A Magyar Telekom igazgatóságának döntése alapján a társaság a részvényeseknek 15,311 milliárd forint osztalékot fizet ki, az osztalékfizetés első napja június 2-a – közölte a társaság. A Magyar Telekom a koronavírus-járvány miatt az éves rendes közgyűlését személyes részvétellel nem tarthatta meg, a közgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben a társ
Kevesebb mint egy éven belül második jelentős kötvénykibocsátását hajtotta végre a Tencent kínai technológiai óriásvállalat, ezúttal 4,15 milliárd dollár értékben – derült ki a vállalat hongkongi tőzsdének megküldött közleményéből. A Tencent tíz éves lejáratra 500 millió dollárt, húsz éves lejáratra 900 millió dollárt, harminc éves lejáratra 1,75 m
Fintech Design Versenyt hirdet a Digitális Jólét Program (DJP) a felsőoktatásban tanulók számára, a megmérettetésre április 30-ig lehet jelentkezni, és május 31-ig kell benyújtani a pályázatokat – közölte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. A legjobb pályaművek benyújtói akár arra is lehetőséget kaphatnak, hogy megvalósítsák ötleteiket. Mint írták, a
Több mint két hete minden számlára rálát az adóhivatal, azóta jelentősen megugrott, meghaladta a 300 milliót a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) beérkezett online számlák száma – közölte Izer Norbert. Április 7-én megdőlt a napi rekord: a tavaszi szünet utáni első munkanapon több mint 3,5 millió számlát állítottak ki – tette hozzá a Pénzügyminisz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/18/3948/