2021. május 17. hétfő

máj. 17
0:00
Modellfestés és végső simítások (Tudás.hu)
A makettezés élvezete igen összetett dolog. Egy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy a végeredmény a lényeg, azonban ez csak egy részét képezi a hobbinak. Az összeszerelés és festés pedig nagy szerepet játszanak a makettezés nyújtotta szórakozásban. A festés Ugyan az összeállítás során is végezhetünk kisebb-nagyobb módosításokat, a festés az, ami iga
máj. 17
0:04
Indulnak az élő koncertek a Fonó nagytermében (Tudás.hu)
Indulnak az élő koncertek a Fonó Budai Zeneházban. Májusban a Cimbaliband, a Chalaban, a Balázs Elemér Group és a Branka trió is játszik ültetett közönség előtt, a járványügyi szabályoknak megfelelően. Május 21-én a Chalaban koncertjével nyit ki a nagyterem a közönség előtt. A zenekart Said Tichiti marokkói zenész alapította, a formáció a marokkói
máj. 17
5:57
A kocsi is magyar eredetű (Tudás.hu)
A középkorban a szárazföldi utazás lassú és fáradságos volt. Ahol lehetett, hajón utaztak, de ahol nem volt erre alkalmas vízi út, ott gyalog, lóval vagy szekérrel kellett eljutni egyik helyről a másikra. Illetve a XV. századtól kocsival…. A nemes urak az idők kezdetétől általában lóháton közlekedtek, szekérre, batárra a tehetősebbek családtagjai,
máj. 17
6:06
Csokornyi koronavírus ellen védhet egy új vakcinajelölt (Infostart)
Majmokon és egereken már bizonyított az oltásjelölt, amely a SARS-CoV-2 mellett a SARS-CoV-1 ellen is védelmet nyújtott.
máj. 17
6:12
Korszakalkotó változás a gyógyszeriparban: vége a hagyományos tablettáknak? (hirado.hu)
A 3D nyomtatóval készült orvosság fordulatot hozhat a gyógyszerezésben.
máj. 17
6:54
Anyagon áthatoló fénysugár – ez a felfedezés forradalmasíthatja az orvosi képalkotó eljárásokat (SzMo)
Egy új típusú fényállapot segíthet abban, hogy az orvosok sokkal nagyobb felbontással lássák a vizsgált területet – magyarázza Rácz Péter fizikus.
máj. 17
10:42
Már 3D-ben is követhetjük a NASA marsi helikopterének repülését (SzMo)
Most egy 3D szemüveg segítségével megnézhetjük a helikopter április 25-i, harmadik repülőútját.
máj. 17
10:51
A fenntarthatóság oktatásáról beszélgetett podcastjában Áder János (Demokrata)
Az államfő a környezeti fenntarthatóság iskolai oktatásáról beszélgetett Matolcsy Miklóssal.
máj. 17
17:45
Normál hűtőszekrényben is lehet tárolni a Pfizer-vakcinát (Demokrata)
Az Európai Gyógyszerügynökség rugalmasabb tárolási körülményeket javasol a BioNTech és a Pfizer által kifejlesztett oltóanyagnak.
máj. 17
21:18
Időgéppel a fejében él a kaliforniai férfi (hirado.hu)
Az amerikai nyugdíjas Bob Petrella az az ember, aki semmit sem felejt el. Hogy e különleges képességnek mi az oka, és hogy áldás-e vagy átok, az a Kossuth Rádió Harminc perc alatt a Föld körül című műsorából derült ki.

Keresés