A Fővárosi Vízművek a koronavírus magyarországi megjelenésére tekintettel életbe léptette a rendkívüli helyzetekre kidolgozott üzemmenet-folytonossági biztonsági tervét – közölte a vállalat pénteken a Facebook-oldalán.
Egy igazi skandináv istennel osztja meg otthonát egy éve Wolf Kati (45) és családja. Az énekesnő és a lányai ugyanis magukhoz vettek egy cicát, aki lány létére – a mitológiai csínytevő után – a Loki nevet kapta.
Eddig több millió forintot költött fertőtlenítőszerek és eszközök beszerzésére, valamint az utasok tájékoztatására a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Budapest Airport Zrt.; a Volánbusz Zrt. szintén folyamatosan biztosít forrásokat a vírus terjedésének megelőzésére.
Hatodszor is James Bond bőrébe bújhat Daniel Craig (52)! Ugyan a színész korábban több alkalommal is hangoztatta, a No Time To Die (007 Nincs idő meghalni) című Bond-film lesz számára az utolsó, most mégis azt rebesgetik, meggondolta magát.
Új könyvvel jelentkezik Sáfrány Emese (31). A légtornász 2015-ben megjelent életrajzi könyve hatalmas sikert aratott az olvasók körében. Most, a sportban szerzett tapasztalataiból merítve, a légtorna fizikájával foglalkozó művel tér vissza a könyvesboltok polcaira.