Az utóbbi időszakban az orosz topmodell ritkán került igazán az érdeklődés középpontjába. Mióta Irina Shayk két éve szakított Bradley Cooperrel, kicsit megcsappant iránta az érdeklődés, de mindez egy pillanat alatt változott meg 2021. májusában.
A Netflix június 4-én mutatta be a Sweet Tooth: Az agancsos fiú című sorozat első évadát, melyben egy Gus nevű hibrid gyermek az otthona melegét elhagyva indult anyja keresésére. Bár a produkció első epizódjában a fiú elveszíti apját, a 8 rész alatt összebarátkozik egy Tommy Jepperd nevű, egykori amerikai focistával, akivel közösen felfedezik a pos
Ha valakinél ismételten magas vércukorszintet mérnek, mindenképpen meg kell találni a magas glükózszint okát, mert gyógyszer, diéta vagy életmód is okozhatja a veszélyes hiperglikémiát.
Ördög Nóra és Nánási Pál megnyitotta, nagy nehézségek árán új üzletét Balatonakarattyán. A régit fel kellett adniuk, mert a szomszédoknak nem tetszett, hogy vásárlók járnak a boltba.
Míg az Anyák napja szinte mindenhol más-más napra esik a világon, más szokások vannak érvényben, addig a korábban meglehetősen mostohán kezelt Apák napját a legtöbb országban ugyanakkor ünneplik.
Annak ellenére, hogy a párkapcsolatokra vonatkozó általános társadalmi normák ezt diktálják, a monogámia nem való mindenkinek. Sőt vannak, akik képtelenek is ilyen módon boldog, egészséges párkapcsolatot kialakítani.
Általános, de igencsak téves elképzelés, hogy a kedvelt angol kifejezéssel quickie-nek hívott gyors szexet nem a nőknek találták ki. Igen, van néhány biológia tény, ami inkább arra enged következtetni, hogy a férfiak nagyobb örömüket lelik a gyors menetekben. A valóságban azonban a nők sem mindig vágynak a hosszas előjátékra, hanem egyszerűen csak