Már a Csillag születik megjelenése óta minden bulvárfaló azt találgatja, összejött-e Bradley Cooper és Lady Gaga. Az internet népe nagyon gyakran szeret ilyesmit belelátni olyan celebek viszonyába, akik szerelmespárt alakítottak. Ezt erősítette most Gaga és Cooper Oscar-előadása is, és az egymást agyondícsérő beszédeik, az énekesnő például azt i
Hétfőre virradóra kiderültek, kiket díjaztak az idei Oscar-gálán. Bár a jelölésekkor nem jutott be magyar alkotás a filmes megmérettetésre, mint kiderült, mégis örülhetünk egy Oscar-díjnak.
Mélységesen felháborodott az akadémia választásán Spike Lee, miután a Zöld könyv megkapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A rendező a Csuklyások című filmért már megkapta a legjobb adaptált forgatókönyv díját, a legjobb film kategóriában azonban hoppon maradt. A győztes kihirdetésekkor Lee felálltt, integetni kezdett, és elindult a kijárat fel
A londoniak megoldották, hogyan tegyék komfortosabbá a téli hideg reggeleket a munkába igyekvők számára. Olyan taxikat fejlesztettek ki, melyekben az ember egy puha ágyikóban érezheti magát. A plüssülés, a takarók, a kandalló, sőt még a szőrös mamusz is az utas luxuskényelmét szolgálja. Jelenleg még tesztelés alatt áll a bársony belsejű járgány,
Valószínűleg már most megkaphatná az év legrondább frizurájának járó díjat a 22 éves Lucy Burrows, aki egy Instagramon látott alkotást szeretett volna viselni magán. Néhány évvel ezelőtt robbant a köztudatba a divat, amelyet minden férfi és nő viselni szeretett volna, ám ahhoz túl merész, hogy csakúgy belevágjon például olyasvalaki, aki hosszabb h
Tisztelt Vendégeink, Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy a mai Nicki Minaj koncert, várhatóan másfél órás csúszással fog megkezdődni. Ennek oka, hogy a koncertturnénál használt díszletet, hang- és fénytechnikát szállító kamionok a rossz útviszonyok miatt csak késve érkeznek meg Budapestre az előző koncerthelyszínről. Vendégeinket arra kér
A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként ismét vár az Akvárium Klub a tavasz egyik legjobb kültéri programsorozatával, a Tavasz Terasszal. A program április 5-én, az elképesztő techno-rezesbanda, a Meute fellépésével indul majd, amit április 22-éig akusztikus koncertek, hétvégenként pedig gyerekprogramok követnek. A belépés most is ingye
Egy pohár joghurt népszerű része lehet a reggelinek és a vacsorának is. Legyen az natúr, vagy ízesített, kiválóan kiegészíti az édességeket, a gyümölcsöket, vagy akár egy fő fogást is. Egy Bob nevű idős férfi is hasonló gondolatokat fogalmazhatott meg a fejében, amikor meglátta a konyhában árválkodó, zöldes színű krémet rejtő poharat. Nem is kelle
Egy az amerikai Maine-ben működő állatmenhely egy évvel ezelőtt fogadott be két idősebb keverék ebet, akikre egy helyi temető mellett bukkantak, összecsomózott pórázuk egyik végén. Jack és Diane nem pusztán egy „sima” együtt nevelkedett kutyapár, ők tényleg elválaszthatatlanok. Órákig képesek összebújva pihenni, de például Jack rendszeresen fels
Mászás közben szorult egy fa törzsébe egy kislány lába Budapesten, hétfő délelőtt. A fővárosi tűzoltók azonnal a XI. kerületi Gazdagréti térre siettek, ahol sikeresen kimenekítették a gyermeket szorult helyzetéből. A mentésről videó is készült. A kislány szerencsére nem sérült meg.
Néhány napja tette közzé egyik telefonhívását az észak-írországi rendőrség Facebook-oldalán. A bejegyzés végén felhívták a figyelmet, hogy ez nem vicc, halálosan komolyan telefonált be valaki az alábbiakkal. Hívó: Át lettem verve. Rendőr: Értem. Keletkezett pénzbeni kár? Hívó: Igen! Több mint 200 fontot (körülbelül 76.000 forintot) fizettem, de
Igazán különleges és sokat mutató ruhát választott a jogi kart végzett Zimány Linda a hétvégén tartott jogászbálra. A szépség fekete estélyije bizony egy csepp kétséget sem hagyott: Linda még mindig hihetetlen formában van. A ruha hátulról is egy igen mély kivágással hívta fel magára a figyelmet: ...és elől is hasonló volt a helyzet: Csak eg
Vasárnap este kényszerleszállást hajtott végre a Biman Bangladesh légitársaság utasszállító repülőgépe a délkelet-bangladesi Csittagong repülőterén, miután egy férfi fegyverrel hadonászott, valamint azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a testére szerelt pokolgépet. A Boeing 737-es gép 142 utasa elhagyhatta a járatot, miközben a hadsereg és a ren
Noha nem Lady Gaga lett a legjobb színésznő a 91. Oscar-gálán, így sem távozott üres kézzel, hiszen a Csillag születik betétdaláért elhozhatott egy arany-szobrocskát. Ugyanakkor garantált, hogy újabb díjjal gazdagodhatott volna, ha a legdrágább megjelenésért is járt volna elismerés: az énekes-színésznő ugyanis egy 30 millió dolláros (közel 8,5 mill
Február 13-án született, ám csak most mutatták be a nyilvánosságnak a Prágai Állatkert új büszkeségét, a kis núbiai zsiráfot. A 12 napos hím borjú a nyolcvannegyedik, ami a cseh állatkertben világra jött. Maga az állatkert egyébként 1931 óta üzemel, és közel 600 faj egyedeit lehet megnézni közelről. Az 58 hektáros park a világ egyik legnagyobb á
A gasztronómia és a poénok szerelmeseinek jó hír, hogy a LiChi TV február 25. és március 10. között, a Humor+ pedig március 4. és március 18. között kódolatlanul érhető el minden MinDig TV néző számára.
„VAS MEGYE: 3.645.200 forintnyi a FŐNYEREMÉNY, ami hozzátok érkezett, illetve érkezik, Facebook-oldalam lokálpatrióta és jótékonysági játéka után. GRATULÁLOK!” – írta Facebook-oldalán Vujity Tvrtko.