Onga Budapesttől 180 kilométerre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc mellett található. 5 ezren élnek a faluban, ebből 500-an egy teljesen átlagos, vidéki általános iskolában tanulnak. Körülbelül 350-en vannak a roma gyerekek, és 150-en a nem roma diákok. A Heti Napló riportjában egy 11 éves roma kislány elmondta, van egy nem roma barátnője, de
Hihetetlen izgalmak és nagy összegű pénznyeremények jellemezték az 500 - Az ország géniusza című kvízműsort, mely egy hónapon át tartott és pénteken véget ért. Rónai Egon műsorvezetőt nemcsak az utcán, hanem a konditeremben is faggatták az érdeklődők a vetélkedőről. De vajon lesz-e folytatás?
Közelegnek az EP-választások, így az ATV több közéleti, politikai tartalmat fog közvetíteni áprilistól. Hétfőtől a csatorna visszaáll a korábbi műsorstruktúrára, mely a következőképpen alakul:
Ma este, magyar idő szerint 20.30-kor számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit, valamint Budapest több ikonikus épületének díszkivilágítását lekapcsolják a Föld órája mozgalomhoz csatlakozva.
Devizahitelesekkel együtt tüntetett Bíró Ica, aki beszédet is mondott az összegyűlt tömeg előtt. A metal ladyt egy hónap múlva kilakoltatják, hacsak a Kúria másképp nem dönt. Iratokkal a kezében érkezett meg Bíró Ica pénteken...