Ma újabb üteméhez érkezik a közép-magyarországi régióban az Antenna Hungária Zrt. MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő, március és augusztus között tíz ütemben zajló DVB-T2-es technológiaváltása, ami a dekóderek újrahangolását is jelentheti – közölte az Antenna Hungária. A közlemény szerint március 18-án 00.00 és 12.00 óra között a k
Megnövekedett adatforgalmat tapasztalt a Magyar Telekom a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt. A Magyar Telekom azt közölte: adataik alapján jelentősebb, 20-30 százalék körüli megnövekedett adatforgalmat tapasztalnak. A hang forgalomban is emelkedést figyeltek meg: hétfőn 30-35 százalékos csúcsidőszaki növekmények
A Telenor minimális adatforgalom-növekedést tapasztalt a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt. A Telenornál a hétvégén kisebb mértékű forgalomnövekedést tapasztaltak. A hét elejétől kezdve, a múlt hét hasonló időszakához képest kis mértékben nőtt az összes adatforgalom, ez elsősorban munkaidőben jelenik meg, a felt
Hosszas várakozás után végre kiderült, hogy mikor lesz a Redmi következő csúcsmobiljának bemutatója. Redmi még tavaly decemberben mutatta be a K30 széria első tagját, ez a Redmi K30 volt. Valószínű sokan azt gondolták, hogy egy napon debütál a K30, K30 5G és a Pro verzió, a bemutatón azonban kiderült, hogy a felsőkategóriás modellekre még néhány
Megnövekedett adatforgalmat tapasztalt a Vodafone a hétfőtől elrendelt távoktatás, és sok helyen bevezetett távmunka miatt. A Vodafone Magyarország is felkészült a már tapasztalható, jelentősen megnövekedő hálózati forgalomra, mind az ügyfelek mind a dolgozói részére biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy otthonról dolgozhassanak, tanulhas
Kollégái műsorvezetésével indított podcast csatornát a Magyar Telekom. A Magenta podcast célja, hogy digitális kötődéssel érdekességeket és tudást, példaértékű történeteket, valóban hasznos ajánlásokat nyújtson hallgatói számára, érthetővé és könnyebbé téve ezáltal az eligazodást mindennapjainkban. A podcast csatorna egyaránt szól azokhoz, akik még
A legfejlettebb szoftvereszközökkel egyszerűsíthető az adatbázisok összetettsége, csökkenthető az információkezeléssel kapcsolatos kockázat és költség, valamint javítható a teljesítmény. Nézzük, mit tehetünk az adatainkban rejlő lehetőségek maximális kiaknázásáért!
Egy jelentés szerint a Samsung új csúcsmobiljai nem igazán úgy fogynak, ahogy előzetesen várták. Most rá lehet fogni a koronavírusra a dolgot, de az elmúlt évek statisztikái is azt mutatják, hogy évről-évre kevesebb talál gazdára az S szériás készülékekből. Iparági források szerint, a Samsung a Galaxy S10 és Galaxy S10 Plus-ból a megjelenést követő
Különösen a kis- és közepes vállalkozások támaszkodnak a felhő alapú szolgáltatásokra, a tömegesen távmunkára küldött dolgozókkal pedig még inkább függővé válnak a zavartalan online kapcsolatoktól.
Ahhoz képest nem is drágán, hogy tele volt titkos anyagokkal. Közben Hollandiában két külső merevlemezt hagytak el sokmillió szervdonor személyes adataival.