Angelina Jolie folytatja a harcot a bíróságon a gyermekelhelyezése perben. A színésznő élesen kritizálta a bírót, John Oudenkirkt, amiért nem engedte, hogy a perben Brad Pittel közös gyerekei is tanúskodjanak.
– Szerencsére egyre jobb erőben van Young G, azaz Rácz Béla kislánya, Rebeka, aki három hete koraszülöttként, tüdőgyulladással jött világra. A zenész és kedvese, Norina azonban még nem nyugodhatnak meg, s nem élvezhetik igazán önfeledten a gyermekágyi időszakot. Ugyanis az édesanyára súlyos, komoly műtét vár.
Amióta megkapta a koronavírus elleni oltás második dózisát is, egy igen furcsa tünetet tapasztal magán Szabó András, azaz Csuti, amelyről őszintén írt követőinek a közösségi oldalán.
Gondosodott róla, hogy minden szem rá szegeződjön! Kim Kardashian egy exkluzív születésnapi partira volt hivatalos szombat éjszaka Beverly Hillsben, ahol a londoni milliárdost, Jamie Ruebent ünnepelték.
Rajongói szerint remekül áll a változás Demcsák Zsuzsának, aki a közösségi oldalán árulta el, hogy mostanra annyira megromlott a látása, hogy szemüveget kell használnia.
Az ismert aktivista-grafitiművész, Keith Haring alkotásai és a Converse ikonikus dizájnja egyesültek egy egyszerű, de annál merészebb kollekcióban. A ruhadarabokon és cipőkön Haring sajátos stílusa a merész, fekete-fehér grafikákon keresztül elevenedik meg, melyek arra inspirálják viselőjüket, hogy ne féljenek legyőzni az előttünk álló akadályokat.
– Saját magára sem ismert rá a népszerű humorista, aki komoly depresszióval küzdött, miután kétszer is elkapta a koronavírust. Badár Sándor a Blikknek őszintén mesélt arról, hogyan vészelte át ezt a nehéz időszakot.
Ha arra gondolsz, mi izgatja fel a pasikat, mi jut elsőre eszedbe? Pornó, nagy mellek, kerek popsi, gyengéd nyögdécselés, meztelen testek, egymáson, egymás mellett, önmagukban… a lista végtelen, és szinte minden egyes pontjának köze van a pucérkodáshoz. Míg ez így elég egyértelmű, addig vannak olyan apróságok is, amikről biztosan nem tudtad, hogy n
Az Ikrek-Vénusz és a Halak-Neptunusz barátságtalan quadrát fényszöge olyan csillagkép, amely szerelmi csalódásokhoz, hamis illúziókhoz, áldozat- és megmentőszerephez, önzetlenségeddel való visszaéléshez, téveszmékhez és veszteségekhez vezethet. Mivel ez a konstelláció különös érzéseket válthat ki, vonzódhatsz foglalt vagy elérhetetlen emberekhez, d
Szülőnek lenni nem a legegyszerűbb dolog, mégis vannak, akiknek úgy megy, mintha tényleg erre születtek volna, másoknak komoly küzdelem, hogy megszokják az apaszerepet.
Ismertség ide vagy oda, Katalin és Vilmos is jól tudják, egy kapcsolatért tenni kell. Ehhez pedig roppant fontosak a kettesben töltött percek - méghozzá egy nagyon romantikus helyen!
Alig pár hete bombaként robbant a hír, hogy Ariana Grande titokban férjhez ment szerelméhez, az ingatlanmágnás Dalton Gomezhez kaliforniai otthonukban. A titkos esküvő igazán intim esemény volt, csupán a család és a legközelebbi barátok kaptak meghívást a Grande montecito-i otthonában tartott afférra.
Régen nagyon gyakori volt, hogy a fiúk folytatták a családi hagyományokat, és édesapjuk foglalkozását választották maguk is. Így jöttek létre híres orvos-, építész-, kereskedődinasztiák. A szülői hivatás követése teljesen általános volt, a legidősebb fiú általában igyekezett átvenni az apja helyét.
Ma ünnepli születésnapját Presser Gábor, az ország Pici bácsija. Ugyan ma már 73. életévét tölti, munkakedve még mindig a régi. Nem csupán saját karrierjét építgeti, a magyar könnyűzenei élet több központi személyiségének is mentora volt.
Nagyon meg kéne erőltetnünk magunkat, hogy eszünkbe jusson annál tökéletesebb hétvégi/délutáni elfoglaltság, mint bekuckózni a tévé vagy a laptop elé és 5 órán keresztül megszakítás nélkül nézni a Jóbarátokat.
Cindy Crawford a 90-es évek egyik legkeresettebb modellje volt, de most, évtizedekkel később is fantasztikusan fest - és ezt időről időre meg is mutatja.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/27/4322/
Tóth Gabi és Krausz Gábor életük legboldogabb időszakát élik. Gyerekük, Hannaróza egyre nagyobb, és csodálattal nézik, ahogyan nyit a világra. Hogy lesz-e második baba, és ha igen, mikorra tervezik, arról most a férj mesélt.
Azok a boldog '90-es évek - mondják sokszor vágyódva az emberek. Nem csoda, hiszen számtalan olyan zenei alkotás született akkor, amelyek a mai napig megunhatatlanok. Most, 2021-ben újra alkották az évtized egyik legnagyobb slágerét.
A mostanság az életét egyenesbe hozó Ben Affleck Jennifer Lopeznél tartózkodott egy csodálatos vízparti kastélyban, miután Jennifer szakított vőlegényével, Alex Rodriguez-szel!
Már megjelent az HBO streamingszolgáltatásában a Jóbarátok különkiadása. Most az is kiderült, hogy mikor érkezik a szinkron az Újra együtt című epizódhoz.
Az informatikához és modern technológiához köthető szakmák ugyan ma már bővelkednek a női munkavállalókban, gyakran mégis fennáll az előítélet, miszerint az IT a férfiak tudománya. Olyan női karaktereket gyűjtöttünk most össze ismert sorozatokból, akik igencsak rácáfolnak erre a téves sztereotípiára.