2021. május 21. péntek

máj. 21
4:39
Két év alatt megduplázódott a legalább hetente online vásárlók aránya (Mínuszos)
Két év alatt hatról tizenkét százalékra nőtt a legalább hetente online vásárló magyarok aránya – közölte a Reacty Digital. A társaság reprezentatív kutatása szerint az online vásárlók elsősorban a kényelem, illetve a házhoz szállítási lehetőség miatt vásárolnak az interneten. Hozzátették: a kedvezőbb ár befolyásoló hatása az utóbbi években egyre cs
máj. 21
5:45
Csaknem 18 százalékkal nőtt a félvezetők globális eladása az első negyedévben (Mínuszos)
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel az első negyedévben negyedéves és éves összevetésben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok szerint az idén az első negyedévben 123,1 milliárd dollár értékben értékesítettek félvezetőket a világon, ami 17,8 százalékka
máj. 21
6:39
Colonial Pipeline: elismerték a váltságdíj kifizetését (Mínuszos)
A Colonial Pipeline 4,4 millió dollár váltságdíjat fizetett a kiberbűnözőknek – mondta Joseph Blount, a vállalat vezérigazgatója a The Wall Street Journal című napilapnak adott interjújában. Blount szerint meg kellett hoznia ezt a döntést, figyelembe véve, hogy milyen kockázatokkal járhat az energetikai infrastruktúra egy ennyire fontos elemének le
máj. 21
7:00
Ütős mérföldkövet sikerült elérnie a Valheimnek (GameStar)
A vikinges témájú, korai hozzáférésű túlélőjáték továbbra is tarol.
máj. 21
7:06
Te el tudnád költeni Elon Musk teljes vagyonát fél perc alatt? (PCWorld)
Egy új játékban kipróbálhatod, neked sikerülne-e elszórni 170 milliárd dollárt, ha 30 másodperced volna erre.
máj. 21
7:39
Annyi a Huawei-nek Romániában (Mínuszos)
Nagy többséggel, a kormány által beterjesztett formában fogadta el a bukaresti képviselőház szerdán az 5G technológia telepítéséről szóló törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy kizárják Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a romániai 5G távközlési hálózatok kiépítéséből. A szenátusi megerősítésre váró jogszabály leszöge
máj. 21
7:48
A legutóbbi Bad Boys rendezői Batgirl filmet készítenek (GameStar)
A Batgirl film főszereplőjét még nem jelentették be, de a forgatókönyvíró megvan.
máj. 21
8:03
Megnyílik az első hivatalos Google-bolt (Bitport)
Ez lesz a társaság első állandó fizikai üzlete, ami két évtizeddel az első Apple Store-ok megnyitása után hasonló megközellítéssel támogatni a márka értékesítéseit.
máj. 21
8:12
Vége a kijárási tilalomnak, sok területen komoly enyhítések jönnek (GameStar)
A miniszterelnök ma reggeli bejelentése értelmében sok változásra számíthatunk a következő napokban, amely életünk több részét is érinti.
máj. 21
8:30
Nehéz helyzetben a bitcoin, mélyrepülésben a kripto árfolyam (PCWorld)
A bitcoin ára 40%-kal van az áprilisi csúcs alatt.
máj. 21
9:06
A Crysis 2 Remasteredre utalgat a Crytek? (GameStar)
A Crysis Remastered fogadtatása nem volt túl jó, talán majd a felújított folytatásoké jobban betalálhat?
máj. 21
9:27
Ár-érték bajnok Xiaomi érkezhet (GSMring)
Az idei évben ontja magából a készülékeket a Xiaomi. A közeljövőben újabb ár-érték arány győztes mobiltelefon dobhatnak piacra világszerte. A Xiaomi az idei évben rengetek okostelefont mutatott már be. Idén megjelent a Mi 11 Lite, Mi 11i, Mi 11, Mi 11 Pro, Mi 11 Ultra, Redmi Note 10, Redmi Note 10 Pro, Redmi 9T, Mi
máj. 21
9:42
Hatalmas vásárt tart az Epic Games Store, akciós a Cyberpunk 2077 és a Valhalla is (GameStar)
Ha lemaradtál az elmúlt hónapok a nagyobb játékairól, akkor most érdemes lehet benézned az Epic üzletébe.
máj. 21
9:54
Hamarosan érkezhet a Harry Potter témájú OnePlus Watch (PCWorld)
A különleges kiadásra utaló jeleket a OnePlus Health applikációjának legutóbbi frissítése alapján fedezték fel a felhasználók.
máj. 21
10:36
Az Overwatch 2 5v5 meccsekkel operál majd (GameStar)
A Blizzard lövöldéjének következő felvonása rengeteg változtatást eszközök a többjátékos élményen, de az egyik legfontosabb a csapatméretek és felállások átalakítása lesz.
máj. 21
10:45
Lassan tényleg a múlté lesz az Internet Explorer (Bitport)
A Microsoftnál most jött el az idő, hogy az utolsó szöget is beverjék a böngésző asztali verziójának koporsójába.
máj. 21
11:12
Öt új pályát láthatunk az Overwatch 2-ből, új városokban csaphatunk össze (GameStar)
Az Overwatch új verziója a virtuális turizmus csúcsa.
máj. 21
11:15
Gyorsabb lesz a kiszállítás az Aliexpress-ről (GSMring)
A Kínából történő rendelések esetén mindig sokat kellet várni a termék érkezésére. Most ez változhat és hamarabb kaphatjuk meg a megvásárolt dolgokat. Már megszokhattuk, hogyha nem akarunk nagy összegeket fizetni a szállítási költségekért, akkor van, hogy akár egy hónapot is várni kell egy csomagra, amit megrendeltünk. Ez most változni fog, hiszen
máj. 21
11:24
Az Android 12-nek hála könnyebb lesz a Google Play Store alternatíváinak használata (PCWorld)
Örülhetnek azok, akik például a Samsung Galaxy Apps, vagy az Amazon App Store használatát részesítették előnyben.
máj. 21
11:24
HBO GO-ra hozzánk is a világpremierrel egyszerre fut be a Jóbarátok: Újra Együtt (GameStar)
Az eredetileg HBO Maxre készült epizód az amerikai premierrel egyidőben érkezik a magyar HBO kínálatába.
máj. 21
11:54
Sikerült újat mutatnunk Majkának FIFA-ban? (GameStar)
EndreMan és Bugbear FIFA 21-ben edzették Majkát a Game Pass Online Fesztivál tegnapi adásában.
máj. 21
12:36
Elhunyt Miura Kentaro, a japán képregények egyik legnagyobb alkotója (GameStar)
A Berserk nem csak a japán popkulturában volt meghatározó, de a dark fantasy teljes egészére is nagy hatással volt.
máj. 21
12:45
Eladási rekordot ért el a Xiaomi (GSMring)
Egyre többen vásárolnak Xiaomi készüléket világszerte a jó ár-érték arány miatt. Vannak szériák, amik kiemelkedően teljesítenek. Mutatjuk melyik a legsikeresebb. A cég 10 éve van jelen a mobiltelefon-piacon, így nem sorolható még egy szinten a Samsung-al és az Apple-el. Mindenesetre nagyon dinamikusan zárkózik fel. A Huawei meggyengülése miatt jele
máj. 21
12:48
Szavazz: lecserélnéd androidos telefonodat, ha kapnál helyette egy ingyen iPhone-t? (PCWorld)
Mennyire erős a platform iránti hűség?
máj. 21
13:03
Kisokos a különböző SAP-hozzáférésekhez - 1. rész (Bitport)
Az indirekt hozzáférés az elmúlt években az SAP-ügyfelek egyik kiemelt témája volt. Segítünk eligazodni az SAP-licencelés labirintusában. Hédai Gábor (IPR-Insights) írása.
máj. 21
13:30
Pontosan azt hozza a Hot Wheels Unleashed előzetese, amit látni szeretnénk (GameStar)
Gameplay trailer érkezett a Hot Wheels játékhoz, a videó alapján nagyon ígéretesnek tűnik a száguldozás.
máj. 21
14:03
Bemutatták a Samsung Galaxy F52 5G készüléket (GSMring)
A Samsung bemutatott egy újabb készüléket, ami az idei évben már sokadik terméke a vállalatnak. Nézzük, hogy mit tud ez az újdonság! A cég az F sorozatot azért indította el, hogy az árérzékeny piacokon minél jobb áron kínáljon kiváló megoldásokat a felhasználók számára, szinte csúcsteljesítményt. Ezek a készülékek elsősorban az indiai piacon érhető
máj. 21
14:12
Megtalálták a Zöld Lámpás sorozat egyik főszereplőjét (GameStar)
Célegyenesben van az HBO Max-ra készülő széria újabb castingja.
máj. 21
14:18
Az Apple alelnöke szerint komoly gondot jelentenek a maces kártevők (PCWorld)
Craig Federighi bíróság előtt vallott arról, hogy a macOS talán mégsem olyan biztonságos, mint ahogy azt gyakran állítja a cég.
máj. 21
14:48
Az emberek sokszínűségét ünnepli a LEGO LMBTQ-témájú szettje (GameStar)
Mindenki szuper - üzeni az új készlettel a világszerte ismert dán játékgyártó.
máj. 21
15:09
Új infók jöttek a Pixel 6 sorozatról (GSMring)
A Google formabontó dizájnnal szeretné bemutatni az új Pixel sorozatot. Eddig is voltak róla már híresztelések, viszont most újabb képek kerültek ki a készülékről. A cég hamarosan megjelenő mobiljairól rengeteg kép és specifikáció szivárgott már ki. Szinte az össze specifikáció ismert, amellett, hogy tudni lehet azt is, hogy saját tervezésű process
máj. 21
15:18
Megjöttek az első infók a Rainbow Six: Siege új operátoráról (GameStar)
A Ubisoft közzétette az első videót Thunderbirdről, az Operation North Star egyik operátoráról.
máj. 21
15:27
Elhunyt Vámos Tibor, a SZTAKI alapítója (Bitport)
Az intézet korábbi igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja június 1-jén lett volna 95 éves.
máj. 21
15:48
Elég nagyot kaszált az Apple, amíg a Fortnite fent volt az App Store-ban (GameStar)
Kiderült, hogy mennyire is járt jól az Apple azzal, hogy otthont adott az Epic népszerű battle royale játékának.
máj. 21
15:48
Vacakol a Google Chrome Windows 10-en? Mutatjuk a lehetséges megoldásokat (PCWorld)
Visszajelzések alapján akad egy kis probléma a böngésző friss változatával, de azért nem tűnik menthetetlennek a helyzet.
máj. 21
16:27
Ár-érték bajnok Xiaomi érkezhet - Tech hírek 2021. május 21. 16:18 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/05/21/4253/
máj. 21
16:30
Az első trailer alapján a The Dark Pictures Anthology: House of Ashes is para lesz (GameStar)
Új környezetben folytatódik az Until Dawn fejlesztőinek horrorantológiája.
máj. 21
16:57
Az orrunk előtt a légi taxi, már csak be kell szállni (Bitport)
Japánban 2025-ben, Európában már egy évvel korábban felszállhatnak az első légi taxik, igaz, utóbbiak egyelőre csak csomagot vihetnek.
máj. 21
17:06
PlayStation 5-öt akart venni, négy liter vizet kapott (GameStar)
Az eladó kifogása parádés, ilyen mentegetőzést még egy piaci csalótól sem hallottunk korábban.
máj. 21
17:12
Feltekerhető kijelzős mobilon dolgozik a Samsung (PCWorld)
A jelek szerint a vállalat hamarosan bővíti az összehajtható készülékeinek kínálatát.
máj. 21
17:42
Szabadon letölthető a Gears of War 3 PS3-as verziója (GameStar)
A játék hivatalosan nem jelent meg a Sony konzoljára, ám a fájljai fennmaradtak az utókor számára.
máj. 21
18:48
Lady Dimitrescu már a Bloodborne-ba is bekerült, és nem is akárkivel csapott össze (GameStar)
Videón láthatjuk, ahogy a Resident Evil Village gigászi hölgye megküzd szintén brutális Lady Mariával.
máj. 21
19:12
Bankot robbantunk - Game Pass Online Fesztivál 12. nap (GameStar)
Folytatódik a Game Pass Online Fesztivál GTA Online sorozata, Evelin, Aza, daev és Paplovag újra Los Santosban garázdálkodnak.
máj. 21
19:18
Az év első negyedében jócskán elhúzott a PlayStation 5 az Xbox Series X mellett (GameStar)
Ha hihetünk egy friss kimutatásnak, akkor nem is kérdés, melyik jelenlegi generációs konzol volt a népszerűbb 2021 első három hónapjában.
máj. 21
19:18
Különleges Intel videokártyával kapható ez a játékos PC (PCWorld)
A gépek összerakásával foglalkozó CyberPowerPC egy egészen érdekes hardvert választott egyik alkotásához.
máj. 21
19:54
NieR: Replicant ver.1.22474487139... teszt – vidámabb nem lett (GameStar)
A NieR: Automata sokak első utazása volt Yoko Taro furcsa és csodálatos elméjébe. Aki nem rettent meg, sőt, még mélyebbre ásna, az itt válthat jegyet.
máj. 21
20:18
Ha minden igaz, már képen is látható az AMD RX 6600XT (PCWorld)
Egyre többet tudunk meg az AMD új belépőszintű kártyájáról, a specifikációk után most a dizájn is nyilvánosságra kerülhetett.
máj. 21
20:30
Mit szólnátok ahhoz, ha Kratos fia is irányítható lenne a God of War folytatásában? (GameStar)
A következő játékon dolgozó stúdió egyik művészének már van is elképzelése arról, hogyan működne ez.
máj. 21
21:18
Összekente slime-mal támadóját egy kislány, hogy könnyebben megtalálja a rendőrség (GameStar)
A 11 éves Alyssa Bonal nemcsak visszaverte a gyermekrablási kísérletet, hanem még meg is jelölte az elkövetőt.
máj. 21
22:06
Hosszú kihagyás után folytatást kap a Paradox sorozata - jön a Victoria 3! (GameStar)
A nagyszabású stratégiai játékokkal foglalkozó stúdió a saját rendezvényén jelentette be az új részt.

Keresés