Egyre bonyolultabb jogszabályokkal kényszerítenék ki az országok a céges transzparenciát, miközben ott a big data és a digitalizáció. Vendégszerzőnk véleménye.
Mint ahogy arra az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is felhívja a figyelmet honlapján, a hőséghez mindenki eltérően alkalmazkodik, és ez önmagában is jelentős veszélyforrás lehet a közlekedésben. A járművezetők ugyanis a hőségben jellemzően kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, nem veszik észre a közúti jelzéseket
Az éghajlat-politikára szánt uniós mezőgazdasági támogatások nem járultak hozzá a mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás) csökkentéséhez – jelentette ki az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke.
A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó ötszázezer forintot tűzött ki a velencei Hauszmann-Gschwindt kastélyból ellopott neobarokk kandalló megtalálása, valamint az elkövető felkutatása kapcsán – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Sokan úgy vélték, hogy Ausztria és Ukrajna kéz a kézben lép majd tovább az labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe. Az osztrákok másképp gondolták, és a biztosra mentek. A B csoportban is befejeződtek a küzdelmek.
Az Ibm Mayflower nevű önvezető hajója személyzet és emberi irányítás nélkül szeli át az Atlanti-óceánt. A ProMare óceánkutató nonprofit szervezet és több ipari partner bevonásával megépített trimarán június 15-én hagyta el az angliai Plymouth kikötőjét, hogy körülbelül három hét múlva az Amerikai Egyesült Államokban található Plymouth kikötőjében é
Különleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség Gődény György ellen, mert tavaly novemberben olyan írást tett közzé, amelynek tartalma alkalmas volt arra, hogy akadályozza a koronavírus elleni védekezés eredményességét.
Harmadfokú figyelmeztetést adott ki az ország több megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat a brutális hőhullám miatt, miután a napi középhőmérséklet három napon át minden bizonnyal meghaladja a 27 Celsius-fokot. Igaz, sokáig a hűvös, esős május miatt keseregtünk, amiért most bosszút áll rajtunk a természet.
Hosszú évtizedek után kilépett a homályból Vlagyimir Putyin elnök két lánya, akik – szokatlan módon – megjelentek egy szentpétervári gazdasági rendezvényen, anélkül, hogy rejtőzködtek volna.
Magyarországon is megjelent a paradicsom barna termésráncosodását okozó, de az emberi egészségre nem veszélyes vírus (Tomato brown rugose fruit virus, ToBRFV) – közölte hétfőn a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Hasonlóan minden futballszerető magyar emberhez, én is extázisban éltem meg a franciák elleni 1-1-es döntetlent. Ez egy olyan meccs volt, ami nagyon sokáig megmarad majd a nemzet emlékezetében, úgy, mint mondjuk a 2016-os Eb-ről a szurkolók marseille-i vonulása.
Hat év börtönbüntetéssel sújtott hétfőn a Szegedi Törvényszék első fokon egy szegedi jogászt, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.
Újra közlekednek Budapestről és Debrecenből a WizzAir légitársaság járatai Spanyolországba - közölte a WizzAir hétfőn az MTI-vel, miután Spanyolország hétfőn zöld listára helyezte Magyarországot.
Ahogyan arról már a Blikk már beszámolt, a nagy visszhangot kiváltó megszólalásairól híres 50 éves fitneszguru, Schobert Norbi elárulta, hogy régebben nem volt túl jó apa. Ez azóta szerencsére már megváltozott, s immár az a legfontosabb számára, hogy elég időt tölthessen a gyerekeivel.
Egy hónappal, július 21-ig meghosszabbította az Egyesült Államok a Kanadára és Mexikóra vonatkozó beutazási korlátozásokat koronavírus-járvány miatt a „nem elengedhetetlen” utazások esetében – közölte hétfői Twitter-bejegyzésében az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS).
Előkerült a Horn Gyulával – a volt szocialista miniszterelnökkel, aki a rendszerváltás külügyminisztere volt – 2005-ben készült interjú, amelyben leszögezte, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben semmit nem lehet idézni abból, amit elmond.
A labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában a belgák már biztos továbbjutóként álltak ki a finnek ellen Szentpéterváron, a másik három csapat azonban másodiktól negyedikig bármi lehetett. Végül a dánok mentek tovább 3 ponttal.
A Blikk már korábban beszámolt arról, hogy a müncheni polgármester, Dieter Reiter arra kérte az Európai Labdarúgó Szövetséget, hogy a június 23-i német–magyar meccs előtt szivárványszínűre világítsák ki az Allianz Arénát.
A Moveworks olyan mesterséges intelligencia alapú platformot hozott létre, amelynek segítségével a cégen belüli problémamegoldás egy új szintre léphet.
A Lupin első 5 epizódja január 8-án érkezett meg a Netflixre, röviddel A Bridgerton család első évada után és a krimisorozat nem sokkal volt kevésbé népszerű az első hónap megtekintési adatait tekintve, mint a pletykálkodó nemesekről szóló produkció. A francia széria főszerepében az Életrevalók egykori sztárja, Omar Sy látható, aki a Lupin júniusba
Az Egyesült Államok visszavonja a kínai TikTok videómegosztó alkalmazásra és a szintén kínai WeChat közösségi platformra az előző adminisztráció által kiszabott tranzakciós tiltásokat - közölte hétfőn az amerikai kereskedelmi minisztérium.
Spanyolország a járvány szempontjából kockázatot nem jelentő ország közé sorolta Magyarországot hétfőtől, ami lehetővé teszi a korlátozások nélküli beutazást.
Tényleg drámaian alakult az Európa-bajnokság B csoportjának utolsó fordulója. Gyakorlatilag az utolsó negyedórában dőlt el minden, de akkor viszont már egyértelmű volt. Ebből a csoportból Belgium és Dánia jutott tovább.
Évtizedes viták és előkészületek után hétfőn hivatalosan megnyitották Berlinben a második világháború után a hazájukból elüldözött németek történetét feldolgozó dokumentációs központot és múzeumot.
Törökországban július 1-től tovább enyhítenek az új típusú koronavírus okozta járvány elleni intézkedéseken, és feloldanak minden kijárási tilalmat, valamint korlátozást - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján.
Ismered a Metro saját márkás termékeit? Ha igen, azért, ha nem, akkor pláne érdemes velünk játszanod most, hiszen a szerencsés nyertesek között értékes ajándékcsomagokat sorsolunk ki.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimet támogatók ellen meghozott büntetőintézkedések mellett Fehéroroszországgal szembeni célzott gazdasági szankciók bevezetéséről tárgyaltak - közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
A londoni elemzői közösség konszenzusos véleménye szerint kamatemelésről dönt keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, elsősorban a célszintet jelentősen meghaladó infláció és a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedés miatt.
A következő órákban főként Sopron- Budapest- Békéscsaba vonalán ahol találkozik a délies szél az északkeletivel, úgynevezett összeáramlás alakul ki. Ezeken a területeken, mivel jelentős Cape halmozódik fel, heves zivatarokra kell számítani. Eleinte északnyugaton, majd a főváros környékén és az Alföldön is számítani kell zivatarokra! Várhatóan a kés