2021. május 21. péntek

máj. 21
0:03
Sós szerint Milák az úszósport Pavarottija (BorsOnline)
Milák Kristóf leigázta Európát, a 200 m-es pillangó-úszásban minden idők második legjobb időeredményével (1:51.40 perc) megvédte 2018-as Eb-címét.
máj. 21
0:03
Bernal rózsaszínben, Valter Ati a főmezőnyben - ez történt a Giro 12. szakaszán (Eurosport)
Vendrame szökésből nyert, Valter Ati a főmezőnyben jött meg, és Soler kiesése miatt a 12.helyre lépett előre összeetettben.
máj. 21
0:06
Kézilabda BL: nem volt elég a győzelem és a 4500 néző a Veszprémnek (Infostart)
Kevés volt a kétgólos győzelem a negyeddöntő visszavágóján a Nantes ellen.
máj. 21
0:06
Milák hányingerrel küzdött, majd a világ második legjobb idejét úszta (Blikk)
– Milák Kristóf ismét bizonyította, nem roskad össze a teher alatt, sőt! A világcsúcstartó úszóklasszis annak ellenére védte meg kontinensbajnoki címét a budapesti úszó Európa-bajnokságon 200 méter pillangón, hogy a döntő előtt hányinger, zsibbadás és szédülés gyötörte. Az olimpiai aranyérem első számú esélyesének tartott, világbajnok, s immár kéts
máj. 21
0:06
Sidi Péter tagadja, hogy bármi köze lenne Péni István doppingügyéhez (444.hu)
Újabb fejezetéhez ért a magyar sportlövők közti botrány. Sidi közleményt adott ki és jogi lépéseket is tett a felfüggesztése miatt.
máj. 21
0:06
Magyar siker az úszó-Eb-n: Kapás Boglárka és Hosszú Katinka is tarolt (Ripost)
Kapás Boglárka arany-, Hosszú Katinka pedig ezüstérmet nyert csütörtökön női 200 méter pillangón a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
máj. 21
0:06
Az UEFA is elbúcsúzott Puhl Sándortól (m4sport.hu)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), valamint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is megemlékezett a csütörtökön 65 éves korában elhunyt Puhl Sándorról.
máj. 21
0:07
Gratulálunk: Kapás Bogi arany-, Hosszú Katinka ezüstérmes 200 méter pillangón (BorsOnline)
Szép volt, lányok!
máj. 21
0:07
„Megpróbálok Ronaldo és Messi szintjére eljutni” (Eurosport)
Pályafutása végén semmit sem szeretne megbánni, trófeákat nyerne, valamint eljutna Messi és Ronaldo szintjére, árulta el Harry Kane, aki sajtóhírek szerint jelezte a Tottenham felé, hogy távozni akar a klubtól.
máj. 21
0:10
Röplabda Eb: jól jött ki a sorsolásból a magyar válogatott (Infostart)
Zadarban mások mellett az olaszokkal fog játszani a női röplabda-válogatott a nyár végi Európa-bajnokságon.
máj. 21
0:10
Így ünnepelt a Nemzet Sportolójának jelölt Jónyer István (Blikk)
– A négyszeres világ- és Európa-, 35-szörös magyar bajnok asztaliteniszezőt, Jónyer Istvánt jelölték a Nemzet Sportolói új társuknak Monspart Sarolta halálát követően.
máj. 21
0:10
Kapás Boglárka EB-aranyérmes, Hosszú Katinka pedig ezüstérmes (444.hu)
Kapás Boglárka 200 méter pillangón verte meg Hosszú Katinkát.
máj. 21
0:10
Ausztriából jött a hír, így megszedheti magát a Fradi új edzője (Ripost)
Sokba kerülhetnek az edzőjelölt szolgálatai a Szerhij Rebrov utódát kereső ferencvárosi futballklubnak. Peter Stöger fizetése a „sógoroknál” is téma.
máj. 21
0:10
Szoros csatában, a negyeddöntőben búcsúzott a BL-től a Veszprém (m4sport.hu)
A magyar csapat az első és a második félidőben is vezetett négy góllal.
máj. 21
0:11
Ismét gyászol a sportvilág: olimpikonunkat veszítettük el (BorsOnline)
Újabb tehetség halála rázta meg a magyar sportéletet.
máj. 21
0:11
Girolami: azért küzdünk, hogy ismét legyen WTCR-futam Argentínában (Eurosport)
Tassi Attila argentin csapattársával a holtszezonról és többek között a Münnich Motorsport erősségéről beszélgettünk.
máj. 21
0:14
Vízilabda ob I: nehezen, de nyert a Ferencváros (Infostart)
Az utolsó negyed előtt még vezetett a BVSC a bronzcsata első mérkőzésén.
máj. 21
0:14
Meghalt Pethő Zsuzsanna olimpiai bronzérmes kézilabdázó (Blikk)
Hetvenhat esztendős korában elhunyt Pethő Zsuzsanna olimpiai és világbajnoki bronzérmes kapus – tudatta csütörtökön a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).
máj. 21
0:14
„Nincsenek szavak” – Marco Rossi is gyászolja Puhl Sándort (Ripost)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát megrendítette Puhl halálhíre. Rossi is megemlékezett a világ egykori legjobb bírójáról.
máj. 21
0:14
Schumacher összetörte a Haast – Mazepin az egyetlen hibátlan újonc (m4sport.hu)
A mezőny három újonca közül egyedül az úszta meg baleset nélkül az első F1-es monacói napját, akitől a legkevésbé várták. Nyikita Mazepin ráadásul még gyorsabb is volt az autót törő Mick Schumachernél.
máj. 21
0:15
Egy arany, egy ezüst a mai mérleg (Eurosport)
Kapás Boglárka arany-, Hosszú Katinka pedig ezüstérmet nyert csütörtökön női 200 méter pillangón a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
máj. 21
0:18
Futball-Eb: Cristiano Ronaldóval és Pepével jönnek Budapestre a címvédők (Infostart)
Kihirdették a 2016-ban Európa-bajnokságot nyerő Portugália keretét.
máj. 21
0:18
Női röplabda Eb: kedvező csoportba kerültek a magyarok (Blikk)
A magyar női röplabda-válogatott többek között a világbajnoki ezüstérmes olasz csapattal került a zárai (zadari) csoportba az augusztus 18. és szeptember 4. közötti Európa-bajnokságon.
máj. 21
0:18
Elhunyt Pethő Zsuzsanna (Ripost)
Ehunyt Pethő Zsuzsanna olimpiai és világbajnoki bronzérmes kapus – tudatta csütörtökön a Magyar Kézilabda Szövetség.
máj. 21
0:18
Kedvező Eb-csoportba került a női röplabda-válogatott (m4sport.hu)
A magyarok sorozatban negyedik, összességében 18. Eb-jükre készülhetnek.
máj. 21
0:19
Négy kiemelt is búcsúzott (Eurosport)
Az első, a harmadik, az ötödik és a hatodik kiemelt is kiesett a lyoni tenisztornán.
máj. 21
0:22
Szabad a pálya a szentpétervári Eb-meccsekre (m4sport.hu)
Vízum nélkül beengedik majd a külföldi szurkolókat az Eb oroszországi meccseire.
máj. 21
0:23
Ruud nyert, Dimitrov és Shapovalov kiesett (Eurosport)
Casper Ruud negyeddöntőbe jutott a genfi salakpályás férfi tenisztornán, Grigor Dimitrov viszont búcsúzott csütörtökön.
máj. 21
0:26
A Győr esélyt sem adott a Vácnak (m4sport.hu)
A címvédő Győr 15 góllal diadalmaskodott Vácon a női kézilabda NB I csütörtöki mérkőzésén.
máj. 21
0:30
Pepe is bekerült a Cristiano Ronaldo fémjelezte portugál Eb-keretbe (m4sport.hu)
A címvédő portugálok a magyar válogatottat is felvonultató F csoportban szerepelnek majd.
máj. 21
0:48
Indy 500: Olcsón megúszta életveszélyes akcióját az Rll Racing (USAracing)
Kimerítette a gondatlan veszélyeztetés fogalmát az, amit az Rll Racing tett a 105. Indy 500...
máj. 21
3:48
Puhl Sándor betegsége már hetek óta tartott: kiderült, mi okozta a legendás játékvezető halálát (Blikk)
A magyar játékvezető elvesztése sokkolta a játékosokat és a szurkolókat, Puhl Sándor betegsége már hetek óta tartott.
máj. 21
4:36
Hatalmas összeg Rebrov kivásárlási ára: ennyit kell fizetni az edzőért, ha távozni akar a Fraditól (Blikk)
Szerhij Rebrovot még egy évig érvényes megállapodás köti a Ferencvároshoz, így az ukrán fociedzőért fizetni kell, ha idő előtt távozni akar a zöld-fehérektől. A Sport.ua portál értesülései szerint 1 millió euró (350 millió forint) a Fradival az elmúlt három esztendőben három bajnoki címet szerző, a csapattal az Európa-liga és a Bajnokok Ligája csop
máj. 21
4:42
Indy 500 – 3.nap: Kanaan az élen, Ferrucci nagyot bukott (USAracing)
Tony Kanaan elsőségével ért véget a 105. Indianapolis 500 negyedik edzésnapja. A Chip Ganassi Racing...
máj. 21
4:48
Apró bugyiban, tükör előtt terpeszt a nagy mellű kosaraslány (Ripost)
Amanda Costa az otthonából jelentkezett szexi fotóval.
máj. 21
4:54
Indy 500: Ferrucci elhagyhatta a kórházat, de még nem ülhet autóba (USAracing)
Csütörtökön megtörtént a 105. Indy 500 edzéssorozatának legelső autótörése. A baleset kárvallottja az Rll Racinges...
máj. 21
6:06
Horner: Hamilton szereti ezt a sok marhaságot! (m4sport.hu)
Reagált a Red Bull csapatfőnöke Lewis Hamilton üzengetéseire. Megállapította a címvédő szeret zavart kelteni, de beszólásait jó előjelnek tekinti.
máj. 21
6:09
Kiderült: ez okozta Puhl Sándor váratlan halálát (BorsOnline)
A futballtörténelem talán legjobb játékvezetője 65 évet élt.
máj. 21
7:06
Édesanyja miatt lett játékvezető Puhl Sándor (Ripost)
Tizenöt évesen már az Ónod-Varbó meccsen bíráskodott, innen jutott az olasz-brazil vb-döntőig. Megrendítő vallomás Puhl Sándortól a kezdetekről.
máj. 21
7:21
A koronavírus győzhette le Puhl Sándort (BorsOnline)
Megdöbbentette a futballvilágot, hogy 65 éves korában elhunyt Puhl Sándor, az 1994-es vb-döntő játékvezetője. Az Mlsz saját halottjának tekinti a világhírű szaktekintélyt.
máj. 21
8:12
„Züllött alak vagyok” – Dárdai Pál a Balatonon tölti a nyarat (Ripost)
A Hertha Berlin vezetőedző jókedvűen adott interjút a bennmaradás után.
máj. 21
8:18
Red Bull: Vizsgáljuk meg a Mercedes hajlékony első szárnyát is! (m4sport.hu)
Miközben a Mercedes a Red Bull hajlékony hátsó szárnyának betiltásáért indított hadjáratot, az osztrákok csapatfőnöke most a címvédő hajlékony első szárnyára irányította rá a figyelmet. Lesz-e belőle visszavágó?
máj. 21
8:36
Hosszú Katinka nem boldogtalan az ezüsttel, kiderült, hogy miért (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek csütörtök délután be kellett érnie a második hellyel 200 pillangón, Kapás Boglárka mögött.
máj. 21
8:54
Még a győzelmet is kinézi a Ferrariból Norris Monacóban (m4sport.hu)
Az ellenfelekkel ellentétben Lando Norrist kicsit sem lepte meg a Ferrari erős monacói formája. Még üzent is Carlos Sainznak, hogy győzelmet vár tőle a hétvégén
máj. 21
9:00
Milák Kristóf újra a vízben, Valter Attila biciklin - sport a tévében (Infostart)
Képernyőn a világ legjobb hokiválogatottjai és Európa legjobb úszói, bringásai is. Mutatjuk a teljes kínálatot.
máj. 21
9:00
Szoboszlaié az idei BL-szezon ötödik legszebb gólja (m4sport.hu)
Az első helyre a francia Giroud került.
máj. 21
9:06
Lemarad az olimpiáról minden idők egyik legjobb atlétája (m4sport.hu)
Súlyos sérülést szenvedett a hármasugrás egyeduralkodója.
máj. 21
9:18
Pár héttel a rajt előtt Argentína társrendező nélkül maradt a Copa lebonyolítására (m4sport.hu)
Kolumbia halasztási ötletét elutasították.
máj. 21
9:24
„Már nem tudtál válaszolni” – szívszorító sorokkal búcsúzik Puhl Sándor barátja (Ripost)
A világ legjobb focibírójának is megválasztott sportember márciusban került kórházba.
máj. 21
9:27
Bernal rózsaszínben, Valter Ati a főmezőnyben - ez történt a Giro 12. szakaszán (Eurosport)
Vendrame szökésből nyert, Valter Ati a főmezőnyben jött meg, és Soler kiesése miatt a 12.helyre lépett előre összetettben.

Keresés