2020. március 22. vasárnap

márc. 22
10:27
Itthon is érezhető volt a horvát földrengés (Noizz)
Zala megyében is érezhető volt a vasárnap hajnalban Horvátországban, Zágráb közelében történt 5,6-es amplitúdójú földrengés, az első információ szerint a fölmozgás Muraszemenyén okozott kisebb kárt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére.
márc. 22
10:39
Rendkívüli bejelentést tett a mohácsi polgármester: ott is van fertőzött (Life)
Rendkívüli bejelentést tett a mohácsi polgármester: ott is van fertőzött
márc. 22
10:45
Zsivány mosoly, igéző szemek: Timothy Dalton fia éppoly sármos, mint apja (Femcafe)
Az egykori James Bond fia legalább olyan sármos, mint édesapja.
márc. 22
10:57
Újabb két halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon (Noizz)
Hatra emelkedett a hazai halálos áldozatok száma.
márc. 22
10:57
Rejtély: tényleg mosolyog ez az állat vagy csak az evolúció viccel meg minket? (Promotions)
Angyali vigyor, na de mi az igazság?
márc. 22
10:59
Megjöttek az első képek Zágrábból: komoly pusztítást hagyott maga után a hajnali földrengés (Noizz)
Vasárnap reggel fél hétkor földrengés rázta meg a horvát fővárost és környékét, az 5,3-as erősségű földmozgás komoly károkat okozott Zágráb belvárosában. A helyi híradások egyelőre egy 15 éves fiú halálát erősítették meg.
márc. 22
11:03
3 dolog, amit megtehetsz az idősekért ebben az időszakban (Glamour)
Az elmagányosodás komoly probléma
márc. 22
11:27
Bódi Sylvi szerint erre tanít minket a járvány (Ripost)
A magyar modell hozzászokott az elszigeteltséghez, hiszen ideje nagy részét apró, elhagyatott szigeteken tölti.
márc. 22
11:29
Itt az újabb magyar koronavírus-sláger! (Ripost)
A két zenész összefogott és az önkéntes karantén alatt összedobtak egy beszédes nótát...
márc. 22
11:39
Arcdiagnosztika segít a legmegfelelőbb kezelés kiválasztásában (Life)
Arcdiagnosztika segít a legmegfelelőbb kezelés kiválasztásában
márc. 22
11:51
Sérült és menekülő emberek, romokban Zágráb a földrengés után – galéria (Promotions)
Mindkét földmozgást érzékelték Magyarországon. Galéria!
márc. 22
11:57
Új dalla bíztat az otthonmaradásra a Fatal Error is (BorsOnline)
A 2019-es és 2020-as Dal döntőseként hatalmas népszerűségre szert tett Fatal Error
márc. 22
12:09
Nem a háború tört ki, csak a Honvédség gyakorlatozik, ha ezeken a helyeken vadászrepülők zavarnak meg (Noizz)
Éjszakai kiképzést tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfőtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
márc. 22
12:09
Szinetár Dóra hihetetlenül édes fotót posztolt kisfiáról (Life)
Szinetár Dóra hihetetlenül édes fotót posztolt kisfiáról
márc. 22
12:30
Karanténtippek Kiszel Tündétől: Így maradj csinos (Ripost)
A naptárdíva betartja az utasítást és otthon marad. Persze ez nem azt jelenti, hogy elhagyja magát...
márc. 22
12:33
Világsztárok, akik ekísérték rajongójukat a Szalagavatójukra (Glamour)
Rajongók meghívták őket, ők pedig elmentek
márc. 22
12:39
Baukó Éva elmondta a véleményét a koronavírusról: ezt teszi a karanténban (Life)
Baukó Éva elmondta a véleményét a koronavírusról: ezt teszi a karanténban
márc. 22
12:39
Brutális véget ér Kis hableány élete az eredeti mesében, ezt nem lehetett a gyerekek elé vinni (Promotions)
A mese végére minden csupa rossz lesz.
márc. 22
12:41
Koronavírus - Újabb négy gyógyultat engedtek ki a Szent László Kórházból (Life)
Koronavírus - Újabb négy gyógyultat engedtek ki a Szent László Kórházból
márc. 22
12:51
Videón, ahogy a totál szétcsúszott, szakállas Liam Gallagher Oasis-dalokra mos kezet (Noizz)
Az egykori Oasis egykor szebb napokat látott frontembere egy halászsapkában, napszemüvegben, óriási szakállal most kezet a kézmosás tematikájára részben átírt Oasis-dalokra.
márc. 22
13:03
Ilyen az, amikor Reese Witherspoon és 23 évvel ezelőtti mása egy képre kerül (BorsOnline)
Szinte semmit sem változott az elmúlt évtizedek alatt Reese Witherspoon. Mi sem bizony�
márc. 22
13:09
Heti horoszkóp (március 23-29.) (Life)
Heti horoszkóp (március 23-29.)
márc. 22
13:21
Milliárdosok, akik nem tudják békén hagyni egymást (Joy)
A milliárdosok élete teljesen más, mint az átlagembereké. Vagy mégsem? Balhézni ők is ugyanúgy tudnak, mint bárki más!
márc. 22
13:27
Szenzáció: 99 millió éves borostyánban megtalálták a világ legkisebb dinoszauruszát (Promotions)
És már rekonstruálták is, hogy nézhetett ki valójában.
márc. 22
13:33
Felült a zeneipar a koronavírus hullámra (Ripost)
Világszerte rengeteg zenész maradt munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. Ők így dolgozzák fel a történéseket...
márc. 22
13:39
Ennél érthetőbben még senki sem foglalta össze a tudnivalókat a koronavírusról (Noizz)
A Kurzgesagt – In a Nutshell 11.3 millió követővel az egyik legnagyobb tudományos Youtube-csatorna, és ahogyan az várható volt ők is készítettek egy összefoglaló videót a korornavírusról.
márc. 22
13:39
Koronavírus: Spanyolországban több mint 3500 újabb fertőzés igazoltak egy nap alatt (Life)
Koronavírus: Spanyolországban több mint 3500 újabb fertőzés igazoltak egy nap alatt
márc. 22
13:41
Idris Elba feleségének is pozitív lett a koronavírus-tesztje (Life)
Idris Elba feleségének is pozitív lett a koronavírus-tesztje
márc. 22
13:45
Az elfeledett Kapitány Anni - A pesti éjszaka sztárjából lett New York énekes üdvöskéje (Femcafe)
A negyvenes és ötvenes évek közkedvelt jazz sztárjának élete még Karády Katalinénál is izgalmasabb.
márc. 22
14:09
Így készül Gáspár Bea ínycsiklandozó levese (Life)
Így készül Gáspár Bea ínycsiklandozó levese - Videó
márc. 22
14:09
Visszatértek a delfinek Olaszországba, Majka kiakadt az arcmaszk árán (Promotions)
E hét végén is összeszedtük a hét legolvasottabb híreket, amelyek középpontjában sajnálatos módon a koronavírus-járvány áll.
márc. 22
14:11
Öngyilkossággal "fenyegetőzött" a Facebookján Bakács Tibor: ezek vezettek idáig (Life)
Öngyilkossággal "fenyegetőzött" a Facebookján Bakács Tibor: ezek vezettek idáig
márc. 22
14:21
György herceg rajzolta a világ legédesebb ajándékát Kate Middletonnak Anyák napjára (Glamour)
Ilyen cuki képet kapott idén Katalin hercegné a fiától
márc. 22
14:36
Koronavírus: Majka teljesen kiakadt az értetlenekre (Ripost)
A rappernél végleg elszakadt a cérna. Értetlenül áll az emberi butaság előtt. Ezt írta tehetetlen dühében...
márc. 22
14:39
Koronavírus: fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára (Life)
Koronavírus: fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára
márc. 22
14:57
Mosolyogva mosnak kezet Ronaldo gyerekei (Promotions)
Ronaldo is tudja, a koronavírus-járvány idején fontos a kézmosás.
márc. 22
15:33
6+1 híres ember, aki legyőzte a rákot és ma már másokat támogat (Joy)
Napjaink egyik népbetegségének tartják a rákot, amely a hírességeket sem kerülte soha el. Szerencsére azonban sokan nemcsak legyőzték a gyilkos kórt, hanem hangjai is lettek a témának.
márc. 22
15:39
Óriási siker: Már 60 ezren követik a Maradj Otthon! Fesztivált (Ripost)
Szombaton délután indult el a Maradj otthon! Fesztivál Facebook-oldala. Az eseményt mára már 60 ezren követték, a résztvevők száma percről-percre folyamatosan nő.
márc. 22
15:39
Már gyilkos kor tizedelte a dínókat, amikor az aszteroida becsapódott (Promotions)
Már a bukás előtti időkben is elkezdődött a populáció pusztulása.
márc. 22
15:41
Élet a karanténban: Erre kérte fiát a magyar énekes (Ripost)
Kökény Attila nagyon komolyan veszi a biztonsági óvintézkedéseket.
márc. 22
16:21
Majka durván beszólt azoknak, akik képtelenek otthon maradni (Promotions)
A rapper eléggé besokallt.
márc. 22
16:57
Hatoslottó: ezek a számok valakinek milliókat hoztak (Promotions)
Mutatjuk a 12. heti hatoslottó sorolás nyerőszámait.
márc. 22
17:39
Hamarosan visszatér az RTL Klub sikersorozata (Promotions)
Az új évad debütálásának pontos dátuma egyelőre nem ismert.
márc. 22
17:51
Tudod, mitől retteg Nicole Kidman? Eláruljuk még 7 híres ember fura fóbiáját (Joy)
A hírességek többnyire rettenthetetlennek tűnnek a piros szőnyegen. Nem is gondolnánk róluk, hogy ők is félnek valamitől. Pedig igen. Van, aki titkolja, míg más még dalt is ír róla. Lássuk, nekik milyen fóbiáik vannak!
márc. 22
18:21
Plácido Domingo is elkapta a koronavírust (Promotions)
A világhírű operaénekes a Facebook-oldalán közölte a hírt.
márc. 22
18:57
Időjárás: visszatér a havazás és a mínuszok (Promotions)
Télies idő lesz a következő napokban, havazásra és mínuszokra kell készülni.
márc. 22
19:09
A koronavírus elválasztja őket: ablakon át kellett elbúcsúznia húgától a kilencéves kislánynak (SzMo)
A kislánynak Marfan szindrómája van, ami miatt rá veszélyesebb a vírus, mint egy átlag gyerekre.
márc. 22
19:45
A Holdra szállásra is hatással lehet a koronavírus (Promotions)
A koronavírus-járvány veszélye miatt a NASA ideiglenesen bezárta két űrhajófejlesztő és összeszerelő üzemét.
márc. 22
19:51
Aggasztó hír, pozitív lett Placido Domingo koronavírus tesztje (Ripost)
A világhírű spanyol operaénekes a Facebookon tudatta, hogy megfertőződött.
márc. 22
19:51
Gáspár Evelin sajnálná feláldozni a testét az anyaság miatt (BorsOnline)
Ismét összegyűjtöttük a hét aranyköpéseit.

Keresés