Washington - Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban aláírta azt a kongresszus által megszavazott törvényt, amely 8,3 milliárd dollárt irányzott elő a koronavírus elleni küzdelemre.
Három új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak pénteken Romániában, ezzel kilencre emelkedett az országban a fertőzöttek száma. Három fertőzött személyt azonban már gyógyultnak nyilvánítottak, akik el is hagyhatták a kórházat – írja az MTI.
Igazat adtak a jogászok Haja Bint al-Husszeinnek (45), aki azt állítja: férje, a dubaji sejk éveken át kínozta a családját! A brit legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, Mohamed bin-Rasid al-Maktum sejk (70) halálosan megfenyegette őt, csaknem két évtizede pedig elraboltatta az önkénye elől menekülő két lányát.
Ankara – Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken telefonon a 2016-os EU–török migrációs megállapodás felülvizsgálatát kérte Angela Merkel német kancellártól, miután az abban foglaltak szerinte nem működnek – közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.
Egy embert kirúgtak a vermont-i szenátor, Bernie Sanders arizonai összejöveteléről, miután náci zászlót emelt a magasba a demokratikák elnökjelölt-aspiránsának felszólalása során – írja a CNN.
Washington – Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampánycsapata pénteken pert indított a CNN ellen „hamis” és „rágalmazó” állítások miatt – jelentette be az elnök jogi tanácsadója.
Johnny Deppnek nyilvánosságra kell hoznia az ő és volt felesége, Amber Heard közötti beszélgetések hangfelvételeit egy brit bulvárlappal szembeni per részeként – irja a The Guardian.
A székely szabadság napján, március 10-én, valamint a 15-i nemzeti ünnepen is több helyen várják aláíróstandjaiknál a szervezők az európai polgári kezdeményezés támogatóit
Humanitárus katasztrófa veszélye fenyeget a görög-török határon, ahol több tízezer menekült rekedt az elmúlt napokban, és a számuk folyamatosan nő. Görögország és az Unió lezárta a határokat az illegális bevándorlók előtt, Törökország viszont ezrével küldi a menekülteket a két ország közötti kerítéshez, mondván, ők biztosan tovább engedik a migráns
Meredeken zuhannak a nemzetközi tőzsdék a koronavírus-járvány miatt. A közgazdászok szerint akár 350 milliárd dolláros kárt is okozhat a világgazdaságnak az egészségügyi vészhelyzet. Világszerte százezer fölé emelkedett az ismert fertőzések száma. A betegség már több mint 3400 halálos áldozatot követelt, és átterjedt a Vatikánra, Szlovákiára és Sze
Alighogy sátrat vertek, el is szállítottak több száz Európába vágyó embert a török-görög határnál lévő Edirne közeléből. Azokkal a buszokkal vitték, amikkel hozták őket.
A nemzeti konzultáció napirenden szerepel, de most a koronavírussal szembeni védekezés az elsődleges. Ezért a következő napokban a kormány a koronavírus megelőzésével kapcsolatos teendőkről indít tájékoztató kampányt - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő az atv.hunak adott nagyinterjúban. Ő kezet fogna Merkel kancellárral, Erdogannak ne
A sertéspestis esete megmutatta, hogy a központosított kínai hatalom természete hogyan segíthette a kór terjedését. És akadnak látványos párhuzamok a koronavírus terjedésével is.
Hat magyar állampolgár hagyhatta el a koronavírus miatt elrendelt karanténokat szombaton a világ különböző pontjain - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A San Francisco közelében veszteglő Grand Princess üdülőhajón a tesztek elvégzése után 21 koronavírussal fertőzött embert találtak - jelentette be helyi idő szerint péntek esti washingtoni sajtóértekezletén Mike Pence amerikai alelnök, aki az Egyesült Államokban a koronavírus elleni országos intézkedések koordinátora.
Szijjártó Péter: A magyar konzulok a világ minden táján továbbra is folyamatosan nyomon követik az eseményeket és segítenek a bajba került állampolgároknak
Az utóbbi hetek német politikai válsága a német AfD-re is negatív hatással volt. A pártban egyre többen teszik fel a kérdést: merre haladjon tovább? Tényleg jót tesz-e a tömörülésnek a radikalizmus?
Hét évi börtönbüntetés kiszabását kéri Rafael Correa Delgado volt ecuadori elnökre korrupció miatt a dél-amerikai ország főügyésze. A vád szerint Correa kenőpénzekből finanszírozta 2013-as választási kampányát. Távollétében folyik ellene a per Quitóban, mert Belgiumban él.
Felfüggesztik az előre lefoglalt sebészeti beavatkozásokat hétfőtől az olaszországi Lombardia tartományban, hogy helyet biztosítsanak a koronavírusos betegeknek az intenzív terápiás osztályokon – értesült az InfoRádió egy ott élő magyar nőtől. Mikes Claudia elmondta azt is, nincs élelmiszerhiány a járvány miatt, de az alkoholos fertőtlenítőszerekbő
A bolgár kormányfő pályafutásával kapcsolatos írásokat olvasva gyakran felbukkannak olyan utalások, amelyek a szervezett bűnözéssel hozzák kapcsolatba.
Peter Pellegrini leköszönő szlovák kormányfő szerint a hétvégén már raktáron lesznek a védőmaszkok, amelyekkel az orvosok védekezhetnek az új koronavírus ellen. A miniszterelnök közölte, korábban egyezséget kötött Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is. Eszerint ha Szlovákiának sürgősen szüksége lesz védőmaszkokra, Magyarország segíteni fog.
A hongkongi egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint többen megsértették a kötelező hongkongi karantént azzal, hogy megpróbálták elhagyni a várost, de mindannyiukat sikerült feltartóztatni a határon
A 70-es éveiben járó, két fehér férfi maradt versenyben a Demokratáknál az elnökjelöltségért folyó küzdelemben. A szuperkedd eredményei, és annak hatása, különösen, ami Elizabeth Warren minapi döntését illeti, arra késztette a pártot, hogy számba vegyék, miként válhatott egy túzsúfolt mezőny csupán Bernie Sanders és Joe Biden kettős harcává.
Karrierje csúcsán, a nyolcvanas években dollármilliókat keresett, világsztárokkal járt egy társaságba, az YSL Opium parfümjének reklámarca volt, de többek között a Vogue címlapján is szerepelt Nastasia Urbano, aki most, 57 évesen hajléktalanként él Barcelonában.
Kínán kívül Iránban történt a legtöbb haláleset az utóbbi egy napban az új koronavírus okozta járványban. Az iráni hatóságok 21 halálesetről számoltak be, amivel 145 -re nőtt a számuk az országban.
Görög tisztségviselők közlése szerint a határőrök az utóbbi 24 órában több mint 1200 behatolási kísérletet hiúsítottak meg, és 27 embert vettek őrizetbe.
Facebookon jelentette be az olasz Demokrata Párt (PD) vezetője, Nicola Zingaretti, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Otthonról folytatja a munkát.
Újabb összetűzések voltak szombaton a görög-török szárazföldi határon a görög határőrök és az Európai Unió területére bejutni akaró migránsok között - jelentette a Reuters hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Háromra nőtt Szlovákiában az új típusú koronavírussal diagnosztizált emberek száma, miután a kórokozó jelenlétét annak a férfinak a családtagjainál is kimutatták, akinél pénteken az országban elsőként állapították meg a betegség jelenlétét - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ultimátumot adott Moszkvának, és felszólította, hogy egy éven belül kössön megállapodást a kelet-ukrajnai konfliktus lezárásáról - írta a politikussal interjút közlő The Guardian című brit napilap szombaton.
Szlovéniában és Horvátországban is tizenkettőre nőtt az új koronavírussal megfertőződöttek száma, a kórokozó terjedése miatt a szlovén kormány betiltja a nagyobb rendezvényeket és összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot - közölte a helyi sajtó szombaton.