2020. március 21. szombat

márc. 21
0:06
Apokaliptikus felvételek a vírus egyik olaszországi gócpontjából (Blikk)
Megrázó televíziós riportot közölt a brit Sky News, amelynek stábját beengedték forgatni a koronavírus-járvány által legjobban sújtott észak-olasz város, Bergamo egyik kórházába.
márc. 21
0:06
Életfogytig tartó börtönt kapott utrechti merénylő (Bank360 blog)
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a török származású radikális muszlim férfi terrorista indítékkal követte el a mészárlást
márc. 21
0:10
Ebből baj lesz: Iránban nem törődnek a vírussal, tömegek ünneplik a perzsa újévet (Blikk)
A perzsa újév, a noruz miatt jelentősen romolhat a helyzet a koronavírus miatt eddig is sújtott országban. A március 20-án kezdődő ünnep lényege, hogy a közösségek összegyűlnek, táncolnak, illetve tüzet ugranak a betegségek elűzése érdekében.
márc. 21
0:10
Egy nap alatt 4500 új megbetegedést jeleztek az Egyesült Államokban (Bank360 blog)
A külügyminisztérium pénteken megerősítette, hogy érvénybe lép a külföldi amerikai külképviseleteken a vízumkiadások felfüggesztése
márc. 21
0:14
Koronavírus: hajléktalanokat helyeznek el a cannes-i fesztiválpalotában (Blikk)
Hajléktalanokat helyeznek el a koronavírus terjedése miatt jelenleg kihasználatlan cannes-i fesztiválpalotában – jelentette be pénteken David Lisnard, a dél-franciaországi kisváros polgármestere a France Info francia hírrádióban.
márc. 21
0:14
Rendkívüli bűnbocsánatban részesülnek a járvány érintettjei (Bank360 blog)
A Szentszék a rendkívüli bűnbocsánatot kiterjeszti a fertőzöttekre, az egészségügyi személyzetre és családtagjaikra és mindazokra, akik valamilyen módon, akár imádság útján is gondjukat viselik
márc. 21
0:18
Koronavírus: a brit kormány megtéríti a munkából kieső, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének egy részét (Blikk)
A brit kormány megtéríti a munkáltatóknak az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Rishi Sunak brit pénzügyminiszter.
márc. 21
0:18
A kitoloncolások kérdéseit vizsgálta a Migrációkutató Intézet (Bank360 blog)
Vargha Márk elemző szerint a gyakorlatban aggályos és nehezen kivitelezhető döntések születnek az illetékes hatóságok részéről
márc. 21
0:22
Koronavírus: a brit kormány bezáratja a vendéglátóhelyeket (Blikk)
A brit kormány szombattól elrendelte a vendéglátóhelyek – kávézók, pubok, bárok, éttermek és mozik – bezárását az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Boris Johnson miniszterelnök. Hozzátette: az intézkedést havonta felülvizsgálják.
márc. 21
0:22
Felfüggeszti az államháztartási hiányra vonatkozó szabályokat az Európai Unió (Bank360 blog)
A hírt Von der Leyen jelentette be, aki elmondta azt is, hogy ehhez szükséges még az EU-tagországok pénzügyminisztereinek jóváhagyása
márc. 21
0:26
Ilyen szexi még sosem volt a szájmaszk – Miss Popsi Rióból üzeni: mossunk alaposan kezet! (Blikk)
Hátsó szándéka nyilvánvaló! Suzy Cortez (29) eddig kétszer nyerte meg a Miss BumBum World fenékszépségversenyt, most viszont a férfitak oktatása terén kamatoztatja formás alvázát, bár a szájmaszkviselés és a kézfertőtlenítés fontosságát kidomborító fotókon a kebleit is kevés textil takarta az áttetsző melltartóban.
márc. 21
0:26
Magyar nyelvű távoktatást is indít a román közszolgálati televízió (Bank360 blog)
Iskolatévé programját a TVR 3 országos csatornán, illetve a kolozsvári és a marosvásárhelyi regionális stúdió műsoraiban fogják sugározni
márc. 21
0:30
Donald Trump érvénybe léptette a védelmi és termelési törvényt – Így küzdenek a koronavírus terjedésének megfékezéséért (Blikk)
Washington – Érvénybe lépett a védelmi termelési törvény – jelentette be Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban pénteken.
márc. 21
0:34
Kínában emelkedik a légi járatok száma, Európában az áruszállítás válik dominánssá (Blikk)
Kínában a drasztikus csökkenés után emelkedni kezdett a légi járatok száma, de a szakértők szerint egyelőre korai fellendülésről beszélni. Európában a légi áruszállítás válik dominánssá.
márc. 21
0:38
Olaszországban egyre durvább a koronavírus-helyzet: már a parkokat is lezárták, a szabadidős tevékenységek is tiltottak (Blikk)
Megtiltotta a parkokba, közterületnek számító kertekbe való belépést, és az ott végzett szabadidős tevékenységet az olasz egészségügyi minisztérium péntek este kiadott országos érvényű rendelkezése, amely tovább szigorítja az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt korábban bevezetett mozgáskorlátozást.
márc. 21
0:42
Koronavírus: az ukrán kormány is veszélyhelyzetet hirdetett (Blikk)
Az ukrán kormány pénteki rendkívüli ülésén veszélyhelyzetet hirdetett a fővárosban, Kijevben, továbbá Dnyipropetrovszk és Ivano-Frankivszk megyékben a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása végett – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül.
márc. 21
2:42
Védőmaszkban láttak munkához a honatyák (Bank360 blog)
Új szlovák parlament
márc. 21
2:48
Barcelonában életeket menthetett a koronavírus (Bank360 blog)
Sikertelen terrortámadás
márc. 21
2:52
Visszaütni tilos (Bank360 blog)
Egész Székelyföld megindult a marosvásárhelyi magyarellenes román pogrom hírére harminc évvel ezelőtt, hajszálnyira volt csak a polgárháború
márc. 21
5:03
Drámai magyar beszámoló: „itt alighanem mindenki fertőzött” (Infostart)
Jól érzi magát, de egyelőre nem jöhet haza az a magyar, aki egy tiroli karanténban rekedt. A férfi azt mondja: a településen valószínűleg mindenki fertőzött.
márc. 21
5:16
A Nagy Medve ölelése- Erdogan és Putyin osztozkodna Szírián (ATV)
A török és orosz kormányfők tűzszünettel egybekötött meg­álla­podást hoztak tető alá: a 6 órás tárgyalás után a két, nyílt háború szélére sodródott nagyhatalom le­állította észak-szír hadműveleteit. És ez mégsem megnyugtató. A Hetek cikke.
márc. 21
5:42
Szétválasztott sziámi ikrek, sürgős műtéten esett át az egyik kislány (Ripost)
Újra megműtötte a szétválasztott sziámi ikrek egyikét Bangladesben a magyar orvoscsapat, majd az utolsó repülővel hazajöttek, hogy részt vegyenek a koronavírus elleni harcban.
márc. 21
6:12
Rakétákat lőhetett ki Észak-Korea (444.hu)
A két, kis hatótávolságú rakéta a Japán-tengerbe csapódhatott.
márc. 21
6:18
Az Egyesült Államokban már minden ötödik embernek otthon kell maradnia (444.hu)
Közben Mike Pence alelnök hivatalában is akadt egy koronavírusos.
márc. 21
6:36
Két újabb afrikai országban jelent meg a koronavírus (444.hu)
Izraelben és az Egyesült Arab Emírségekben pedig megtörténtek az első halálesetek.
márc. 21
6:45
A rendőrök is ledöbbentek: 8000 kiló lopott vécépapírral volt tele a teherautó (Ripost)
A koronavírus-járvány miatt a pánikvásárlók kifosztották a boltokat, így ez a szállítmány sokat érhet.
márc. 21
6:48
Két rakétát lőhetett ki a Japán-tengerbe Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Ez már a harmadik észak-koreai rakétakísérlet három hét leforgása alatt.
márc. 21
6:48
Afganisztán beintett Európának: a járványra hivatkozva nem fogadják vissza a deportáltakat (888.hu)
Afganisztán nem engedi vissza az európából kitoloncolt állampolgárait, mert lehet, hogy megfertőződtek Európában. Svédország, Dánia, Finnország és az Egyesült Királyság már leállította a deportálásokat. A Deutsche Welle úgy tudja, Németország is erre készül. Így, egyelőre akár több száz afgán bűnöző is megmenekülhet attól, hogy visszaküldjék Kabulb
márc. 21
7:00
Hatalmasat futottak az interneten, de nem igazak azok a hírek, hogy a hattyúk és delfinek visszatértek Velencébe (444.hu)
Az elmúlt pár napban több hasonló poszt is rendkívül népszerű lett.
márc. 21
7:12
Ismét rakétát tesztelhetett Észak-Korea (Képmás)
Ez már a harmadik alkalom a hónapban.
márc. 21
7:18
Benyújtotta lemondását Peter Pellegrini kormánya, az államfő elfogadta (HírTV)
Zuzana Caputová szombaton nevezi ki az Igor Matovic vezette új kormány tagjait.
márc. 21
7:21
Koronavírus: egy nap alatt több mint 24 ezren fertőződtek meg világszerte, újabb országokban jelent meg a betegség (Kripto Akadémia)
A fertőzöttek száma már meghaladja a 234 ezret, az esetek mintegy felét Európában regisztrálták.
márc. 21
7:23
Az amerikai alelnök hivatalában is megfertőződött egy munkatárs (Kripto Akadémia)
Elkezdték feltárni, hogy kikkel került kapcsolatba a közelmúltban.
márc. 21
7:24
Szlovák kormányalakítás: Pellegrini kormánya benyújtotta lemondását (Képmás)
A szlovák államfő szombaton nevezi ki az Igor Matovic vezette új kormány tagjait.
márc. 21
7:30
Németországban 17 ezer fertőzött és 44 halott van, de az emberek nem változtatnak (ATV)
A német tartományok közül elsőként Bajorország kijárási tilalmat vezetett be a járvány miatt. A 83 milliós Németországban 17 ezer fertőzött és 44 halott van, de az emberek nem változtattak jelentősen az életmódjukon. Ha a hétvégén nem javul a helyzet, az egész országra kiterjeszthetik a kijárási tilalmat. Ausztriában pedig húsvétig meghosszabbított
márc. 21
7:36
Madagaszkáron és Zimbabwében is megjelent a koronavírus (Képmás)
Egy nap leforgása alatt huszonnégyezer ember fertőződött meg világszerte.
márc. 21
7:42
A koronavírus veszélyeiről tájékoztatott republikánus politikusok épp a tőzsde bezuhanása előtt adták el a részvényeiket (444.hu)
Ketten is több millió dollárnyi részvényt adtak el nagyon hirtelen.
márc. 21
7:54
„Nem vagytok legyőzhetetlenek” – Üzent a fiataloknak a WHO főigazgatója (Kripto Akadémia)
„Még ha nem is betegedtek meg, az a döntésetek, hogy hová mentek, élet és halál közti különbséget jelentheti valaki más számára” – fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
márc. 21
8:00
Az EU-nak nincs közegészségügyi hatásköre (USAracing)
A későbbiekben könnyebben lehet majd a határok lezárásához nyúlni, a járványhelyzet ebből a szempontból precedenst teremthet – mondta a Magyar Nemzetnek Feledy Botond elemző.
márc. 21
8:12
Észak-Macedónia hamarosan a Nato tagja lehet (444.hu)
Már minden tag ratifikálta Szkopje csatlakozását.
márc. 21
8:18
KIm Dzsong Un nem bírt magával, újabb két rakétát lőttek a Japán-tengerbe (ATV)
Feltehetően két kis hatótávolságú rakétát lőtt ki ismét Észak-Korea a Japán-tenger irányába helyi idő szerint szombaton - tájékoztatott a dél-koreai hadsereg vezérkara.
márc. 21
8:24
Több mint 275 ezer a fertőzöttek száma a világon (HírTV)
Kínában ugyanakkor már három napja nem jelentettek új, országon belüli fertőzést.
márc. 21
8:27
Benyújtotta lemondását Pellegrini kormánya (Kripto Akadémia)
Az államfő elfogadta a döntést, és beszédében méltatta a távozó kabinetet.
márc. 21
8:29
Kurz bízik abban, hogy húsvét után az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba (Kripto Akadémia)
Az ünnepekig viszont mindenképpen érvényben kell tartani a különleges intézkedéseket – jelentette ki az osztrák kancellár.
márc. 21
8:31
Szabad szemmel: egyoldalú nemzeti lépésekkel nem lehet visszaszorítani a világjárványt (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 21.
márc. 21
8:36
Közelítünk a 280 ezer fertőzötthöz (Infostart)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 275 434-re nőtt szombat reggelre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 11 403, és 88 256 ember meggyógyult.
márc. 21
8:36
Gyermekkori álmom hiúsulhatna meg, ha most hazamennék (USAracing)
A korábbi tervek szerint a húsvéti ünnepek idején hazalátogattam volna a családomhoz, de ebből a jelek szerint nem lesz semmi.
márc. 21
8:36
Amerikai előválasztás – Bloomberg 18 millió dollárt adományoz a Demokrata Pártnak (GazdaságPortál)
Michael Bloomberg 18 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forintot) adományoz a Demokrata Pártnak – jelentette be a New York-i milliárdos korábbi kampányának menedzsere pénteken. Bloomberg az eddig a saját, a demokraták elnökjelöltségéért folytatott kampánya számláján lévő összeget a párt vezető szervének, a Demokrata Országos Bizottságnak (DNC) utal
márc. 21
8:51
"Nem vagytok legyőzhetetlenek!" - üzent a WHO a fiataloknak (Ripost)
A WHO főigazgatója szerint veszélyes, hogy a fiatalok azt hiszik, nem lehetnek betegek.
márc. 21
8:54
Lemondott a szlovák kormány (Infostart)
Zuzana Caputová államfő elfogadta Peter Pellegrini kormányának döntését, és beszédében méltatta a távozó kabinetet, különösen a koronavírus okozta válsághelyzet kezelése és a járvány visszaszorítása érdekében tett kemény intézkedései miatt.

Keresés