2021. december 10. péntek

dec. 10
15:57
Gondolta volna? A törököktől lestük el a töltött káposzta készítését (Blikk)
A magyar konyha egyik jellegzetes étele, a töltött káposzta, valójában nem magyar eredetű. Törökországból származik, ahol szőlőlevelet használnak a burkolásához. A töltött káposztát szármának is nevezik, a török igéből – sarma, vagyis begöngyöl – szóból ered. Hazánkban a XVII-XVIII. században jelent meg a receptkönyvekben.
dec. 10
16:12
A WHO szerint borzalmas időszak köszönt ránk, ha a szülők nem oltatják be a gyerekeket (Life)
H a szülők tovább dacolnak, és nem oltatják be gyerekeiket, akkor az eddigieknél is jobban fog terjedni a koronavírus - figyelmeztet a WHO.
dec. 10
16:15
Stana Alexandra: Attól félek, nehezen kezdek majd új párkapcsolatba (BorsOnline)
A Dancing with the Stars gyönyörű táncművészének nemrégiben véget ért a házassága, ami érthető módon megviseli őt. A Borsnak elmondta, ki a legnagyobb példaképe és hogy a jövőt illetően mitől tart a leginkább.
dec. 10
16:21
Kontrollvizsgálaton járt Fresh Andi: ez lett az eredmény (Ripost)
Fresh Andi élete januárban fordult hatalmasat, amikor csomót talált a mellében. Kemény küzdelem után úgy tűnik, most fellélegezhet.
dec. 10
16:27
Fenomenális koncertfelvételt posztolt Zorán Kóbor Jánosról (Metropol)
Az énekes Facebook-oldalára töltött fel egy videórészletet az Illés, Metro, és az Omega emlékkoncertjéről.
dec. 10
16:30
Tudtad? Az A-vitamin hiány akár farkasvakságot is okozhat (Life)
Az A-vitamin elengedhetetlen számos testi funkció megfelelő működéséhez:  a látáshoz, a csontszövetek összetételéhez, fogaink egészségéhez.
dec. 10
16:30
Szélviharokkal tör be a havazás Magyarországra, nagyon kettészakad az ország, valahol napsütés jön - részletes időjárás-előrejelzés! (Promotions)
Hóval kecsegtet a hétvége.
dec. 10
16:39
Meghan lebuktatta magát a bíróságon: Fiatalabbnak hazudja magát? (Ripost)
Kikerült az internetre az egyik bíróságon bemutatott levél, ami alapján a hercegné nem annyi idős, mint amennyinek mondja magát.
dec. 10
16:42
Leállt a Farm VIP forgatása, mert az egyik versenyző rosszul lett és kórházba került (SzMo)
Buzás Dórinak orvosi segítségre volt szüksége.
dec. 10
16:42
Megérkezett Vilmos herceg és Katalin hercegné 2021-es karácsonyi fotója: nagyot nőttek a gyerekek (Life)
A hercegi pár hagyományosan minden évben közzétesz egy friss családi fotót karácsony előtt. Íme, ez idei, amit már mindenki nagyon várt!
dec. 10
16:44
Vérig sértve hagyta faképnél Tóth Dávidot A Nagy Ő egyik versenyzője (Life)
A Nagy Ő című műsorban Tóth Dávid keresi a szerelmet, de mint mindig a párkeresés során, itt is van dráma, féltékenykedés és csalódottság.
dec. 10
17:09
Dobj el mindent: Katalin, Vilmos és a gyerekek a világ legédesebb fotójával kívánnak kellemes ünnepeket (Glamour)
Ebben a zord időben, az év végi hajtásban úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. Kicsit talán túlzás ezt mondani, de én mégis azt gondolom, hogy a Katalin hercegné, Vilmos herceg, Sarolta, György és Lajos cukisága megmentette a napot!
dec. 10
17:12
Megoldások mozgásszervi panaszokra A-tól Z-ig (Life)
A mozgásszervi panaszok a felnőtt lakosság nyolcvan százalékát érintik, de már gyermekkorban is kialakulhatnak például a gerincet érintő betegségek, amik a hírességeket sem kímélik. Keresztes Ildikó, Polgár Tünde és Bódi Margó is mesél a problémáiról, mi pedig számtalan megoldást mutatunk, ami segíthet.
dec. 10
17:12
Galla Miklós az ország Gollamjaként követeli a gyűrűt, és nyilvánosan vitázik Laár Andrással (Promotions)
Laár András felajánlotta Galla Miklósnak, hogy felváltva hordják a Karinthy-gyűrűt, de humorista csak magának akarja.
dec. 10
17:15
Vigyázzanak! A fogyasztóvédelem szerint négyből három karácsonyi égősor veszélyes (Blikk)
A fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata során arra jutott, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, és általuk bevizsgált égősoroknak több mint a háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak.
dec. 10
17:15
Rajtaütés a csendes mátrai faluban: veszélyes bűnözőt fogtak a magyar fejvadászok (Metropol)
Mátraszentimre lakói filmbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi, amikor a TEK-esek rajtaütöttek az egykori, évek óta a faluban rejtőzködő francia idegenlégióson.
dec. 10
17:18
Itt van Vilmos hercegék idei karácsonyi fotója (SzMo)
Idén sem maradt el a várva várt családi kép.
dec. 10
17:21
Elhunyt a legendás feminista ikon, az első Oscar-díjra jelölt női rendező (Femcafe)
93 éves korában, otthonában érte a halál.
dec. 10
17:24
Saját Karinthy-gyűrűjét ajánlotta fel egy humorista Galla Miklósnak (SzMo)
Egyre több embernek van mondanivalója a Karinthy-gyűrű-ügy kapcsán, most Bálint Ferenc szólalt meg a Szomszéd Néni Produkciós Irodából.
dec. 10
17:27
Egyetlen gól is szép summát hozott a Fradinak: milliárdokat keresett a csapat az Európa Liga-szerepléssel (Pénzcentrum)
Legkevesebb 3,4 milliárd forintot kereshetett a Ferencváros az őszi európai kupasorozatban. A csapat csütörtökön esett ki az Európa Ligából, de az utolsó meccsen legyőzték a Bayer Leverkusent, ami sokat hozott a konyhára.
dec. 10
17:27
Fejre állt kocsijával a Megasztár döntőse, egy BMW hajtott bele (Ripost)
Egy pillanat alatt szalad egymásba hat autó a forgalmas Árpád úton. Már nem lehetett kivédeni a balesetet, amiben a közkedvelt énekes megsérült.
dec. 10
17:30
Elhunyt a kedvelt sportorvos, a teljes hazai sportélet gyászolja őt (Life)
Hosszú, méltósággal viselt betegség után életének 82. évében elhunyt a népszerű, sokak által szeretett sportorvos, Dr. Miltényi Márta. Tanítványai, kollégái és pályatársai egy emberként őrzik majd emlékét.
dec. 10
17:30
A Maneskin ismét felrobbantotta a színpadot (Promotions)
A zenekar tagjai egy római középiskola diákjaiként találkoztak egymással, ma már világhírűek.
dec. 10
17:39
Bochkor Gábor végre bevallotta: Ilyen számára az ideális nő (Ripost)
A rádiózás fenegyerekének három éve csak laza kapcsolatai vannak, pedig nagyon vágyik már egy társra.
dec. 10
17:42
Háromszor is megoperálták Esztergályos Cecíliát: így érzi most magát a művésznő (Life)
Hónapok óta tart Esztergályos Cecília kálváriája, ami azzal indult, hogy kiugrott a színésznő csípője. A művésznőt háromszor is meg kellett műteni, szerencsére már hazaengedték a kórházból, és otthon lábadozik.
dec. 10
17:45
Palvin Barbi Disney-hercegnőként pompázott a világ leghíresebb operaházában (Metropol)
Palvin Barbi és Dylan Sprouse együtt vettek részt az első Macbeth operaelőadáson a milánói La Scala színház újranyitásakor.
dec. 10
17:45
Hiába volt milliárdos, éhezett Paplo Escobar és családja (BorsOnline)
Pablo Escobar fia a Frizbiben mesélt Hajdú Péternek.
dec. 10
17:48
Rossz hírt kaptak a magyar stand-up comedy kedvelői: vége, ennyi volt (Promotions)
Úgy tűnik, hogy hamarosan búcsúznunk kell a Comedy Clubtól.
dec. 10
18:15
Nem mindennapi villámteszt: te kit látsz a legidiótábbnak a képen? (Metropol)
Az, ahogy a világra tekintesz, árulkodik rólad. Még egy vicces személyiségteszt is képes arra, hogy felfedje néhány tulajdonságod.
dec. 10
18:15
Megható üzenet: így köszöntötték Gabriela Spanicot születésnapján (BorsOnline)
A 48 éves világsztárt a magyarok is felköszöntötték.
dec. 10
18:18
Most kiderül: Ez a különbség a folyás és a méhnyák között (Life)
A méhnyaknyák egy váladék, nedvesség, amit a nők a hüvelyükben éreznek. Ez a női szervezet egyik legtermészetesebb jelensége, hiszen ez nem egy kóros állapot.
dec. 10
18:21
Alig lehet ráismerni Stohl Andrásra (Blikk)
Rá sem lehet ismerni Stohl Andrásra, félhosszú szőke haja lett és napszemüvegben pózol.
dec. 10
18:30
Zárt osztályon töltötte az elmúlt heteket Gáspár Győző (Life)
Miközben az egész országot szórakoztatja életével, botrányos tetteivel, élete legnehezebb időszakán van túl Gáspár Győző. A showman önként vállalta, hogy szakember segítségét kéri és bevonul a zárt osztályra.
dec. 10
18:33
Mi történt Samanthával a sztori szerint a Szex és New York folytatásában? (Femcafe)
Vigyázat, spoilerveszély!
dec. 10
18:42
Az északi fénytől földöntúli színekben pompázik az égbolt (Life)
Az északi fény nemcsak a turistákat, hanem a fotósokat is vonzza, hiszen lenyűgöző képeket lehet készíteni az égboltot megfestő jelenségről.
dec. 10
18:45
Drámai interjú: Győzike öngyilkossági kísérletéről és gyógyszerfüggőségéről is beszélt (Metropol)
Az élete talán legnehezebb szakaszáról és jelenlegi állapotáról vallott Gáspár Győző.
dec. 10
19:00
Kezdetét veszi az igazi izgalom a Farm VIP műsorában: jön a nagy összeköltözés (Life)
Ma jön a nagy összeköltözés, és ezzel kezdetét veszi majd a kalandreality egyéni szakasza. Előtte azonban még a termelési feladat értékelése vár a játékosokra.
dec. 10
19:12
Kiderült, mi az igazság: megszólalt Csűrös Karola gondozónője a 200 milliós örökségről (Life)
Az egész országot megrázta a hír, hogy Csűrös Karola életének 85. évében elhunyt. Csütörtök reggel pedig az a hír árasztotta az internetet, hogy a színésznő gondozónőjére hagyta 200 millió forintot érő lakását.
dec. 10
19:42
Így él most a lány, aki 12 évesen szülte meg első gyermekét: 15 év telt el azóta, megváltozott az élete (Life)
Nagy- Britannia egyik legfiatalabb édesanyja csupán 11 éves volt, amikor bátyja megerőszakolta, és 12 éves, amikor megszülte első gyermekét: most 27 éves, és ismét babát vár.
dec. 10
19:51
Teljesül Kóbor János végakarata: ide szórják a hamvait (Blikk)
Balatonkenese – Teljesül Kóbor János végakarata: a zenész hamvait a Balatonba szórják, a család megkapta erre a szükséges engedélyt – tudta meg a Blikk.
dec. 10
20:00
Gáspár Zsoltit elvarázsolta Bódi Sylvi dekoltázsa: "Jaj, de jó! Jaj, de finom!" (Life)
A Farm VIP piros csapata nyerte a legutóbbi termelési versenyt, ezáltal nem kellett a kiszavazáson gondolkozniuk és strandolhattak egyet Gáspár Zsolti tavánál.
dec. 10
20:03
Sáfrány Emese már felállította a karácsonyfát: azt is elárulta, miért (Blikk)
Sáfrány Emese különös szokást vezetett be, amit már tavaly is nagyon szerettek. Ezért már biztos, hogy minden évben így tesznek majd a karácsonyfával.
dec. 10
20:09
Azonnal kórházba kellett szállítani a TV2 sztárját, leállt a forgatás is (Metropol)
Buzás Dóri nagyon ráijesztett csapattársaira, amikor a földre feküdt rosszulléte miatt.
dec. 10
20:12
Minden tartalékát felélte Schuster Lóránt, a P. Mobil frontembere (Life)
A hazai zenészszakmát sem kímélte a koronavírus-járvány, szinte minden koncertet és fellépést töröltek. Sokan kénytelenek voltak hozzányúlni a tartalékukhoz, néhányan pedig minden pénzüket félélték.
dec. 10
20:21
Elképesztő hőstett: diákja életét mentette meg az újpesti tesitanár (Metropol)
Hősként tekintenek tanítványai és kollégái Buda Tiborra, arra az újpesti tornatanárra, aki hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve mentette meg 17 éves tanítványát.
dec. 10
20:27
Bodrogi Gyula búcsúztatja Oszter Sándort: nehezére esett megírni a beszédet (Blikk)
– Bodrogi Gyula búcsúztatja szombaton az októberben elhunyt Oszter Sándort.
dec. 10
20:30
A szakember elárulta, miért lesz idén súlyos az influenzaszezon (Life)
A tavalyi influenzaszezon a tavalyi járványügyi intézkedéseknek hála elmaradt. Idén azonban kevesebb  a megszorítás, és az újonnan megjelent vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest sokkal súlyosabb járványra lehet számítani.
dec. 10
20:36
Majka támogatná a kötelező védőoltást és „egy nagy pofont is a sok hülyének” (SzMo)
A rapper akár személyesen is intézné ezt, mondta el Gulyás Márton YouTube-os műsorában.
dec. 10
20:42
Hihetetlen! Rúdtáncolni tanították Palik Lászlót (Life)
Palik László nemrég abbahagyta a tévézést, azonban nem fordított hátat a nyilvánosságnak. Sőt, rendületlenül dolgozik tovább, ám ezúttal már egy internetes műsorban láthatja őt a közönség.
dec. 10
20:45
Újabb legendától búcsúzunk, meghalt a kiváló magyar sportoló (Metropol)
A magyar férfi vízilabda-válogatott saját közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy elhunyt az egykori válogatott sportoló.

Keresés