2021. május 27. csütörtök

máj. 27
0:00
Magyar innováció a rákdiagnosztikában (Tudás.hu)
Áttörést hozhat a Pozitron-Diagnosztika Központ több százmillió forintos fejlesztése a prosztatarákkal diagnosztizáltak életében; az innovatív magyar egészségügyi cég által kifejlesztett nyomjelző anyag ugyanis a betegeknél az áttéteket minden eddigi módszernél pontosabban mutatja ki – ismertette Szakáll Szabolcs nukleáris medicina szakorvos, a Poz
máj. 27
0:04
A hagyományos ökológiai tudás kutatásában fontos szerepe van a ökológusoknak (Tudás.hu)
Ökológusok nélkül nem lehetne kellő mélységgel megismerni a tájban élő emberek – pásztorok, gazdák – ökológiai tudását, ugyanakkor a hagyományos ökológiai tudás kutatása során a társadalomtudósok tapasztalataira is szükség van – mutatnak rá az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) kutatói legújabb cikk
máj. 27
0:08
Abel-díj – Online ünnepségen köszöntötték a díjazottakat Oslóban (Tudás.hu)
Online közvetített díszünnepségen köszöntötték szerdán Oslóban a 2021-es és 2020-as Abel-díjjal kitüntetett tudósokat, köztük Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnökét. Lovász László Avi Wigdersonnal megosztva kapta meg 2021-ben a matematikai Nobel-díjként is emlegetett elismerést meghatározó jelentőségű munkásságá
máj. 27
0:12
A görögdinnye Északkelet-Afrikából származik egy új kutatás szerint (Tudás.hu)
Görögdinnyefajok és több száz fajta, üvegházban termesztett növény DNS-ét vizsgálva kutatók felfedezték, hogy a görögdinnye legnagyobb valószínűséggel Északkelet-Afrikában vadon élt ősi növényekből származik. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány kijavítja azt a 90 éves tévedést, amely szerint a görögdinnye őshazá
máj. 27
4:48
Régen várt funkció érkezik a Facebookra és az Instagramra (Infostart)
Többévnyi tesztelés után kész a kapcsoló, amellyel elrejthetjük a saját és mások bejegyzései alatt a lájkok számát.
máj. 27
5:48
Az ősrobbanás eddig ismeretlen részleteire jöttek rá (Infostart)
Sok mindenről árulkodik a a kvark-gluon plazma, hatalmas áttörésről beszélnek.
máj. 27
6:00
Alkohol és Covid egyenlő depresszó (Tudás.hu)
Noha úgy tűnik, hogy a világ lassacskán a háta mögött hagyja a koronavírus-járványt, a hatásaival kapcsolatban még mindig sok a kérdés. A járvány megfékezését szolgáló intézkedések maguk sem voltak teljesen veszélytelenek. A bezártság, a társaságtól való elszigetelődés, a vírustól való félelem rengeteg embert megviselt. Számos káros szokás szaporod
máj. 27
6:06
Kiszámították, mikorra szelídülhet náthává a koronavírus (Infostart)
Egy friss kutatás szerint tíz éven belül az új koronavírus olyan betegséggé szelídülhet, mint a nátha.
máj. 27
6:48
Különböző szakterületek képviselői vizsgálják a gyulladásos folyamatokat (Tudás.hu)
Több tudományág képviselői: biológusok, fizikusok, immunológusok, genetikusok, valamint matematikusok, programozók és modellezők is közreműködnek annak a nemzetközi konzorciumnak a munkájában, amelyet a gyulladásos kórfolyamat komplex vizsgálatára hoztak létre magyar részvétellel. Az Európai Bizottság négymillió eurós támogatásával működő INFLANET
máj. 27
9:36
Foszfor a Balatonban - a kutató nem egészen úgy látja, mint a miniszter (Infostart)
Istvánovics Vera szerint rengeteg kárt okoz a Balatonnak és az államnak is a horgászok által a tóba dobált foszfor. Tudni is, mennyit.
máj. 27
10:18
Tűkön ülhetnek az ufórajongók (Infostart)
Az Egyesült Államok hamarosan nyilvánosságra hozza a repülő csészealjakról szóló jelentéseket. A rajongók nagy leleplezésekre készülnek, a szakértők szkeptikusok.
máj. 27
11:48
Érdekes eredménnyel zárult a székelyföldi kutatás a koronavírusról (Demokrata)
Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabb a védettsége azoknak, akik a fertőzés után kaptak védőoltást.
máj. 27
11:54
Hamarosan videóhívás funkcióval bővül az ÉletMentő applikáció (Tudás.hu)
Hamarosan újabb funkcióval bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös ÉletMentő applikációja: a fejlesztésnek köszönhetően videókapcsolat létesíthető majd a mentésirányító központ és a bajbajutottak között. A telekommunikációs cég közleménye szerint, a videóhívás funkció nagy segítséget jelenthet a mentési folyamat
máj. 27
13:30
Az ősrobbanás eddig ismeretlen részleteit tárta fel egy új kutatás (Tudás.hu)
Az ősrobbanás eddig ismeretlen részleteit tárja fel egy új kutatás: a Koppenhágai Egyetem szakembereinek tanulmánya a kezdetekbe, a kvark-gluon plazma nevű anyag tulajdonságaiba enged betekintést. Mintegy 14 milliárd évvel ezelőtt az univerzum jóval sűrűbb és forróbb volt, majd nagymértékben tágulni kezdett, ezt a folyamatot hívják ősrobbanásnak. E
máj. 27
14:06
Székesfehérvári gyárának teljes áramigényét megtermelte napelemparkjában a Cerbona (Demokrata)
A hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített a Pest megyei Újhartyánban a Cerbona.
máj. 27
14:08
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer (Demokrata)
Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer a hazai klinikai kutatási programok bővítésére.
máj. 27
15:06
Alakíthatók úgy a vakcinák, hogy ne okozzanak vérrögképződést (Demokrata)
Egy német kutatócsoport úgy véli, megtalálta, miért alakulhat ki vérrögösödés egyeseknél.
máj. 27
18:27
Ennél jobban sosem közelíti meg a Hold a Földet (hirado.hu)
Egyszerre volt szuperhold és holdfogyatkozás
máj. 27
18:51
Videó arról, ahogy két méh közösen kicsavarja egy üdítősüveg kupakját (hirado.hu)
Vajon hamisítvány a felvétel? A tudósok szerint nem feltétlenül, az új kutatások szerint a rovarok sokkal intelligensebbek, mint korábban gondolták.
máj. 27
20:33
Richard Branson után hatszáz fizetős űrturista hódítaná meg az eget (hirado.hu)
Richard Branson cége, a Virgin Galactic sikeres tesztrepülést hajtott végre két pilótával a világűr határára.
máj. 27
20:51
Magyar tizenévesek a fiatal tudósok olimpiájának legjobbjai között (hirado.hu)
Az idei vetélkedőt május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan.
máj. 27
20:54
Magyar tizenévesek is bekerültek a fiatal tudósok olimpiájának legjobbjai közé (SzMo)
Hargitai Sára matematikai projektjével 500 dolláros 4. díjat kapott, Ecsedi Boglárka pedig IT projektjével az amerikai villamos- és eletronikai mérnökök intézetének alapítványa 400 dolláros 3. díját nyerte el, valamint az Innopolis University BSc programján vehet részt ösztöndíjjal.
máj. 27
21:06
Magyar tizenévesek a fiatal tudósok olimpiájának legjobbjai között (Tudás.hu)
Magyar diákok kerültek a legjobbak közé az idén a több országban megtartott középiskolai tudományos versenyek olimpiáján (Regeneron International Science and Engineering Fair – Regeneron ISEF) – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. Az idei vetélkedőt május 3. és 6. között rendezték meg virtuálisan. Az eredmények szerint Hargitai Sára matematikai

Keresés