A fiatal nemzedékre bízzák a II. Erzsébet brit királynő jövőre esedékes platinajubileumát, vagyis trónra lépésének 70. évfordulóját jelölő hivatalos logó megtervezését
Richard Kay volt az utolsó személy, akivel Diana telefonbeszélgetést folytatott 1997-ben bekövetkezett halála előtt. A férfi egy új dokumentumfilmben osztott meg érdekes részleteket a diskurzusból.
Ifjúsági szervezetek javaslatai alapján a "nyelvvizsga-amnesztia" meghosszabbítását javasolja a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs a kormánynak - közölte Novák Katalin.
Vízvételi és hősítőpontokat állított fel Budapest legforgalmasabb helyszínein a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a járatokon pedig fokozottan használják a klímaberendezéseket.
Ötfős földönkívüli csoport rabolta el Abbie Bela brit színésznőt. Az egyik idegenbe bele is szeretett a lány, aki azóta nem kér a földi férfiak szerelméből.
Szörnyű tragédia történt a Velencei-tónál, egy férfi a fiával vizibiciklizni indult, ám amikor beugrott a vízbe, nem jött fel utána. A gyerek kétségbeesve kért segítséget, az édesapját azóta sem találják.
Lezárult az MDDÜ divatipari divíziójának második Magyar Mentorprogramja, amely 18 különböző témában, üzleti, stratégiai és kereskedelmi képzéssel támogatta öt tehetséges tervező vállalkozásának stabilitását. A mentoráltak közül kettő továbbjutott a Nemzetközi Mentorprogramba is. A nyolchónapos képzésre való pályázat ismét elindult, emellett hamaros
Prokopp Dórát a Szerencsekerékben ismerhették meg annak idején a nézők, ám azt követően hosszú időre eltűnt a képernyőről. Most a Mokkában láthattuk őt ismét.
A Kelemen Kabátban énekesének ma van a szülinapja, amit Nagy Feróval ünnepelt egy VIII. kerületi kocsmában. A két énekes dalra is fakadt, amiről egy klip is készült.
Tíz hónapja született meg Katy Perry első gyermeke, az énekesnőt most ismét fürdőruhában fotózta le egy szemfüles paparazzi. A róla készült képek miatt most őt ünneplik a nők, de nem azért, amiért gondolnád.
A színésznő önéletrajzi könyvében adott választ arra, hogy szerinte mire vezethető vissza az, hogy már egészen fiatalon a női nemért rajongott még akkor is, ha tudta, ez teljesen szembe megy a társadalmi normákkal. Szexuális irányultsága miatt nagy árat fizetett.
A 34 éves kismama megrögzött testépítő, és erről a szenvedélyéről mindenórásan sem mondott le. Mázsákat emel nap mint nap, és állja a sarat a rosszindulatú trollokkal szemben is.
A Halálos iramban 9. történetén érződik, hogy kifulladt a széria, de a látvány, az akció, és az elmés egysorosok még mindig odab*sznak. Spoilermentes kritika.
A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt és fegyházbüntetést, valamint közügyektől eltiltást indítványozott azzal a férfival szemben, aki 2018. december 31-én a Fejér megyei Mezőszentgyörgyön gázrobbanással próbálta feleségét megölni.
Semmilyen és mindenféle – Meryl Streep maga az amerikai álom – korosztályoktól független, több generációs kedvenc. Születésnapján azt fejtegetjük, mi lehet emberöltőn átívelő varázsának titka.
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriadóra való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok kedd és csütörtök között egy órával tovább tartanak nyitva - közölte a társaság az MTI-vel.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Bár Cicciolina csak olasz nyelven hirdette meg új szolgáltatását, biztosan nem venné zokon, ha szülőhazájából is érkeznének rendelések. Lepd meg a haverod!
Több éven keresztül kényszerített nőket prostitúcióra Németországban és Svájcban egy szolnoki pár, mindkettőjüket elfogták - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Van az úgy, hogy a várakozás igenis jót tesz egy dalnak, hiszen amíg a fiókban pihen, egy teljesen új szintre emelve kelhet életre. Nincs ez másként YA OU vadonatúj szerzeményével, a „Kiakasztottál"-lal sem, a dallam évekkel korábban megszületett, de tökéletes éneket csak most kapott. Nem is akármilyet!
Három hónap elteltével új anyaggal jelentkezik Audiopoeta , aki az elmúlt időszak komolyabb hangvételű dalai után most újra könnyedebb témát feszeget. Nagylány című szerzeményének köszönhetően több értelemben is a lányoké lett a főszerep Misi életében, szerelemről azonban szó sincs!
Ana de Armas, a Tőrbe ejtve sztárja cseppet sem bánkódik, amiért véget ért kapcsolata az Oscar-díjas Affleckkel: máris új partner oldalán találta meg a boldogságot.
Egy hatéves kislány édesapjával haladt át az úton Norton Greenben, amikor egy autó halálra gázolta. A rendőrség szemtanúkat keres, hogy kiderítsék, mi is történt valójában.
Pikáns képet osztott meg magáról Köllő Babett, a sztár ugyanis ledobta a felsőjét. Ugyan csak hátulról látható a fotón, de bizonyára sokak fantáziáját beindítja.
Nyáron a nagy hőségben sokszor inkább nem is sminkeled ki magad, mert úgyis azonnal leolvadna az egész? Nem kell lemondanod a sminkről ilyenkor sem, csupán kicsit át kell alakítanod a megszokott rutinod az évszaknak megfelelően!
A 28 éves gyógyszerész előbb szerelme párjával végzett, majd a lányt is meggyilkolta. Nem bírta elviselni, hogy Zoé más oldalán találta meg a boldogságot. Gyarmati Rita pszichológus és Kátai Elek volt nyomozó beszéltek az ügy hátteréről.