Az ukrán parlament szerdán Denisz Smihal eddigi miniszterelnök-helyettest nevezte ki kormányfőnek, miután elfogadta az eddigi miniszterelnök, Olekszij Honcsaruk lemondását, azaz menesztette őt hivatalából.
Egységesen lépnek fel a koronavírus-járvánnyal szemben a visegrádi négyek - Általános európai megközelítéssé vált az illegális bevándorlással szembeni magyar álláspont
Szijjártó Péter köszönetet mondott Andorrának, amiért Magyarország számára két fontos nemzetstratégiai kérdésben is rendre támogatást nyújt nemzetközi téren
A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség – előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében.
A török elnök megvádolta Görögországot, hogy elsüllyeszti a menekültek csónakjait - Athén cáfol - Az EU Erdogant kéri, hogy ne támogassa a menekültek mozgását a határ felé
Fél Mount Everest-nyi aszteroida halad a Föld felé. Az 52 768 (1998 OR2) néven emlegetett 1,5–4 kilométer széles objektumot először 1998-ban fedezte fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), amelynek számításai szerint elég hatalmas ahhoz, hogy becsapódás esetén globális károkat okozzon a bolygónkban.
Miközben szinte az egész világot rettegésben és pánikban tartja az új koronavírus-járvány, Vietnám úgy gondolta, az egyik legnagyszerűbb és leglazább módon hívja fel a lakosok figyelmét a vírussal szembeni védekezésre: egy zenével és egy animált videóval.
Egyre több koronavírusos megbetegedést regisztrálnak Seattle városában, a feltételezések szerint pedig már legalább hat hete jelen van a vírus Washington államban.
Washington – Az amerikai kormány szerdán jóváhagyta a Javelin típusú páncéltörő rakéták eladását Lengyelországnak – jelentette be közleményében a védelmi minisztérium.
Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget - közölte az ügyvezető kormány.
Felsorakoztak a fekete szavazók Barack Obama volt alelnöke mellett, aki a szuperkedd után felzárkózott Bernie Sandershez a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben
Törökországnak együtt kell működnie az Eu-val, és természetesen az uniónak is Törökországgal ahhoz, hogy a mostani válsághelyzetet rendezni tudjuk – mondta a Magyar Nemzetnek Várhelyi Olivér.
Meghalt százéves korában szerdán perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt Ensz-főtitkár – közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az Rpr perui rádiónak nyilatkozva.
Egyelőre nincs migrációs nyomás a bolgár-török határon, a helyzet nyugodt – közölte Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter szerdán a bTv közszolgálati televíziónak Szófiában nyilatkozva.
Meghalt százéves korában perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár - közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az RPR perui rádiónak nyilatkozva.
Joe Biden vagy Bernie Sanders: az itt a kérdés – ez körvonalazódott a szuperkedd után, amikor számos szövetségi államban voksoltak a Demokrata Párt előválasztási sorozatán.
Harci repülőgépek rakétacsapást mértek csütörtökre virradóra Homsz és Kuneitra szíriai tartományokban található célpontokra, a támadók feltehetően izraeli gépek voltak – közölte a szíriai sajtó.
Igor Matovičot, Szlovákia leendő miniszterelnökét az elmúlt tíz év alatt sokféle jelzővel illettek: nevezték félőrültnek, bohócnak és goromba fráternek. Ezalatt azonban kitartóan azt hangoztatta, hogy véget vet a korrupciónak, és rács mögé küldi azokat, akik megérdemlik. A szombati parlamenti választás után azonban ő veszi át a gyeplőt. A választás
Az olasz miniszterelnök tévés üzenetben szólt a lakossághoz és azt kérte, hogy az egész országban felfüggesztik a csoportos és tömeges eseményeket, bezárják a mozikat, színházakat. A templomok nyitvatartásáról az egyház dönt.
Új neve van az amerikai Demokrata Párt elnökjelölti posztjáért versengő Joe Biden szentáronak: Lázár. Több amerikai médium is a holtából feltámadt bibliai személyhez hasonlította „szuperkeddi” szereplését.