2021. október 14. csütörtök

okt. 14
9:45
Baukó Éva durván nekiment az influenszereknek: „Annyira hányok ezektől az álszent r*bancoktól” (Promotions)
Baukó Éva megint keményen beleállt pár magyar celebbe.
okt. 14
9:48
Itt vannak a friss adatok: 1141 az új fertőzött, elhunyt 11 beteg (Metropol)
A beoltottak száma 5 916 769, közülük 5 689 371 fő már a második oltását is megkapta, 948 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
okt. 14
9:51
Szombathy Gyula őszinte vallomása rákbetegségéről: "Megfordult a fejemben, hogy ennyi volt" (Life)
Szombathy Gyula, a tavaly Kossuth-díjjal kitüntetett Jászai Mari-díjas színművész 2017-ben tudta meg, hogy rákos beteg. Az elején nagyon megijedt, de végül legyőzte a gyilkos kórt.
okt. 14
9:53
Stressz és alvászavar ördögi köre: így törj ki belőle (Life)
Mindenkinek szüksége van a kielégítő és pihentető alvásra, és minél fárasztóbbak a mindennapok, annál inkább. Azonban előfordul, hogy a kihívásokkal teli időszakok lehetetlenné teszik a pihenést, és ördögi körbe kerülhetünk: minél fáradtabbak vagyunk, annál nehezebb megküzdenünk a problémákkal, emiatt még inkább nő bennünk a feszültség és a szorong
okt. 14
10:03
A koronavírus miatt rekordot döntött a gyereköngyilkosságok száma (Life)
Tragikus rekord dőlt meg a koronavírus-járvány alatt Japánban; a pandémia kezdete óta több gyerek lett öngyilkos, mint 1974 óta bármikor, amióta rögzítik az erre vonatkozó adatokat - jelentette pénteken a japán sajtó a tokiói oktatási minisztériumra hivatkozva.
okt. 14
10:03
Hosszú Katinka hatalmas visszatérésre készül: „Érmeket akarok még nyerni!” (Promotions)
Hosszú Katinka motiváltabb, mint valaha.
okt. 14
10:05
Németh Lajos elárulta, milyen lesz az idei tél: kemény hónapok előtt állunk (Life)
A Mokkában árulta el Németh Lajos, milyen lesz az idei tél. A meteorológus szerint az átlagosnál hidegebb időre számthatunk, cudar hónapok áll előttünk.
okt. 14
10:15
Sokkal nagyobb súlya van így a szavaknak - első magyar nyelvű dalával jelentkezik a The Anahit (Glamour)
Az elmúlt időszakban egy egész sorozatnyi kislemezdalt jelentetett meg a budapesti bázisú The Anahit - a poposabb irányt most megtörik a Tériszony című számmal, amivel kicsit visszatérnek a melankolikusabb gyökereikhez.
okt. 14
10:15
Ennek a fele sem tréfa: Bánkúton már 10 centis a hótakaró (Promotions)
Behavazott az Északi-középhegység csúcsain szerda délután, néhol meg is maradt a hótakaró.
okt. 14
10:21
Holnap érkezik az év egyik legjobban várt sorozata, de most még egy ennél is jobb hírt jelentettek be a You-ról (Joy)
Az biztos, hogy a rajongók már tűkön ülve várták ezt a hírt!
okt. 14
10:21
Nyerő Páros: még el sem indult a műsor, Nádai Anikó máris beégette magát (SzMo)
A műsorvezetőnőnek fogalma sem volt, hogy kicsoda Molnár Gusztáv, ezért tippelt egyet.
okt. 14
10:24
„Aznap este én voltam soron” - így zajlott az amerikai őslakosok elfeledett népirtása (Noizz)
Nyáron több mint ezer jelöletlen sírhelyet találtak egykori, őslakosok gyerekei számára létrehozott bentlakásos iskolák területén Kanadában. Ez már önmagában is hátborzongatóan hangzik, de ha közelebbről végig követjük az itt felnövő gyerekek sorsát, a modern történelem egyik legszívfacsaróbb története rajzolódik ki előttünk.
okt. 14
10:33
Lizzo bevállalta: teljesen átlátszó ruhában jelent meg Cardi B születésnapi buliján – 18+ képek (Promotions)
Lizzo akár anyaszült meztelen is lehetett volna, mivel konkrétan semmit sem takart az a hálós ruha, amit Cardi B szülinapi buliján viselt.
okt. 14
10:35
Arnold Schwarzenegger 33 évet várt a bosszúra, de csúnyán pofára esett (Promotions)
Arnold Schwarzeneggernek nem jött össze, amire már több mint három évtizede készült.
okt. 14
10:42
Szlávik János őszintén elmondta: így kell értékelni a kórházban ápoltak számát (Metropol)
A főorvos szerint félrevezető a szám, hogy a kórházakban hány az oltott beteg.
okt. 14
10:45
Havazik Magyarországon: több mint 10 centi hullott ezeken a településeken (Life)
Több mint tíz centiméternyi hó hullott a Bükkben. Szerdán kezdődött a havazás, ami az éjszakai órákban is folytatódott. Bánkúton már 20-22 centiméter a hó vastagsága.
okt. 14
10:57
„A kígyót is ki kellett volna tenni” – Kiakadtak a nézők a Survivor versenyzőjére (SzMo)
A tegnapi műsorban valódi drámát láthatott a közönség, amelynek a végén Niltonnak kellett hazamennie.
okt. 14
10:57
Egy magyar település, ahol megjelent Szűz Mária – később óriási csodák történtek, azóta is magyarok százezrei keresik fel a helyszínt (Promotions)
A hely azóta zarándokhely, évente több százezren keresik fel.
okt. 14
11:00
Esztergályos Cecíliát ekkor engedhetik haza a kórházból (Metropol)
A Kossuth-díjas színművész kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy újra kórházba került.
okt. 14
11:03
Ettől szenved Karsai Zita kislánya: "Az etetés köré épül a napunk" (Life)
Karsai Zita májusban hozta világra első gyermekét, aki a Lili nevet kapta. Bár Lili nagyon jó baba, csak egyszer ébred fel éjszaka, refluxtól szenved, ami meghatározza az egész napjukat.
okt. 14
11:06
"Több gyerekes családanyák írják, hogy pusztuljak el" - kifakadt a közösségi oldalán a pénzt kérő Damu Roland (Noizz)
Damu Roland az interneten kért anyagi segítséget követőitől, de nem azt kapta, amit várt.
okt. 14
11:06
Kiderült, kivel van együtt valójában Palik László: csinos sztárügyvédnő csavarta el a tévés fejét (Femcafe)
Már hónapok óta tart a szerelem Palik László és kedvese között: a korábbi pletykákkal ellentétben azonban a műsorvezető nem a volt exatlonos Cservenák Alexandra, hanem valaki más mellett találta meg a boldogságot.
okt. 14
11:08
Photoshop baki után új frizura: Megan Fox már nem így néz ki (Femcafe)
A jelek szerint Megan Fox már a drasztikus frizuraváltoztatástól sem riad vissza, hogy szexibbnek tűnjön. Ha már a photoshoppal csúnyán felsült.
okt. 14
11:12
Megmutatta csodaszép luxusvilláját Vajna Tímea (Metropol)
A modell álomszép házába engedett bepillantást követőinek.
okt. 14
11:21
Victoria Beckham anyósként sem akarja lejjebb adni - Elárulta, hogyan készül az újabb "szerepre" (Joy)
Victoria és David Beckham házasságánál szilárdabbat keresve sem találni. A régmúlt megcsalásai és pletykák ellenére is kitartottak egymás mellett, ami meg is hozta a gyümölcsét…
okt. 14
11:21
Forrnak az indulatok: Majka és Curtis elmaradó koncertjeire még mindig lehet jegyet venni (Life)
Két napja bizonytalanságban vannak a rajongók, akik már megvették a jegyeket Majka és Curtis közös koncertjeire. Nem tudják, hogy megtartják-e a fellépéseket, és ha elmaradnak, akkor visszakapják-e a jegyek árát. Az ügyben hivatalos tájékoztatást még senki sem adott.
okt. 14
11:23
"Nagyon ronda lett!" - A kommentelők szerint plasztikáztatott Janicsák Veca (Life)
Arca miatt támadják Jancsiák Vecát. A kommentelők szerint plasztikáztatott az énekesnő.
okt. 14
11:27
Séfek Séfe: Krausz Gábor rosszul lett a citromos hurkakrémtől (SzMo)
Kecskesajt, véres hurka és egy kis citrom – csak jó lehet. Vagy mégsem?
okt. 14
11:30
Kirobbanó formája irigylésre méltó: 52 éves lett Péterfy Bori (Blikk)
Ma ünnepli az 52. születésnapját Péterfy Bori énekesnő, színésznő.
okt. 14
11:33
Kárpáti Rebeka olyan forró táncot lejt fürdőruhában, hogy még a jég is megolvad - Film-zene-szórakozás 2021. október 14. 11:28 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/10/14/5513/
okt. 14
11:36
Nem semmi: Fehérneműben szexizik Tóth Andi (Ripost)
Tóth Andi mindent megtesz azért, hogy lenyűgözze a nézőket.
okt. 14
11:36
Ashton Kutcher imádja az ikertestvérét - Nem ismrnéd fel! (Femcafe)
Csak kevesen tudják, hogy a világ egyik legsármosabb színészének bizony van egy ikertestvére is, igaz, Ashton Kutcher csak ritkán mutatkozik Michaellel.
okt. 14
11:39
Ismerd meg a twerkelés múltját Lizzo-val a Ted beszédéből (Glamour)
Ma már biztosan mindenki hallott a twerkelésről és azt is tudja, hogy mi az. De azt kevesen tudják, hogy pontosan honnan ered. Erre a kérdésre adott választ Lizzo Ted beszédében.
okt. 14
11:39
Megszólalt a szomszéd: ezt mondta a 15 éves lányról, aki kiugrott a negyedik emeletről Kaposváron (Life)
Kedden délelőtt történt a borzalmas tragédia Kaposváron. A Búzavirág utcában egy fiatal lány kiugrott egy társasház negyedik emeletéről. Az életét nem sikerült megmenteni. A helyeik a lányt sokszor látták: nagyon magányosnak tűnt, mindig összehúzta magát.
okt. 14
11:39
Szenzációs hírt kaptak a kínai vakcinával oltottak (Promotions)
Az AstraZeneca-vakcinával oltottak is örülhetnek.
okt. 14
11:45
Lesújtó hír érkezett: Meghalt a világhírű színész (BorsOnline)
Ravil Iszjanovot több mint 70 filmben és sorozatban láthatták a nézők.
okt. 14
11:51
Daniel Craig nem titkolja tovább, hogy melegbárokba járt ismerkedni (Promotions)
Elég különleges oka van annak, hogy James Bond ilyen helyeken tűnt fel.
okt. 14
11:54
Tóth Andi nem bízza a véletlenre, fehérneműben pózol (Metropol)
Az énekesnő nem csak a tánctudását igyekszik tökéletesre fejleszteni.
okt. 14
11:54
Kitálalt a barát Palik László új barátnőjéről (Ripost)
Mindenki úgy tudta, hogy a válófélben lévő Palik a volt exatlonos, Cservenák Alexandrával alkot egy párt. Most kiderült, hogy egy ügyvédnőt szeret.
okt. 14
12:03
Kiderült, melyik csillagjegyben születnek a legszexibb emberek (Life)
Egy kutatás összegezte 500 szexi celeb születési dátumát, így kiderült, melyik hónapban született a legtöbb vonzó híresség.
okt. 14
12:06
Most bárki beköltözhet a híres boszorkány egykori otthonába (hirado.hu)
Piacra dobták a Sabrina a tiniboszorkány című sorozatból ismert viktoriánus házat.
okt. 14
12:06
Megvan, mi a hosszú távú fogyás titka (Noizz)
Diétázni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Ha valaki hajlandó életmódot váltani, viszonylag gyorsan pöröghetnek le a kilók, persze mindez függ attól is, hogy ki milyen régóta cipeli azt a bizonyos súlytöbbletet. Az elhízástól már csak azért is szabadulni kell, mert nem csupán esztétikai kérdés, hanem a szív- és érrendszeri és anyagcsere betegségek
okt. 14
12:12
Saját magad hozod kellemetlen helyzetbe? Így szokj le róla (Metropol)
Mégis hogyan hozhatnál olyan döntéseket, amelyek a te érdekeidet szolgálják? Mutatunk néhány módszert, hogy neked is jó legyen!
okt. 14
12:15
Majka tiszta vizet önt a pohárba Curtis bejelentése után (Promotions)
Majka Facebook-oldalán üzent, hogy mindenkinek egyértelmű legyen: lesz SWING turné.
okt. 14
12:18
Nem éppen mintaapa: három éve kislánya felé sem néz Owen Wilson (Femcafe)
Owen Wilson még soha nem látogatta meg a hároméves kislányt, aki kiköpött mása a színésznek.
okt. 14
12:21
4 dolog, ami megváltozna Katalin hercegné életében, ha ő lenne a királyné (Joy)
A fennálló helyzet szerint Ii. Erzsébet királynőt Károly herceg váltja majd a trónon, ám az utóbbi években egyre többen mondogatják, hogy helyette inkább Vilmosnak és Katalinnak kellene uralkodni. De vajon mi történne, ha erre sor kerülne?
okt. 14
12:21
Szabó Zsófi: "Nem szeretek olyan képet posztolni, ami nem tökéletes" (Life)
Szabó Zsófi 14 éve dolgozik a médiában és 10 éve használja aktívan a közösségi oldalakat. A műsorvezető most őszintén beszél arról, hogy a megfelelési kényszer bizony benne is megvan.
okt. 14
12:24
„Nagyon vártam már ezt a napot” – különleges bejelentést tett Várkonyi Andrea (Ripost)
Várkonyi Andrea igazi örömhírről számolt be az Instagram-oldalán. Már egy ideje várta, hogy megoszthassa a rajongóival is.
okt. 14
12:33
Soha senki nem hasonlított annyira Diana hercegnére, mint A korona 5. évadának sztárja (Glamour)
A korona eddigi évadai is nagyon magasra tették a lécet a történetmesélés és a színészek kiválasztása során is. Hiszen olyan szemszögből ismerhettük meg azokat a történeteket, amiket érintve már hallottunk, mint még korábban soha. A karakterek megformálói pedig bámulatos színészek és nem utolsó sorban elképesztően hasonlítanak az általuk megformált
okt. 14
12:33
Daniel Craig évek óta csak melegbárokba jár, azt is elárulta, miért (SzMo)
Nehéz elképzelni, hogy a James Bondot alakító színész egyáltalán nem jó heteró bárokba, de jó oka van rá.

Keresés