Egy hajó kapitánya értesítette a rendőröket, miután látott egy holttest sodródni a Dunán. A rendőrök kiérkezésekor azonban kiderült, hogy a férfi nagyon is életben van.
Május elején kezdte meg működését a poszt-covid ambulancia a Bethesda Gyermekkórházban. Az utóbbi hónapokban egyre több gyermek küzd poszt-covidos tünetekkel, őket szeretnék segíteni alapos kivizsgálással, rehabilitációval újonnan nyílt szakrendelésükön a kórház orvosai.
Alexy Vivien, youtuber/influencer és Adorján Ramóna, tervező 2021 januárjában összefogtak annak érdekében, hogy létrehozzanak egy ruhakollekciót, amiben a nők úgy érezhetik, hogy akár a világot is képesek megváltani.
Nem hiszem, hogy sokak számára ismeretlen lenne Antoine de Saint-Exupéry regénye, A kis herceg. Amennyiben egy gyerek polcán csak egyetlen egy könyv lehetne, egészen biztos, hogy a szülők 99 százaléka A kis herceget venné meg. Ebben a történetben sokkal több minden van, mint elsőre hinnénk: a gyermeki lélekhez szól, méghozzá igen komoly súlyú dolgo
Hiába a legkisebb bolygó a Pluto, igen nagy jelentőséggel bír asztrológiai szempontból. Most pedig fél évig látható lesz az égbolton, ami komoly hatással lehet az életünkre. Mutatjuk, mit hozhat a különböző csillagjegyek számára.
A 82-szeres PGA Tour-győztes Tiger Woods először mesélt arról, hogyan érzi magát súlyos autóbalesete után. Elmondása szerint, korábban ilyen fájdalommal nem küzdött, mint most.
Életbe léptek az enyhítések Horvátországban, az új intézkedések azonban megosztották a vendéglátósokat - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta, fenyegette és fogva tartotta az élettársát Tatabányán - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
„Nőnek lenni a világ legnehezebb, de legszínesebb küldetése” – írja weboldalán Dr. Pethő Boglárka nőgyógyász, aki két ultrahang között előszeretettel mesél az egészségtudatosságról, a pozitív életszemléletről és a megfelelő életmódról is pácienseinek. A GLAMOUR júniusi számában már olvashattatok Boglárkáról, aki most még többet elárult nekünk hivat
Manapság már egyre több betegségre fejlesztett ki gyógymódot a tudomány, de sajnos még mindig rengeteg olyan kórral állunk szemben, amelyre nincs gyógyír. Íme 3 olyan genetikai betegség, amelyeknek durva, ijesztő és szinte már-már elképzelhetetlen tünetei vannak.
Blake Lively, Kate Winslet, Robert Pattinson – néhány sztár, akik ki nem állhatják egykori ikonikus karakterüket, melyeknek egyébként a világhírnevet is köszönhetik.
Hónapokig kórházi ellátásra szorult Gordon Ramsay lánya, Holly, miután kiderült, hogy szexuális zaklatás miatt poszttraumás stressz zavar alakult ki nála.
Édesanyja vette észre négyéves kislánya születésnapi fotóján, hogy gyermeke a bal szemével mintha bandzsítana a képeken. Nem hagyta nyugodni a dolog, ezért elvitte szakemberbez. Ledöbbent, amikor kiderült, mi áll a háttérben.
A balneoterápia a gyógyvízzel való gyógyítást jelenti, amelyben az ásványi anyagok is nagy szerepet játszanak. Amennyiben ezt fizioterápiás kezeléssel kombinálják, remek hatással lehet a mozgásszervi problémákra.
Az Európai Gyógyszerügynökséga 12-15 éves fiatalok számára is ajánlotta pénteken a BioNTech/Pfizer vállalatok közösen fejlesztett Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami szélkehelyű ügynökség tájékoztatott pénteken.
Mintegy 45,8 milliárd forintos árbevétellel és 3,9 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta 2020-es pénzügyi évét a TV2 Média Csoport Zrt. – áll a társaság május 14-én elfogadott beszámolójában. Mind az árbevétel, mind az adózott eredmény jelentősen nőtt az előző évhez képest. A piacvezető hazai televíziós társaság javuló eredményeiben komol
Az M5 kulturális csatorna új műsorában, a Promenádban Sztankay Ádám színháztörténeti titkok nyomába ered. A sorozat szombaton 21.05-kor látható negyedik epizódjában a 30-40-es évek magyar filmjeinek első számú csillaga, Jávor Pál kerül a középpontba.
Miután az amerikai hatóságok engedélyezték az emberi fogyasztását, a héten már az amerikaiak tányérjára kerülhet a génmódosított lazac, amelynek piaci bevezetését korábban a pandémia miatt el kellett halasztani.
II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg 99 éves korában, idén április 9-én hunyt el. A The Sun most kiderítette, hogy az Edinburgh hercege mennyi pénzt is hagyott a családjára és az előkelőség három közeli alkalmazottjára.
Tiniként az ember beleírja a naplójába szerelme nevét, akiről reméli egyszer majd a férje lesz. Felnőttként azonban nem árt, ha már nem élünk álomvilágban és nem csupán a szívünkre hallgatunk a nagy döntés előtt. Vannak bizonyos jelek, amikre figyelnünk kell, mielőtt egy életre szóló lépést hozunk meg!
Robi teljesen sokkot kapott, amikor benyitott lakása ajtaján és egy óriási hüllőt pillantott meg a sarokban. Rettenetesen megijedt, mert még soha nem találkozott ekkora állattal.