Május 25-e után a ballagási ünnepségek felmentést kapnak a rendezvény- és gyűlésszervezés tilalma alól - mondja ki egy hétfő este megjelent kormányrendelet.
Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg és újabb 382 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu ma reggel. Már több mint 5 millió 76 ezren regisztráltak oltásra és 84%-uk meg is kapta azt.
14 gyermeket mentettek ki az ausztrál szövetségi rendőrök egy lepukkant parmenti kunyhóból a Fülöp-szigeteken. Hosszú ideje tartották fogva őket, hogy pornográf felvételeket készíthessenek velük, amiket a pedofilok élőben nézhettek.
Ahhoz képest, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk a hajnak, a legtöbben igazán keveset tudnak róla. Egy ok, amiért érdemes belelapozni Gerhard Staguhn
Az évek során az írók és a rendezők új módszerekkel próbálkoztak annak érdekében, hogy továbbra is fenntarthassák a filmes közönség figyelmét. Vannak olyan filmkészítők, akik megkísérelték a fordulatokat, csavarokat védjegyükké tenni, de vannak olyanok is, akik lenyűgözően formálták filmjüket maga a csavar köré. Mindegy, melyik módszerről beszélünk
A szakítás sosem egyszerű, az ember úgy érzi, hogy megszakad a szíve, véget ér a világ és soha többé nem fog tudni ránézni senkire. Az elválás utáni időszak sokszor egy igazi érzelmi hullámvasút, egyszer dühösek vagyunk, egyszer nem tudjuk elhinni, hogy így alakult, másszor pedig mély depresszióba zuhanunk és sajnáljuk magunkat a történtek miatt.
A valaha az egyik leggazdagabb magyarnak számító Szeremley Huba 81 éves korában hunyt el. Utolsó éveiben elszegényedett, miután 2015-ben csalással vádolták meg.
Az Oxfordi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik akkor az emberi szervezettel akkor, ha két különböző védőoltást kap koronavírus ellen.
A nők szexualitása a mai napig tabutémának számít, olyannyira, hogy jellemzően még a mainstream médiában is csak érintőlegesen feszegetik a témát. A Netflixen futó Sexify azonban szembesít ezzel a kellemetlen ténnyel, és három diáklány szemszögén keresztül mutatja be a modern női élmény valóságát.
Hiába kapott ki a Bajnokok csapata 10:7-re a Kihívókkal szemben, mégsem szomorkodtak. Úgy érzik, ez a teljesítmény megállja a helyét az előzőekhez képest.
Életének 88. évében elhunyt Gál Sándor kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, vegyészmérnöki karának egykori dékánja - tudatta az MTA kedden az MTI-vel.
Tudom, hogy egyszer még zenélünk együtt – mondta Dorozsmai Péter a Librettó című műsorban a tavaly elhunyt legendás magyar zenészre, Balázs Fecóra emlékezve. A Korál zenekar dobosa elárulta, sikerült teljesítenie barátja és zenésztársa utolsó kérését, hiszen megjelenhetett a ’Legszebb dalaink’ című dupla Cd.
Hazai sztárok bizonyították be, hogy egy nő igenis lehet dögös 50, vagy akár 60 év felett is. Bay Éva, Kandász Andi és Keleti Andrea mind-mind bevállaltak egy-egy fürdőruhás fotózást, amellyel hölgytársaiknak üzenik, a kor csak egy szám, egy igazi nő pedig bármikor lehet vonzó és csinos.
Kirúgták munkahelyéről és majdnem elveszítette a házát egy angol nő, de szerencsére rájött, hogyan élhetne túl a járvány kellős közepén is. Természetesen a testéből! Az Onlyfans fiókján keresztül árusított meztelen képeivel havi 10 ezer fontot, azaz körülbelül négy millió forintot keres.
Kedden a délnyugati, nyugati megyékben késő délutántól, estétől megnövekedhet erősebben is a felhőzet, és ott szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél megerősödik, többfelé lehetnek viharos erejű széllökések.
A Buckingham-palotában egyre nagyobb a feszültség, sokan árulásnak tartják Harry herceg múlt héten megfogalmazott kritikáját apjával és nagyszüleivel kapcsolatban.
Norbinak a casting adások felvételekor agyi trombózisa volt, de nem adta fel a versenyt. Most viszont a nagy sietségben megvágta az ujját, a vérzés viszont nem akart elállni, mivel vérhígítóval kell szúrnia magát.
Ugye volt már, hogy te is komoly vitába keveredtél olyan emberekkel, akik nem könnyen békélnek meg azzal, ha nem juttok közös nevezőre, vagy nem akarod elfogadni az ő álláspontjukat? Függetlenül attól, hogy ez a személy a párod, a legjobb barátod, az anyukád vagy a főnököd, egyszer mégiscsak ki kell békülnötök. A bocsánatkérés, különösen akkor, ha
Olyan ez, mint egy ördögi kör. Megismerkedtek, leveleztek, aztán úgy döntötök, hogy jó lenne személyesen is találkozni. Minden jól alakul, megkedvelitek
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/05/18/4228/