Magyarország – Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a NAV. Paradicsomot és paprikát hoztak be külföldről, az áfát pedig hamis belföldi számlákkal csökkentették.
Istenes Bence még az X-Faktor forgatásán ismerkedett meg Adéllal, aki akkor még csak 18 éves volt. Mostanra igazi családdá váltak, de ez a folyamat nem ment zökkenőmentesen.
Ábel Anita csütörtökön hozta nyilvánosságra az olasz séffel való kapcsolatát, új szerelmét pedig a Bors információi szerint már be is mutatta 16 éves lányának.
Nem altatják tovább, az orvosok az agyérgörcsön átesett zenészt. A Blikk úgy tudja, hogy Demjén Ferenc a körülményekhez képest jól van, bár a rosszullétére szinte egyáltalán nem emlékszik.
A fiatalok 12 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, amit az érintettek 71 százaléka csak kisebb-nagyobb hitelfelvétellel tud megoldani – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok ötöde – 21 százaléka – venne autót három éven belül, 70 százalékuk azonban ezt a vásárlást saját forrásból finanszírozná.
Május 16-án a Budapest Parkban koncertezik a Paddy and the Rats. A zenekar a cseh Pipes and Pints csapatával áll színpadra, amelynek tagjaival a zenészek régi barátságot ápolnak.
Döbbenten vette észre a Schleier család, amikor elhunyt szerettükhöz látogattak az Új Köztemetőbe, hogy a rokon értékes sírkövét elvitték, illetve kicserélték egy silányra - írja a Blikk.
Demjén Ferenc agyvérzés gyanújával került kórházba éppen egy hete. Kiderült, nincs sztrókja, de állapota súlyos: agyérgörcsöt kapott, ami miatt a szigetvári kórházból a Pécsi Idegtudományi Centrum intenzív osztályára szállították és mélyaltatásba helyezték. Az orvosok és a barátok joggal tartottak attól, hogy a 72 éves Rózsi szervezetét megviseli a