Bepanaszolta az Apple-t a német média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete a szövetségi versenyhivatalnál (Bundeskartellamt) egy újítás miatt, amellyel szerintük az amerikai informatikai óriáscég visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait. A többi között a német lapkiadók szövetsége (VDZ), a német reklámipari szöv
Magyar hardverrel és szoftverrel készíti majd a fotókat az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor (üstökös elfogó) – közölte CSFK Csillagászati Intézete. A CSFK Csillagászati Intézete már a kezdetektől fogva közreműködik az Európai Űrügynökség (ESA) Comet Interceptor nevű űrszonda programjában. A konkrét célpont nélküli küldetés 2029-ben start
Az Európai Bizottság közzétette a mesterséges intelligencia (AI) szabályozására vonatkozó tervét, amelynek elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát. A bizottság javaslatcsomagja értelmében elfogadhatatlan kockázati tényezőnek számítanak az olyan AI rendszerek, amelyek veszélyeztetik az emberek biztonságát, meg
A Hiventures közleménye szerint az innovatív felhőalapú üzleti megoldásait és vállalatirányítási rendszerét kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak fejlesztő cég a befektetést a SaaS (Software-as-a-Service — szoftver mint szolgáltatás) modellre való átállásra, valamint technológiai és üzleti fejlesztésekre, az értékesítési és kiszolgálói kapacit
A stílusosan Level 5 névre keresztelt, önvezető technológián dolgozó divízió összesen 550 millió dollárért kerül az autógyártó óriás frissen alapított leányvállalatához.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/27/4026/
A Nokia egy dedikált leszállóegység és egy kis holdjáró segítségével állítja fel az első, néhány kilométeres hatótávolságú rendszert, amely a 2028-ra tervezett holdraszálláskor az asztronautákat is összekapcsolná a felszíni eszközökkel.