2020. március 21. szombat

márc. 21
5:42
Nem tartja meg éves közgyűlését a Magyar Telekom (Mínuszos)
A Magyar Telekom Nyrt. a koronavírus járványhelyzet miatt nem tartja meg az április 8-ra tervezett közgyűlését – közölte a cég. Azt írták, hogy mivel a közgyűlés a tervezett dátummal elmarad, ez szükségszerűen hatással lesz a 2019. üzleti év utáni osztalék kifizetésének, az igazgatóság által indított részvény-visszavásárlási program megvalósításána
márc. 21
6:42
Rémhíreket terjesztett, őrizetbe vették a marhát (Mínuszos)
Közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást az ellen a 23 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban terjesztett rémhíreket Nógrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Nágel Tamás elmondta: a pusztaberki férfi kedden egy internetes üzenőfelületen olyan, minden alapot nélkülöző állítá
márc. 21
7:12
A Netflix és a YouTube is segíti az otthonról tanulókat és dolgozókat (GSMring)
A Youtube és a Netflix is segíti az otthonról dolgozók és tanulók munkáját azzal, hogy csökkentik szolgáltatásuk minőségét. A koronavírus miatt hatályba lépő intézkedések Európa szerte sokakat arra kényszerítenek, hogy otthonról dolgozzanak vagy tanuljanak. Mellettük még vannak olyanok is, akiknek a vírusveszély miatt nem lehet vagy kell munkába já
márc. 21
7:42
Olaszországban már szakadozik az internet (Mínuszos)
Lassulhat az internet a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI). Mint írják az új koronavírus terjedésének megakadályozása és a munkatársak védelme érdekében egyre több munkáltató dönt az otthoni munkavégzés elrendelése mellett, amely a becslések szerint jelentős internetes forgalom
márc. 21
8:06
Új időpontban rendezik meg a Game Developers Conference-t (GameStar)
Bár a járványügyi vészhelyzet miatt le kellett fújni a játékfejlesztők konferenciáját, a szervezők nem adják fel, és máris tervezik az esemény pótlását.
márc. 21
8:06
Itt az első 5G-s Nokia okostelefon (PCWorld)
599 eurós árával kedvező ajánlat az 5G-s mezőnyben a Nokia 8.3 5G, de sajnos egyáltalán nem a Samsung Galaxy S20 ligájában játszik.
márc. 21
9:06
A Valve még nem akarja elengedni az Artifactot (GameStar)
Állítólag házon belül a fejlesztők már második részként hivatkoznak a kártyajáték új verziójára.
márc. 21
10:06
A Sonic film és az új Bad Boys is elérhető lesz digitálisan még a hónap vége előtt (GameStar)
Mivel a mozik épp zárva tartanak, nincs értelme várni az otthon nézhető változatok kiadásával.
márc. 21
10:12
Hat éves lett a Gearbest, rengeteg akcióval várnak mindenkit (GSMring)
Ma ünnepi hatodik születésnapját a Gearbest, ennek alkalmából egy csomó terméket kínálnak akciós áron, a telefonoktól kezdve az okos porszívón át, az elektromos kerékpárokig. A legegyszerűbb ha a főoldalon kezdünk nézelődni, itt több kategóriát is találunk, a népszerűbb termékek és a hozzájuk tartozó kuponok ide vannak kitéve, de van több aloldal i
márc. 21
10:24
Cseppet elszámolta a NASA egy cloud projekt költségeit (Bitport)
A The Register riportja szerint egy nagyszabású felhős átállásban csak a tárolás díjával számoltak, és később jutott eszükbe, hogy az adatforgalom sem lesz ingyen az AWS felhőjében.
márc. 21
10:36
Így játszhatod a Doomot és a Doom II-t a Doom Eternalban (GameStar)
Az egyiket könnyű feloldani, a másikat egy kicsit nehezebb, de mindkettőben segítünk.
márc. 21
10:36
Teljesen elmarad idén a Google I/O (PCWorld)
Eredetlieg online akarta megtartani éves nagy rendezvényét a Google, de végül ezt sem vállalja be.
márc. 21
11:42
Visszatért közénk a GTA IV, hamarosan újból megvásárolható lesz a Steamen (GameStar)
Sőt a pénzünkért az alapjáték mellett egyből megkapjuk a hozzá megjelent két remek DLC-t is.
márc. 21
12:06
Csendesebb távmunka: zajszűrőt kapott a Microsoft Teams (PCWorld)
Új funkciókat mutatott a Microsoft, a szoftvert pedig napi szinten már 44 millió ember használja.
márc. 21
12:36
Videóban is elmeséljük, miért lett műfaja egyik legjobbja a Nioh 2 (GameStar)
A Team Ninja megcsinálta: a Nioh 2 minden szinten több és jobb, mint a 2017-es első rész volt. Részletes videotesztünkből kiderül, miért is annyira élvezetes akár ezerszer is meghalni ebben a játékban.
márc. 21
14:06
Felkerül a Netflixre az 1995-ös Mortal Kombat film (GameStar)
Miközben készül az új Mortal Kombat mozi, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez volt az egyik első videojátékfranchise, ami filmfeldolgozást kapott.
márc. 21
14:36
Instagramra is jöhetnek az önmegsemmisítő üzenetek (PCWorld)
Nem kell majd egyesével törölgetnünk azokat az üzeneteinket, amiket nem szeretnénk visszakeresni.
márc. 21
15:06
A Rainbow Six: Siege lemezes változatát biztosan viszik majd az új konzolok (GameStar)
A Ubisoft volt az első külsős fejlesztőstúdió, aki megerősítette, hogy egy játéka a következő generációs gépeken is menni fog, most egy újabb játékosbarát döntést jelentett be.
márc. 21
15:36
Online folytatódnak a profi League of Legends bajnokságok (GameStar)
A Riot Games próbálta megtalálni a liga folytatásának legjobb módját, és végül úgy döntöttek, hogy távolról, online zavarják le a mérkőzéseket.
márc. 21
15:45
Megelőzte a Xiaomi a Huawei-t (GSMring)
Sejthető volt, hogy az USA szankciói miatt kevesebb Huawei mobil fog fogyni, de talán arra senki sem számított, hogy ilyen rossz helyzetbe kerül a legnagyobb kínai gyártó. Persze azt fontos leszögezni, hogy ez a felállás egyelőre csak februárra vonatkozik, de nem lenne meglepő ha hosszútávon sem változna a kialakult rangsor. A Strategy Analytics le
márc. 21
16:06
Saját, nemzetközi mobilnetes SIM-kártyát ad ki a HMD Global (PCWorld)
120 országban teszi lehetővé az adatroamingot az új HMD Connect SIM-kártya.
márc. 21
16:36
97 százalékkal olcsóbban, 600 forintért lehet most a tiéd három játék együtt (GameStar)
Köztük van a kulthorror Slender: The Arrival is.
márc. 21
16:38
Kaci nekiesik a Resident Evil 3 Remake demójának, ne maradj le róla! (GameStar)
Livestreamben próbáljuk meg teljesíteni a Resident Evil 3 Remake nemrég élesített kipróbálható verzióját.
márc. 21
17:36
Doom Eternal olcsón - egy mod segít (GameStar)
Ha még nem tudtad beszerezni az új Doomot, akkor érdemes lehet újra elővenni a jó öreg Serious Samet.
márc. 21
18:06
Így küldj biztonságosan hatalmas fájlokat (PCWorld)
Bemutatjuk a négy, általunk legjobbnak tartott, klasszikus fájlküldő szolgáltatást.
márc. 21
18:36
Vaskos frissítést kap a GTFO (GameStar)
A négyfős kooperatív horror lövölde hamarosan új ellenfelekkel, új pályákkal és számtalan új aprósággal bővül.
márc. 21
19:03
Ingyenes hangoskönyveket kínál a BOOKR Kids és a Samsung (GSMring)
A Samsung és az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids együttműködésének köszönhetően március 20-tól egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé a koronavírus miatt otthon lévő családok számára tanuláshoz és szórakozáshoz, Android és iOS készülékekre egyaránt. Az iskolák távoktatásra való átállásával a magyar családoknak
márc. 21
19:06
A Star Wars: Battlefront II egyik közkedvelt karaktere is feltűnik a Skywalker kora regényváltozatában (GameStar)
Zay Versio és az Inferno osztag is besegített Poe Dameronnak a Palpatine kastélya fölött zajló légi ütközetben.
márc. 21
20:06
Koronavírus-aloldalt indított a Google (PCWorld)
Egyelőre még kevés az elérhető tartalom, és főleg az Egyesült Államokra koncentrál, de az ígéretek szerint folyamatosan bővül.
márc. 21
20:06
Persona 5 Royal teszt - lehet a tökéletesen javítani? (GameStar)
Az Atlus jó szokásához híven a legutóbbi fővonalas Persona játékot is kibővítette, de már egyébként is meglehetősen közel volt a tökéletes JRPG élményhez.
márc. 21
20:36
Rövid időn belül harmadszorra bukdácsol az Xbox Live (GameStar)
Most épp a vásárlás és tartalomhasználat terén akadhatnak gondok.
márc. 21
20:38
Dupla XP jár most a World of Warcraftban (GameStar)
Így akarja a Blizzard otthon maradásra bírni a játékosokat.
márc. 21
21:36
GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén (GameStar)
Némileg beszűkültek a lehetőségeink az utóbbi napokban, de szerencsére épp kéznél vannak kedvenc játékaink.

Keresés