2020. március 6. péntek

márc. 6
1:27
Tűzszünet lépett életbe Idlíbben (Bank360 blog)
Pintér Sándor: Az Európai Unió külső határait minden körülmények között meg kell védeni – Hazánk segítséget nyújt Görögországnak a Frontexen keresztül is
márc. 6
1:31
Menyhárt József: Egységes etnikai politizálás kell (Bank360 blog)
Felvidéki magyarság
márc. 6
1:33
Sok az ellentét Brexit-ügyben (Bank360 blog)
Michel Barnier főtárgyaló figyelmeztette Londont, hogy az Európai Unió is szabhat feltételeket a tárgyaláson
márc. 6
1:35
Kongói iskola újul meg hazánk segítségével (Bank360 blog)
Zajlik a Hungary Helps program
márc. 6
1:37
Az új kormánnyal mentené a menthetőt Zelenszkij (Bank360 blog)
Jön a hatalmas IMF-kölcsönök Petro Porosenko által elhalasztott törlesztésének határideje,ezért akar hatékonyabb kabinetet az új államfő – mondta lapunknak Fedinec Csilla
márc. 6
1:39
A Soros-egyetemet védi az uniós főtanácsnok (Bank360 blog)
Tanácskozik a bíróság
márc. 6
5:00
Valakik folyamatosan repülős bombariadókkal szórakoztatják magukat (Infostart)
Négy orosz utasszállítót is feleslegesen kutattak át egy-egy hívás után.
márc. 6
5:18
"Olaszország zárt ajtók mögött" - tanítási szünetet rendeltek el az iskolákban és az egyetemeken (ATV)
Olaszországban mától legalább tíz napra bezárják az iskolákat a koronavírus-járvány miatt. Törölték a jövő hétre tervezett EU-India csúcstalálkozót is. Világszerte már több mint 93 ezer fertőzöttről, és 3 ezer halálos áldozatról tudnak. Az Nemzetközi Valuta-alap 50 milliárd dollárt különített el a járvány által érintett országok megsegítésére.
márc. 6
6:24
Fokozódik a feszültség: ezrek rekedtek a senki földjén a török-görög határon (ATV)
Ezer rendőrségi kommandóst vezényelt Törökország a görög határra, hogy elejét vegyék a bevándorlók visszatoloncolásának. A görög hatóságok már állítólag 35 ezer migráns átjutását akadályozták meg. Aki mégis átjut a határon, azt visszalökdösik. A bevándorlók között szírek, afgánok, valamint pakisztáni és nyugat-afrikai emberek is vannak.
márc. 6
6:30
Koronavírus: diagnosztizálták a negyedik fertőzöttet Magyarországon (Kripto Akadémia)
A beteg az egyik iráni diák iráni barátnője.
márc. 6
6:42
Életbe lépett a tűzszünet a szíriai Idlíb tartományban (USAracing)
Életbe lépett pénteken a tűzszünet, viszonylagos nyugalom uralkodik az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban – számoltak be a aktivisták és egy megfigyelő csoport.
márc. 6
6:48
A fertőzés megállította az uniós vándorcirkuszt (USAracing)
Csak a koronavírus-helyzet súlyosbodása esetén mondják le az uniós parlament jövő heti, strasbourgi ülését, ez csütörtökön meg is történt.
márc. 6
7:00
Egy ausztrál kutyás úr lekapcsolta és a földön tartotta a menekülő dílert a rendőrök érkezéséig (444.hu)
A kisportolt férfi kutyája az égvilágon semmit nem értett az egész akcióból, de bátorításképpen végig a farkát csóválta.
márc. 6
7:24
Szijjártó: karanténintézkedés alá került egy magyar állampolgár Brazíliában (888.hu)
.
márc. 6
7:36
Szabad szemmel: csapás Orbán számára a főtanácsnok véleménye (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 6.
márc. 6
7:36
Becsődölt a Flybe brit légitársaság, a koronavírust is okolják az összeomlás miatt (SzMo)
Állításuk szerint a vírus miatt erősen csökkent az utazás iránti igény.
márc. 6
7:38
Koronavírus: zárlat alatt Betlehem (Kripto Akadémia)
Hét beteget jelentettek a városban.
márc. 6
7:48
Brazília hazahívta diplomatáit a szomszédos Venezuelából (USAracing)
Brazília csütörtökön visszahívta diplomatáit Venezuelából, egyben értesítette a caracasi kormányt, hogy az ő diplomáciai képviselőiknek is el kell hagyniuk Brazíliát – vált ismertté kormányzati forrásból.
márc. 6
8:06
Pert indított több műanyag palackos üdítőital-gyártó ellen egy környezetvédő szervezet Amerikában (SzMo)
Azzal vádolják a cégeket, hogy félrevezetik az embereket az újrahasznosítással kapcsolatban.
márc. 6
8:09
Egyre mérgesebb Bolsonaro és Maduro viszonya, Brazília visszahívta diplomatáit (Kripto Akadémia)
A venezuelai elnök szerint a brazil államfő egyenesen egy háborút akar kiprovokálni.
márc. 6
8:11
Nyugalmat hozhat a tűzszünet Idlíbben, bár az utolsó percig szóltak a fegyverek (Kripto Akadémia)
Megfigyelők szerint éjfél óta csend van a fronton.
márc. 6
8:18
Bakondi: Görögország elhatározta, hogy megvédi a határait (Képmás)
Görögországban sikeres védekezés zajlik, és Magyarország is mindent megtesz ennek támogatására – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
márc. 6
8:24
Megtalálhatták az első koronavírussal fertőzött kutyát - kiderült, hogyan kaphatta el (ATV)
Megtalálhatták az első koronavírussal fertőzött kutyát Hongkongban. Az állatnak nincsenek tünetei, és csak gyengén fertőzött, de megtalálták a szervezetében a vírust.
márc. 6
8:30
Csodával határos dolog történik Berlinben (Infostart)
Idén végre valóban megnyílhat a Brandenburg-repülőtér: bizakodásra ad okot a korábbi nyilatkozatok után a Lufthansa költözésről szóló közleménye.
márc. 6
8:36
A görögök végre védik a határaikat, de 130 ezer ember így is túljutott rajtuk (888.hu)
Görögország a 2015-ös migrációs politikájától eltérően elhatározta, hogy megvédi a határát az erőszakos, agresszív, felfegyverkezve elkövetett támadásokkal szemben – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 6
8:54
Csak négy százalék a szír a görögországi menekültek között (Képmás)
A nagy többség Pakisztánból, Afganisztánból, és a szubszaharai régióból jött – mondta Giorgos Gerapetris.
márc. 6
8:57
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt és bocsánatkérést érdemel (HírTV)
Egy német újságíró szerint a korábbi osztrák, és a jelenlegi német kancellárnak is bocsánatot kell kérnie a magyar miniszterelnöktől, mert 2015-ben neki volt igaza a migránsválság kezelését illetően.
márc. 6
9:06
Újabb részletek derültek ki a debreceni koronavírusos betegről (ATV)
69 éves brit állampolgár az a férfi, akit eddig debreceni betegként emlegettek - derült ki Müller Cecília országos tisztifőorvos rádióinterjújából, amit a hvg.hu szúrt ki.
márc. 6
9:12
Mit jelent Zelenszkij kijevi kormánycseréje? (Infostart)
Máris új kormánya van Ukrajnának, azt követően, hogy Zelenszkij elnök menesztette a kabinetet. Az államfő meglepő kritikával állt elő a nyugati országokkal kapcsolatban.
márc. 6
9:18
Törökország mellett áll ki Soros György (USAracing)
.
márc. 6
9:18
Négypárti koalíció alakíthat kormányt Szlovákiában (Képmás)
A győztes Olano mellett a Sme rodina, a SaS, és a Za Ludi kerülhet vezető pozícióba.
márc. 6
9:24
Bakondi György: A görög lakosság is aktivizálódott (USAracing)
A balkáni útvonalon jelenleg több mint 130 ezer ember tartózkodik, akik megpróbálnak bejutni az Eu-ba, Magyarország pedig szilárdan őrzi a határát – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
márc. 6
9:24
Magyarország 65 rendőr részvételét ajánlotta fel a Frontex görögországi missziójának (Bank360 blog)
Bonyolult a török-görög határon kialakult helyzet
márc. 6
9:30
Koronavírus - Ezt kell tudni a repülők fertőtlenítéséről (Infostart)
Bár a koronavírus-járvány miatt folyamatosan zuhan a légi közlekedés kihasználtsága, a légitársaságok igyekeznek eloszlatni a megmaradt utasokban felmerülő, a gépek járványvédelmi biztonságosságával kapcsolatos aggályait. A Qatar Airways meg is mutatta, hogyan zajlik a gépek megszigorított tisztítása és fertőtlenítése.
márc. 6
9:30
Újabb szomszédos országban jelent meg a koronavírus (Képmás)
Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma.
márc. 6
9:30
6 fertőzöttet találtak egy nap alatt Szlovéniában (SzMo)
Az első beteg többeket megfertőzhetett, mert például személyesen kereste fel az orvosi rendelőt.
márc. 6
9:45
Orbán Viktort igazolta az idő a migráció ügyében (Ripost)
A magyar miniszterelnökre öt évvel ezelőtt sok nyugat-európai vezető rossz szemmel nézett, amiért arról beszélt, hogy a tömeges bevándorlás káros Európára nézve, és meg kell azt állítani. Mostanra a többség már Orbán Viktor máig változatlan álláspontjával ért egyet.
márc. 6
9:48
Azt kérik az olaszoktól, most ne puszilkodjanak annyit, mint szoktak (444.hu)
Koronavírus > Baci e Abbracci.
márc. 6
9:54
Kína a koronavírus elleni küzdelem élére állna (USAracing)
Az ázsiai ország eddig Iránt, Olaszországot és Chilét segítette ki egészségügyi eszközökkel, várhatóan azonban más nemzetek is készlethiánnyal szembesülnek.
márc. 6
10:18
Az Európai Bizottság elnöke beváltotta ígéreteit (USAracing)
Nagyon sok olyan üzenetet megfogalmazott Ursula von der Leyen már a kezdetekkor és most is, ami egyértelműen a magyar kormány 2015-ös politikájával áll párhuzamba.
márc. 6
10:21
Edirnei csapda - Helyszíni riportunk a menekültválság frontvonalából (Kripto Akadémia)
A görögök továbbra sem engedik át a menekülteket, a törökök pedig mintha gátolnák a várakozással felhagyó menekültek elvonulását.
márc. 6
10:23
Koronavírus – Egy nap alatt hatra nőtt a fertőzöttek száma Szlovéniában (Kripto Akadémia)
Mindannyian a ljubljanai kórház erre a célra kialakított fertőző osztályán vannak karanténban.
márc. 6
10:30
Egyre nagyobb a feszültség: Brazília visszahívta diplomatáit Venezuelából (ATV)
Brazília csütörtökön visszahívta diplomatáit Venezuelából, egyben értesítette a caracasi kormányt, hogy az ő diplomáciai képviselőiknek is el kell hagyniuk Brazíliát - vált ismertté kormányzati forrásból.
márc. 6
10:30
Robbanás és lövöldözés egy kabuli politikai gyűlésen (USAracing)
A gyűlésen több afgán vezető is részt vett, közöttük Abdulla Abdulla korábbi elnökjelölt, miniszterelnök – közölte az afgán belügyminisztérium szóvivője.
márc. 6
10:36
Megugrott a fertőzöttek száma Szlovéniában (USAracing)
Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma: az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget – közölte a helyi média pénteken.
márc. 6
10:36
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt (Bank360 blog)
Az osztrák lap szerint a magyar kormányfő megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle
márc. 6
10:48
Bakondi: Görögország döntött, megvédik a határokat (Ripost)
Görögország a 2015-ös migrációs politikájától eltérően elhatározta, hogy megvédi a határát az erőszakos, agresszív, felfegyverkezve elkövetett támadásokkal szemben – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
márc. 6
10:54
Arab nyelvű klipben hívják az országba a migránsokat a svéd feministák (Képmás)
Szerintük a 2015-ös befogadás megismétlésére van szükség.
márc. 6
11:06
Minden óvintézkedés szükséges, de azért a koronavírus nem a „fekete halál” (888.hu)
Világszerte eddig több mint 3 ezer ember vesztette életét koronavírus okozta megbetegedésben, a kór halálozási rátája 3,5 százalék, ami jóval magasabb a szezonális influenza 1 százalékos hasonló adatánál. A koronavírus halálozási arányát az emeli magasabbra, hogy a 60 év feletti betegekre jelentősen nagyobb veszélyt jelent a kór.
márc. 6
11:12
Erdő Péter: reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására (ATV)
Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Keresés