Isten hozott a távkapcsolatok világában! A mai világban szinte bárki bárhol vállalhat munkát, vagy tanulhat is akár. Egyre gyakrabban csöppenünk bele abba a nehéz helyzetbe, hogy szerelmünktől sokszor hosszú hónapokig is több száz kilométerre kell élnünk. A koronavírus-járvány alatt viszont sokkal nehezebb fenntartani a kapcsolatot, ugyanis az eddi
A Magyar Divat & Design Ügynökség működésének egyik fontos stratégiai pillére a szakképzésfejlesztés támogatása, amellyel a kreatívipari oktatás színvonalának magasabb szintre emelésére törekszik. Az Ügynökség Divatipari Szakképzésfejlesztést Támogató Programjának célja, hogy visszaállítsa az iparág presztízsét, utánpótlást biztosítva az ágazat
– Nagy álmokkal, tervekkel tért vissza a kétezres években a hazai sikerek után Király Linda Amerikába, akit a tengerentúlon is felfedeztek, ám egy nagy csalódás után nem más, mint Prince segített neki, hogy visszakapja a szabadságát.
Aki egyszer kicsit is érdekelt a popkultúrában, az pontosan jól tudja, hogy a 2000-es évek elején röpke 2 évig, ameddig randiztak, jegyben jártak, majd lefújták az esküvőjüket, Jennifer Lopez és Ben Affleck voltak AZ álompár. Oké, ott volt még Jennifer Aniston és Brad Pitt is, de a pletykalapok olyannyira nem bírtak betelni JLo-val és Bennel (ekkor
A Rák jelében lévő Mars és a Bika-Uránusz ugyan barátságos fényszöget zár be egymással, de mivel mindkét bolygó száműzetésben van, hirtelen düh kialakulását okozhatja otthoni vagy hazai fronton a szabadságod korlátozása miatt. A munka, némi dugipénz vagy az otthoni barkácsolás csillapíthatja agressziódat és a biztonság utáni vágyadat. De bármennyir
Huszár Károly ismertebb nevén Huszár Pufi, külföldön Charles Puffy vagy Karl Puffy néven vált híres színésszé, de forgatókönyvíróként és kupléénekesként is sikereket ért el. A századforduló egyik leghíresebb amerikai komédiásáról azonban szinte senki nem tudta, hogy valójában magyar.
Első ránézésre nem gondolnánk, hogy az ausztrál bombázó, Avril Mathie profi bokszoló. A 33 éves szépség azonban igen kemény sportot űz a mindennapokban, a szabadidejében pedig imádja fürdőruhában mutogatni a tökéletes testét.
Olyan hosszú ideig voltunk bezárva, hogyha egyszer kiszabadulunk és újra biztonságosak lesznek a teljesen hétköznapi tevékenységek, biztosan nem fogjuk visszafogni magunkat, ha divatról van szó!
Istenes Bence ma ünnepli 34. születésnapját, és nem tagadja, ahogyan telnek az évek, ő is sokat változik. Jelenleg egy fontos időszakon megy keresztül, amely során sokkal közelebb kerül magához, gondolataihoz.
Semmi kétség afelől: az öregedés érzékeny téma. Az érzelmek, az önbecsülés és a magabiztosság összefonódik a kozmetikai kiegészítők megfelelő kiválasztásával. A bőrfeltöltő anyagokat a bőrgyógyászok és plasztikai sebészek gyakran az esztétikai világ első lépéseként emlegetik.
Még soha nem vettek részt annyian a Wings for Life World Run nemzetközi jótékonysági futáson, mint az idei évben. A világon mindenhol egyidőben zajló, a gerincsérültek gyógyítását támogató sportesemény május 9-én, magyar idő szerint 13:00-kor kezdődött több mint 180 000 futó részvételével, így megdőlt az eddigi részvételi rekord.
A korábbi szépségkirálynő elmesélte, hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt ennyit fogynia, és miért nem zavarja, hogy a melle is kisebb lett a súlyvesztés miatt.
Nagy-Britannia legfontosabb zenei díjátadójáról Taylor Swift sem hiányzott, annak ellenére, hogy az utóbbi években csak nagyon kivételes alkalmakkor lépett a nyilvánosság elé. Utoljára a márciusi Grammy gálán tette tiszteletét, természetesen onnan sem tért haza üres kézzel.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/12/4176/
A koronavírus-járvány lecsengésével az ingatlanpiac is elkezdett visszarendeződni, a növekvő kereslet mellett, lassú áremelkedés is tapasztalható már. Kellő odafigyeléssel ebben a helyzetben is jelentős összegeket lehet spórolni egy adásvételen.
Az elefántcsontparti vízügyi és erdészeti minisztérium közlése szerint három évtized alatt kevesebb mint felére, 1100-ról 500 körülire csökkent az Elefántcsontparton élő elefántok száma az erdőirtások és a vadorzás együttes hatására.
Az utóbbi időben sokan tapasztalhattak Covid-19 utáni maradványtüneteket, amelyek közül a leggyakoribbak a visszatérő légszomj, a tartós köhögés, az izomerő csökkenése, az álmatlanság vagy a krónikus fáradságérzet. Mit tehetünk ellene? Elárulja a szakértő!
Liptai Claudia számára örökre pokoli élmény marad élete első élő show-ja, a műsorvezető egy soha nem hallott titkot osztott meg a közönséggel. A műsorvezető neve mára garancia a profizmusra, a váratlan helyzetek pedig már karrierje elején rákényszerítették arra, hogy minden helyzetben helytálljon.
Az Alfa nemzedékkel együtt jár egyfajta új életstílus, ami új szakmákat, új folyamatokat és egy teljesen más munkához való hozzáállást is hoz magával. Ebben a cikkben Dr. Rab Árpád jövőkutatóval, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével járjuk körbe a jövőbeli szakmák témakörét és a munkaerőpiac változásait, egyúttal válaszokat keresünk arra, hogy h
Újabb színész távozott Hollywood aranykorából: Elhunyt 106 évesen Norman Lloyd amerikai színész-rendező, aki pályafutása kezdetén még együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.
A Bohém rapszódiában Freddie Mercuryt megformáló Rami Malek május 12-én ünnepli 40. születésnapját – nézd meg a zseniális színészről készült galériánkat!
Tény, hogy Justin Bieber a világ egyik legismertebb embereként (szinte) bármit megtehet, de az új, kissé őrült frizurájával egyszerűen rá sem lehet ismerni az énekesre!