Két területen, az oktatásban és a vállalkozások működésében biztosít segítséget előfizetőinek a Telenor Magyarország. A november óta díjmentesen elérhető főbb oktatási oldalak a diákoknak és a szülőknek jelentenek könnyebbséget. A májusi országos nyitással egy időben elérhetővé vált, fél éven át kedvezményes tarifa-ajánlattal pedig a vállalkozások
Hamarosan újabb funkcióval bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös ÉletMentő applikációja: a fejlesztésnek köszönhetően videókapcsolat létesíthető majd a mentésirányító központ és a bajbajutottak között. A telekommunikációs cég közleménye szerint a videóhívás funkció nagy segítséget jelenthet a mentési folyamatb
Feloldotta a Xiaomi kínai okoseszközgyártóval szembeni korlátozásokat egy washingtoni bíróság, miután semmissé nyilvánította az amerikai védelmi minisztérium korábbi minősítését, miszerint a cég üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel – adta hírül a Xiaomi. A bírósági határozat értelmében amerikaiak ismét vásárolhatnak és birtokolhatnak Xiaomi
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiszabható, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, mivel a társaság burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas sms-ek küldésére bírni – közölte a versenyhivatal. A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást
Az előrejelzések szerint tovább gyorsul az informatikai rendszerek működésének átalakulása, miközben a mesterséges intelligencia is megjelenik a folyamatok további egyszerűsítésében és ellenőrzésében. Májusi mellékletünk harmadik része az IT-infrastruktúra automatizálásáról.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/27/4324/
Norvég Tesla-tulajdonosok perre mentek az autógyártóval, mert egy szoftverfrissítés csökkentette autójuk hatótávolságát. Az ügynek komoly hatása is lehet.