) „Lánchíd-mászó” videófelvételét, amellyel i forgatásának utolsó napját koronázta meg a hollywoodi sztár, de mindezt teljesen illegálisan tette.
Csaba rengeteget dolgozik, az elmúlt három évben két napot pihent. Kutyákat ment, és mostanra elérkezettnek látja az időt, hogy bővítse a családját, bár a kis jövevénytől félti a kertjét.
A thaiföldi gyerekek története csodás meneküléssel zárult, de az egyik legsúlyosabb hazai barlangtragédiában hárman meghaltak. A Borsnak az egyik túlélő, Rill Attila mesélt.
Irina Shayk bevallotta, hogy orosz gyökerei miatt rendkívül szigorúan neveli kislányát, Leát. – Igen, orosz vagyok, szóval ezért nagyon szigorú is. Emellett bak a csillagjegyem, ...
Közösségi oldalán számolt be Szabó Zsófi arról, hogy innentől kezdve igyekszik majd kevesebb képet megosztani kisfiáról annak ellenére is, hogy nehéz lesz visszafognia magát. Szabó ...
Mindenki ámuldozott, amikor George Clooney hosszú évek várakozása után végre megnősült. Aztán mindenki ájuldozott, hogy a felesége, Amal végre terhes. Pláne, hogy még a kilencedik hónapban is csak egy meggymag volt a hasában, pedig ikreket várt. Majd bejelentették, hogy megszülettek és a világ újra pihegett. De a babákat jóóóó sokáig nem láthattuk.
Micsoda eltökéltség! Közel 300 kilométert akart biciklizni egy 36 éves férfi az általa elcsent kerékpárral. A Békés megyei Elekről tekert Budapestre, de a megye határát sem tudta átlépni, mert a rendőrök 50 kilométer megtétele után Kardosnál elfogták. A férfi április 19-én reggel átugrott egy eleki ház kerítésén, az udvarról ellopta a kétkerekût,
Justin Bieber (24) és Hailey Baldwin (21) nem vesztegették az időt eljegyzésük után, máris magánhelikopteren utaztak a menyasszony családjához látogatóba. A jegyespár New Yorkból utazott ...
Hiába könyörög hónapok óta a Teréz körúti robbantással gyanúsított 24 éves P. László édesapja, fián nem hajlandók elvégezni egy speciális toxikológiai vizsgálatot.
Idén érkezik a legfrissebb Transformers-film kedvenc autobotunkkal a főszerepben, ami teljesen megváltoztathatja az utóbbi időben kialakult véleményünket a széria kapcsán.
Zámbó Jimmy legidősebb fia, Krisztián lassan betölti a negyvenet, ezért elszánta magát egy kis levegőváltozásra. Dunavarsányból Visegrádra tette át a székhelyét, hogy új életet kezdjen, felkészítse magát a családalapításra. – Felhagytam az eddigi életvitelemmel, és tudatosan kezdtem élni. Már nincsenek kicsapongások, sem éjszakába nyúló tiv
Bár vidámnak tűnik a képeken, az olimpiai bajnok úszónő bevallotta: nem tudja túltenni magát férjével való szakításán és azon, hogy házassága nem egy életre szólt.
Nincs könnyű dolga idehaza a felelős állattartónak, ha szeretne gondoskodni kutyájáról, macskájáról arra az esetre, ha előbb meghalna. Tény az is: nem sokan törődnek ezzel.
Nem tudsz strandra menekülni a tikkasztó kánikula elől? Bizonyos italokkal és ételekkel otthon vagy a munkahelyeden is enyhítheted a hőségérzetet. IGYÁL SOKAT – DE MIT ...
Csípős, tojásos, szalonnás, vagy kolbászos, de lehet virslis és rizses is. A változatok tárháza szinte végtelen, de egy biztos: lecsót tunkolni mindenki szeret.
Egyre több a róka is a települések lakott, de csendes részein: főként késő este és kora hajnalban lehet velük találkozni, vagyis amikor még és már ébren van az ember. Hiszen – mint a Vukból is tudjuk – a ravaszdik éjszakai vadászok, legjobb barátjuk a sötétség. Az ő látogatásaiknak is ugyanaz a magyarázata, mint más vadon élő állatok esetében: szűk
A zöldborsót sokan szeretjük, mégis mostohán bánunk vele, 1-2 maroknyit a rizibizibe, a levesbe vagy raguba szórunk, hogy kicsit színesítse, de főszerepet ritkán szánunk neki. ...
Mark Woodward nem bánja, hogy megállítják szelfizgtni, mert azt hiszik, ő Bekcham. Nemcsak öltözködésében hasonlít a sztárra, hanem sport szeretetében is, ugyanis Mark golfozó. Azt is elmesélte, mit mondott neki David maga.
Talán autogramot akart kérni kebleire David Beckham rajongója? A celebbé lett exfocista Floridában vett részt egy nyilvános eseményen, a rendezvény közelében egy kocsi hajtott el, melynek egyik utasa, egy dekoratív hölgy, az ablakon kihajolva, pólóját felhúzva mutatta meg magát a sármos férfinak. A szemtanúk szerint Beckham megmosolyogta a történt
Ritkán ad interjút, ezért nem is tudni sok mindent hazánk legismertebb szupermodelljéről. A Borsnak őszintén beszélt gyerekkoráról, élete nagy hibájáról és arról, hogy kezd felnőni.