2021. október 14. csütörtök

okt. 14
8:03
Survivor: Járai Mátét a legnagyobb szövetségese szavazta ki a játékból (SzMo)
A törzsi tanácson Zsófi mellett Rózsa is Mátéra szavazott, pedig a színész 100 százalékig megbízott benne.
okt. 14
8:03
Ez lesz az év magyar vígjátéka? Előzetest kapott a Nagykarácsony (Mafab)
Elkészült a #Sohavégetnemérős rendezője, Tiszeker Dániel második nagyjátékfilmje, a Nagykarácsony című romantikus vígjáték teaser-előzetese. A film főszereplője Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete, de az első magyar karácsonyi filmben szerencsére bármilyen csoda
okt. 14
8:51
Három óriásplakát Ebbing határában: Megbocsátható-e a megbocsáthatatlan? (Mafab)
A zseniálisan felkavaró Erőszakik rendezője, Martin McDonagh újabb brutálisan súlyos morális kérdéseket boncolgató mestermunkát adott ki a kezei közül, sőt most talán az emberi lélek még ősibb és elemibb indulatait mutatja be kendőzetlen explicitással.Maga a történet amilyen egyszerű, ugyanannyira komplikált is. Már a játékidő első perceiben adott
okt. 14
9:39
Soha nem lesz olyan jó, mint a filmem: Ridley Scott az új Alien-sorozatról (Mafab)
Bár a Covenant után igencsak kérdésessé vált az Alien széria jövője, úgy tűnik, hogy Disney továbbra sem mondott le a franchise-ról.
okt. 14
10:27
Valaki figyel: A Sötét csillag rémálma után... (Mafab)
Lauren Hutton? Hát nem is tudom Egy törékeny szépség, aki valahogy itt nem tud érvényesülni. Olyan arca van, vagyis inkább arcberendezése, hogy inkább a harmincas-negyvenes évekbeli film noir művekben tudnám elképzelni. De mindez már nem számít semmit sem, hiszen John Carpenter őt választotta ki a szerepre. Igaz, a film besorolása horror, de én ink
okt. 14
11:21
Minden rekordot megdöntött a Netflix új sorozata (Mafab)
Amikor már azt hittük, hogy a népszerűségi rekordokat bebetonozta A Bridgerton család, jött Nyerd meg az életed.
okt. 14
12:09
Magyar szinkronos előzetest kapott 2022 legjobban (?) várt horrorja, a Fekete telefon (Mafab)
Végre megérkezett a Fekete telefon magyar nyelvű trailere. Az első képsorok láttán valószínűleg minden horror rajongó fel fogja jegyezni a premierdátumot.
okt. 14
13:03
'Ez se nem merész, se nem bátor': Az egykori Superman az új biszexuális Supermanről (Mafab)
A napokban számoltunk be arról, hogy a DC hivatalosan is bejelentette, hogy a “Superman: Son of Kal-El #5” című kiadványban Jon Kentről kiderül, hogy biszexuális.
okt. 14
13:51
Itt A nagy pénzrablás nagy fináléjának új, magyar előzetese! (Mafab)
Öt évad után decemberben véget ér a Netflix egyik legsikeresebb sorozata, A nagy pénzrablás. Befutott a az ötödik évad második felvonásának magyar feliratos trailere.
okt. 14
14:39
Igen, ő ott Bruce Willis, amint baltával gyilkol az új filmje előzetesében (Mafab)
Bruce Willistől sok mindent láthattunk már az utóbbi években, a hollywoodi sztár utóbbi szerepvállalásai nem mondhatóak túl izmosnak, az idén megjelenő Apex azonban várhatóan javít majd egy kicsit a renoméján.
okt. 14
15:21
Hazugságvizsgálóra kötöttük Dér Henit (SzMo)
Elindult új videósorozatunk „20 perc őszintén” címmel a szeretlekmagyarorszag.hu és a Femcafe együttműködésében. Scherer Péter után, Dér Henit kötöttük poligráfra!
okt. 14
15:33
Ma lenne 94 éves Roger Moore: 10 ok, amiért egy egész világ rajongott érte (Mafab)
Minden idők egyik legnépszerűbb színésze volt, akiről azt tartották, hogy megreformálta James Bond karakterét. Roger Moore ma lenne 94 éves. A színészt máig a legtöbben a 007-es ügynökkel azonosítják, ugyanakkor hasonlóan legendás szerepe volt Simon Templar Az Angyal és Lord Brett Sinclair a Minden lépen két kanál sorozatokban.
okt. 14
18:57
Bebizonyították a legvadabb James Bond-elméletet? (Mafab)
Ki volt az első James Bond? Természetesen Sean Connery. A legendás színész, aki idén hagyott itt minket, hat plusz egy filmben öltötte magára Őfelsége titkos ügynökének szerepét. Sean Connery ezzel megalapozta hírnevét, amit aztán számtalan további moziban erősített tovább. Ezek közül az egyik az 1996-os 17407 volt, amelyről sokan azt tartják, hogy
okt. 14
20:27
Felidegesítette a férje, bosszúból megsütötte vacsorára annak háziállatát – videó (SzMo)
Az indonéz nő még egy TikTok-videót is készített a bizarr mutatványról, amit már több mint 7 millióan láttak.
okt. 14
21:03
Játssz, és Nyerj páros mozijegyet a Venom 2-re! (Mafab)
Te is az elsők között szeretnéd látni Tom Hardy új filmjét? Akkor csatlakozz a Kultik Mozihálózat és a Mafab.hu közös játékához, hogy tiéd lehessen egy páros belépő a Venom 2. - Vérontó vetítésére.
okt. 14
21:15
Látványos: fényes tűzgömböt videóztak a Dunántúl felett (SzMo)
Ha valaki a Zselici Csillagparknál kémlelte az eget tegnap este, akkor különleges élményben lehetett része.
okt. 14
21:51
51 kocsmában ivott egy italt 24 óra alatt, ezzel minden bizonnyal világrekordot döntött egy angol férfi (SzMo)
Futnia kellett egyik helyről a másikra, hogy minél több beleférjen az időbe, és csak narancslevet vagy kólát ivott, de így is megérte neki a rekorddöntő kocsmatúra.
okt. 14
21:51
Rémálmok sikátora: Magyar szinkronos előzetest kapott Guillermo del Toro és Bradley Cooper filmje (Mafab)
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy Guillermo del Toro újra egészestés játéfilmet rendezzen. Itt a Rémálmok sikátora magyar szinkronos előzetese.
okt. 14
22:21
Ingyen tampon és betét lesz az iskolákban Kaliforniában (SzMo)
A törvény a jövő tanévtől lesz érvényben, arra biztatják a magániskolákat is, hogy kövessék a példát.

Keresés