2019. március 9. szombat

márc. 9
0:03
Sétáljunk a kora tavasz első virágai között! (Blikk)
Azoknak, akik egy igazi tavaszi hangulatú kirándulásra vágynak, most érdemes felkeresniük hazai arborétumaink valamelyikét. Vannak ugyanis köztük olyanok, amelyeket már szőnyegként borítanak a nyíló virágok. Alcsúton például pár napja kezdődött el a hóvirágünnep, de a bájos kikeleti hírnökök mellett több helyütt virítanak már a krókuszok, bólogatna
márc. 9
0:06
Bátor! A Trónok Harca sztárja smink nélkül, közvetlenül ébredés után köszöntötte fel nőtársait (Noizz)
A Cersei Lannistert alakító Lena Headey annak ellenére, hogy maga is a nők táborát erősíti, egy igazán kedves és szívből jövő nőnapi köszöntést posztolt a követőinek, és persze az egész nőtársadalomnak.
márc. 9
0:06
11 éve jelölték, ma díjat kapott: Ők a Glamour Women of the Year 2019 nyertesei (Glamour)
A mágikus hármas jegyében telt a díjátadó
márc. 9
0:07
Mutatjuk, miért is ne turkálja az orrát! (Blikk)
Jó esetben felnőttként már senki sem piszkálja az orrát, ám nem csak amiatt érdemes elhagyni ezt a rossz szokást, mert kifejezetten undorító.
márc. 9
0:10
Lessetek be velünk a Glamour Women Of The Year kulisszái mögé (Noizz)
Elkezdődött a GLAMOUR Women Of The Year díjátadója, amelyen szerkesztőségünk bepillantást enged számotokra is az esemény kulisszái mögé.
márc. 9
0:11
Veszélyben volt a koncert? A hangja miatt aggódott Majka (Blikk)
A sok munka mellett a pihenésre nem mindig jut ideje a rappernek, ám érzi, hogy ennek nem lesz így jó vége.
márc. 9
0:14
Sztárjaink igazán kitettek magukért! Nézzétek, milyen csodás ruhakölteményekben jelentek meg az idei Glamour Women Of The Year gálán (Noizz)
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, éppen most zajlik az idei GLAMOUR Women Of The Year díjkiosztó gála, amin már most elképesztő a hangulat.
márc. 9
0:15
Volt, hogy napi 600 kilométert vezetett, de sosem hagyta cserben a közönségét Koós János (Blikk)
Nyolcvan fölött sem ment ki a divatból Koós János (†81)! A legendás táncdalénekes pár hónapja maga büszkélkedett el lapunknak, hogy hetente több fellépése is van.
márc. 9
0:19
Palvin Barbit az foglalkoztatja, hogy éppen mi jár a fejünkben (Blikk)
Palvin Barbi arra kíváncsi most, hogy mire gondolunk éppen.
márc. 9
0:23
Kiderült a lombik eredménye: Pataki Zita őszintén vallott utolsó próbálkozásukról (Blikk)
Megérkezett Pataki Zita Az utolsó lombik című vlogjának 10., egyben befejező része. Ebben a részben számoltak be Zitáék arról, hogy sikerrel zárult-e utolsó próbálkozásuk arra vonatkozóan, hogy legyen közös gyermekük.
márc. 9
3:06
Csukás István: Bagaméri létezett (BorsOnline)
A digitálisan felújított Emmy-díjas ifjúsági sorozat legendás fagylaltárusa a valóságban is létezett, a gyerekszínészek napi 12 órát forgattak egy nyáron át.
márc. 9
3:09
Kasza Tibort a párja győzködi, hogy három gyerekük legyen (Blikk)
Csibészségben máris apjára hasonlít Kasza Tibor (41) kislánya, Lora Bella. A Pénzt vagy éveket! műsorvezetője a Vasárnapi Blikknek szinte áradozott az apaságról, nem csoda, hogy már tudja: lesz következő! De nemcsak a családbővítést tervezgeti, hanem azt is, hogyan akar megöregedni.
márc. 9
3:13
Vasvári Vivit vírus kínozza (Blikk)
- A nagy riadalom és a feszült izgalommal telt napok után orvosa megnyugtatta Vasvári Vivient (28).
márc. 9
3:18
Nekimentek Patakynak az ufókutatók (BorsOnline)
Az ufóhívôk közösségének egy része azzal vádolja az Edda énekesét, hogy folyamatos szerepléseivel lejáratja őket. Pataky Attila szerint vádlói közül senki nem volt ott, amikor földön kívüli élményei voltak.
márc. 9
3:30
Thaiföldön rekedt Sas felesége (BorsOnline)
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a humorista állapotáról, aki pihenni indult Thaiföldre, ám kórházba került. A Bors információi szerint külföldi kezelése 18 millió forint volt, amit a biztosító fedezett.
márc. 9
3:51
A kamerák előtt sírta el magát Fodor Rajmund: az Exatlon bajnoka már több mint 50 napja nem látta családját (Blikk)
Kamerák előtt sírta el magát Fodor Rajmund (43), annyira hiányzik a családja. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó minden erejét felhasználva küzd a TV2 Exatlon Hungary című műsorának versenyében, de szuperképességei még számos bajnoki címmel a háta mögött sincsenek, s egyre jobban megviseli, hogy gyermekeit és feleségét már több mint ötven napj
márc. 9
3:55
Csak éjjel érkezik Thaiföldről: a felesége nem tudott hazajönni Sas Józseffel (Blikk)
Csütörtök reggel érkezett haza thaiföldi nyaralásáról Sas József (80), aki egy légi betegszállításra szakosodott cég különrepülőjével érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljához, ahol a Samaritanus Mentőszolgálat egyik autója is várakozott.
márc. 9
5:06
Ő lehet Katy Perry esküvőjének legnagyobb durranása (hirado.hu)
Az énekesnőt Valentin-napon jegyezték el, de már menyegzője sztárfellépőjét is kiszemelte.
márc. 9
5:54
Demi Lovato szakított szerelmével (Habostorta)
Szakított szerelmével Demi Lovato (26)! Az énekesnő egy közeli ismerőse erősítette meg az amerikai People magazinnak, hogy Henry Levy (27) divattervezővel külön váltak útjaik. A ...
márc. 9
6:15
VV Seherezádé diéta veszély ájulás kamudiéta pénz szakértő botrány (Ripost)
A 46 ezer forintér árult diétacsomag ugyan sokaknál hatásos, de vajon milyen áron? Egy anyuka négy nap után elájult...
márc. 9
6:30
Bajor Imre fia titkolja, ki volt az apja - Emiatt döntött így Marci (Femcafe)
A 22 éves fiú elárulta, miért előnyösebb számára, ha nem fedi fel kilétét.
márc. 9
6:57
Egyéjszakás kalandjairól vallott Fluor Tomi (Habostorta)
Megelégelte az egyéjszakás kalandokat Karácson Tamás, azaz Fluor Tomi. A zenész úgy véli, rengeteget változott az elmúlt tíz évben, kicsit lenyugodott. A féktelen bulizásból kicsit ...
márc. 9
7:06
Fésűs Nelly: Semmi szexi nincs a rúdtáncban (BorsOnline)
Ezekben a fotók­ban semmi szexi nincs, ez egyszerűen egy sport – jelentette ki határozottan Fésűs Nelly,  amikor felhívtuk, hogy új hob­bi­ja iránt érdeklődjünk. Nelly ugyanis ja­nuártól rendszeresen rúdsport­ra jár. – Egy edzés után két napig izomlázam van, az nem tekinthető másnak, csak sportnak. A Szenzációs négyes alatt ismerkedtem meg a rúdsp
márc. 9
7:12
A magyarok kedvenc színésze van a fotón - Mégsem ismeri fel senki (Femcafe)
Miből lesz a cserebogár?
márc. 9
7:18
Megdöbbentő, amit a házasságáról állít Marsi Anikó (Ripost)
Palik László felesége őszintén vallott a kapcsolatukról.
márc. 9
7:18
Nick Jonas miatt ment szét a Jonas Brothers (Joy)
Egy héttel azután, hogy kijött a legújabb, Sucker című kislemezük, azt várnánk, hogy a Jonas Brothers a jövőjükről beszéljen.
márc. 9
7:20
Most közölték: Váratlanul meghalt a híres zenész, nálunk is fellépett (Ripost)
Budapesten 2010-ben adott koncertet a világhírű zongorista, halála megrendítette a zenésztársadalmat.
márc. 9
7:24
Véresre verték osztálytársukat (BorsOnline)
Fizikálisan és lelkileg is megalázta két osztálytársnője a 16 éves Valériát. A tinit véresre verték, az erről készült felvétel felkerült a legnagyobb közösségi oldalra is.
márc. 9
7:42
Földrengés Nagyatádon: Remegett az ablak, rázkódott a szekrény (BorsOnline)
Ablakremegés, pohárcsörgés, szekrényrázkódás – ezeket észlelték a Somogy megyei Nagyatádon élők. A közepes erősségű földmozgást követően néhányan az utcára szaladtak.
márc. 9
8:03
Újabb szerelmes fotót posztolt Palvin Barbi (Habostorta)
Bár Palvin Barbi és Dylan Sprouse kapcsolata nehezen indult be, most úgy tűnik, nagyon boldogok egymás mellett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy január végén ...
márc. 9
8:06
Medveczky Ilona: Féltékeny volt rám Psota Irén (BorsOnline)
A mai napig találhatunk olyan fotókat a táncművészről, amiken szinte teljesen meztelen. Ez akkoriban egyedülálló volt, most azt mondják, ő az örök nő.
márc. 9
8:12
Ez a civil foglalkozása valójában a brit királyi család tagjainak (Femcafe)
Az uralkodás mellett megfér ez is.
márc. 9
8:12
Esküvőjén szeretett bele a koszorúslányába a menyasszony: ez lett a vége (Life)
Így alakult át a házassága.
márc. 9
8:14
Dús és hosszú szempillákat szeretnél? Ezt kell tenned! (Life)
Legyen igéző a tekinteted.
márc. 9
8:18
Nagy változás előtt áll az AradiVarga Show (ATV)
Péntek este fél tízről ezután abszolút főműsoridőben, szombat este 20:25-kor kerül képernyőre a humoristaduó 45 perces műsora, közvetlenül a Civil a pályán adása után.
márc. 9
8:21
Nagyon zavarja! Férje be is szólt miatta Weisz Fanninak (Blikk)
Nagyon fáj neki.
márc. 9
8:21
Durva baleset: kollégája látta kárát Pintér Tibor hiúságának (Ripost)
A színész bakijáról Gesztesi Károly rántotta le a leplet pénteken a Pénzt vagy éveket!-ben.
márc. 9
8:30
Telitalálat: elkészítették az első táskát, amiből bort csapolhatsz (Noizz)
Bár a nőnap éppen véget ért, az sosem baj, ha az ember tarsolyában van egy-két ütős ajándékötlet. Ha például máris közeleg a következő szülinap, névnap, évforduló, akkor itt a tökéletes megoldás: női táska beépített borcsappal!
márc. 9
8:30
Csokoládé és méz: így hatnak a szexuális életedre (18+) (Life)
Nem csak az ételeket édesítik meg.
márc. 9
8:32
Danny DeVito zuhanva érkezett a színpadra (Life)
A színész a Dumbó sajtóeseményén botlott meg.
márc. 9
8:36
Így készüljön a poloskaháborúra (BorsOnline)
Hamarosan indul a poloskainvázió, a bűzös betolakodók ellen érdemes bevetni néhány egyszerű házi praktikát.
márc. 9
8:42
Nem várt helyről érkezett a kritika: Katalin hercegnének családtag szólt be (Life)
Erre nem számított.
márc. 9
8:44
Szomorú dolog történt Robbie Williams családjában: gyászolnak (Life)
Azon vannak, hogy túljussanak a történteken.
márc. 9
8:54
Kirándulnál a hétvégén? Ezt semmiképpen se csináld! (Life)
Tilalom van érvényben.
márc. 9
9:06
Ilyen dögös pasi lett Cindy Crawford fiából (Noizz)
Ugye senkinek sem kell bemutatnunk Cindy Crawfordot, a világ egyik legdögösebb szupermodelljét?
márc. 9
9:09
Szuperegyszerű dagasztás nélküli házi kenyér (Habostorta)
Bár rengeteg féle kenyeret kapni, sokszor nem a legjobb minőségű, könnyen kiszárad, morzsálódik, és többnyire tele is vannak pakolva mindenféle adalékanyagokkal. Házilag készítve sokkal egyszerűbb, ...
márc. 9
9:12
Mi történt vele? Te sem ismernéd fel Mel Gibsont (Life)
Akár egy hajléktalan.
márc. 9
9:18
Dwayne Johnson édesapja szóhoz sem jutott ettől a meglepetéstől (hirado.hu)
A filmsztár nem bírja megállni, hogy ne vegyen folyton ajándékokat a szeretteinek.
márc. 9
9:18
Ma mindent rendbe tehetsz - Egymondatos horoszkóp - március 9. szombat (Glamour)
Itt az idő, hogy elrendezd a dolgaidat
márc. 9
9:24
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek Sas József állapotáról (Ripost)
A humorista pihenni indult Thaiföldre, ám kórházba került. Be­tegszállító géppel jöhetett csak haza.

Keresés