A hétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő már átesett a koronavíruson: a betegség két hónapon át nyomasztotta, és jelenleg is annak utóhatásaitól szenved. Eilish meggyőződése, hogy nem élte volna túl a fertőzést, ha nem kapja meg a védőoltást.
Kulcsár Edina és férje, Csuti házassága hullámvölgybe került. A sztárpár nem titkolta, hogy a kapcsolatuk megmentéséért vállalták el a Nyerő Párost: egy ideig úgy tűnt, sikerrel jártak, Edina azonban bevallotta, hogy nem feltétlenül boldog.
A szépségverseny kifejezés hallatán általában a csillogó rendezvények, a fényárban úszó kifutók világa jut a legtöbb ember eszébe. Nos, a Kibera szépségverseny nem rről szól. Bár fényár van... a tűző afrikai nap biztosítja.
Bármennyire is furcsának tűnik, jól olvastad. Nemrég a színváltó rúzs árasztotta el a TikTok-ot, ami nem csoda, hogy egyből ennyire felkapott lett. Amint meglátod a videót, neked is a karácsonyi kívánságlistád elejére fog kerülni.
Zendaya az új Pókember-film premierturnéját egyszerűen uralja isteni ruhaválasztásaival, és minden egyes megjelenése önmagában egy eseménynek számít. Így volt ez legutóbb is a Los Angeles-i bemutatón.
Hétvége óta az a hír pörög az összes közösségi oldalon, hogy az X-Faktor elődöntőjén Kóbor János megemlékezése miatt előadott Omega slágernek Gáspár Laci elrontotta a szövegét.
Immáron 34. alkalommal ítélték oda az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket. A legjobb filmnek járó díjat A Quo vadis, Aida? című bosnyák háborús dráma nyerte el, de kitüntetést kapott Sir Anthony Hopkins is.
Hetekkel ezelőtt kapott a szárnyra a pletyka, miszerint Curtis és barátnője, Barnai Judit szakítottak, ám sokáig nem lehet tudni, valóban igaz-e a hír. Most azonban kiderült: a rapper és kedvese már nem alkotnak egy párt.
17 év után is úgy lángol a szerelem Jennifer Lopez és Ben Affleck között, mintha csak most ismerkedtek volna meg. Nos, lehet, hogy pont az a 17 év szünet tehet arról, hogy friss lappal és ilyen őszinte rajongással tudták szerelmüket újra elkezdeni.
Mihalik Enikő júliusban adott életet a kislányának. A szülés előtt több fotózást is vállalt, melyek egyértelműen megmutatták, hogyan változott a teste a várandósság alatt – legutóbb olyan fotót töltött fel magáról az Instagramra, melyből kiderül, hogyan néz ki most a hasa.
Az egészségmegőrzés egyik legalapvetőbb eleme a sokat emlegetett C-vitamin. Ehhez nyúlunk először, ha vitaminpótlásra, immunerősítésre van szükségünk akár a tavaszi, akár az őszi-téli időszakban, vagy ha éppen ledönt a lábunkról egy betegség. Jó hír, hogy ezt a csodás vitamint már külsőleg is alkalmazhatod, hiszen bőrödre is jótékony hatással van!
Gáspár Laci múlt szombaton az X-Faktor élő showjában az Omega együttes legendás slágerét, a Gyöngyhajú lányt énekelte, amikor is belebakizott a sláger dalszövegébe – a zenekar menedzsere felkereste az énekest, és reagált a tévesztésre.
Sajnos a december nemcsak az ünnepi hangulat és a fenyőillat jegyében telik, hanem őrült rohangálással, kapkodással is. Adunk néhány tippet a túlélésre.
Egy bulvárlap olvasói szerint a 20 legszexisebb brit nő között van az egyik legnépszerűbb Oscar-díjas színésznő, valamint egy olyan énekesnő is, aki jövőre Magyarországon koncertezik.