Kiöregedett a szerepből – ezzel magyarázta John Nettles, hogy miért hagyta ott a Kisvárosi gyilkosságok című sorozatot. Az 1997 óta futó műsorban Thomas Barnaby főfelügyelőt alakító színész 2011-ben, a 14. évadban már nem szerepelt: nyugdíjba vonulása váratlanul érte a készítőket és a nézőket is. Nettles csak most árulta el, miért lépett ki. – Á
A húszas évei végén járó Gavin Arvizo 14 évvel ezelőtt állt elő azzal, hogy a popsztár gyermekkorában molesztálta őt. Akkor bíróság elé is került az ügy, de felmentették Jackót. A férfi ennyi év múlva sem tette túl magát az igazságtalanságon, ezért úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást. – Gavin egyelőre nem szeretne újra nyilvánosság elé á
A két tolvaj a XVIII. kerületből lopta el a négyhetes csikót egy autóval együtt. Az állat pár nappal később épségben előkerült, a kedélyek azonban nem csillapodtak az ügy után - írja a Bors.
Nincs is jobb móka annál, mint amikor valaki korhű jelmezekben táncol a kedvenc slágereire. Bár a farsangi időszaknak már vége, márciusban újra egy kicsit bolondozhatunk: márciusban három olyan nagykoncertet is megrendeznek Budapesten, ahová kifejezetten beöltözve várják majd a közönséget.
Jennifer Garner gyermekei szerint nem anyjuk, hanem apjuk a nagyobb sztár. A házaspár hosszas huzavona után 2018-ban vált el, azóta a három gyermeküket megosztva nevelik. A kamaszoknak nem kerülte el a figyelmét, hogy a 2016-ban Batmant alakító apjuk rajongótábora jóval nagyobb, mint anyjuké. – Azt mondták a gyerekeim, hogy a rajongók teljesen
Az ügyeskedésen gondolkodók ráfaragnak, aki tisztességesen használja, jól jár. Kik igényelhetik, és milyen esetekben veszi vissza késedelmi kamatostól az állam a július 1-jétől hétszemélyes személyautók vásárlására adott támogatás összegét? Részleteket mondott el Novák Katalin a támogatásról:
Újabb alkalmazott mondott fel Meghan hercegné személyzetéből! Személyi asszisztense, titkára és biztonsági őre után most titkárnője, Amy Pickerill hagyta ott az állását. Az elmúlt hónapokban a Kensington-palota személyzetének számos tagja panaszkodott Meghan parancsolgató, kibírhatatlan természete miatt, és állítólag Katalin hercegné is azért kerü
A Ferencvárosi Torna Club méltó módon emlékezik meg a február 2.- án elhunyt kiváló táncdalénekes és elkötelezett Fradi szurkoló, Koós János emléke előtt tisztelegni. A holnapi MOL Vidi elleni labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntő odavágóján a játékosok kivonulásakor a közismert Fradista lemezlovas-producer, Lotfi Begi különleges, erre az alkalomra ké
Szerény életre kényszerül Arnold Schwarzenegger lánya? Katherine fényűző pompában nevelkedett, hála apja világhírének és mesés vagyonának, ám most úgy tűnik, felnőttként szívesen lemond a luxus kényelemről. Vőlegénye, Chris Pratt ugyanis imádja a természetet és az állatokat, saját farmja van, ahol gazdaságot vezet, ezért szeretné, ha házastársak
Noha azt látjuk, hogy a XXI. században egyre több folyamatot automatizálnak, meglepő látni, hogy pont egy ilyen nagy precizitást igénylő munkát végeznek igen gyakran emberek Kínában. Tegyük hozzá: rendkívüli, már-már gépeket megszégyenítő sebességgel és precizitással. A következő videón például a kínai Bank of America alkalmazottja számolja a bank
Jogerősen életfogytiglan szabadságvesztésre ítéltek Romániában egynőt, aki 2017 decemberében a metró elé lökött egy fiatal hölgyet, aki életét vesztette.
A nagy karácsonyi ünnepély óta ez a második alkalom, hogy együtt mutatkozott a két herceg és felesége. A Westminsteri apátságban gyűlt össze a királyi család a Nemzetközösség napját ünnepelni, II. Erzsébet királynő, Károly herceg és Kamilla hercegné is jelen volt. A főszereplők mégis Katalin és Meghan sussexi hercegné voltak, akik a pletykák sze
Sorjáznak a fellépők Európa legmenőbb vízparti fesztiváljára, a legújabb listán ott van Sean Paul, KSHMR, Desiigner vagy Denzel Curry. A Balaton Sound szervezői közben folytatják a tavaly létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First kampányt, melyhez önkéntesek jelentkezését várják.