2021. május 31. hétfő

máj. 31
0:03
Zivatar és felhőszakadás jön a hétvégén, figyelmeztetés érvényes (Háziállat)
Kedvezőek lesznek az időjárási feltételek záporok, zivatarok kialakulásához. Eleinte főként a keleti, majd vasárnap már a középső megyékben is számítani kell előfordulásukra.
máj. 31
0:03
Cannes-ban készülnek a fesztiválra (AQUA)
A szervezők elmondása szerint a francia és az európai egészségügyi helyzet javulásának, valamint az ebből fakadó enyhítéseknek köszönhetően júniustól újraindulhatnak a szakmai kiállítások – így a Cannes Yachting Festival is megrendezhető. Tavaly lényegében az utolsó pillanatban mondták le az őszi seregszemlét, ami az adott szituációban teljesen ért
máj. 31
0:03
Horváth Éva terhesen elmondta a véleményét az oltásról (Ripost)
Várandós, de végül a koronavírus elleni vakcina mellett döntött Horváth Éva.
máj. 31
0:03
Egészséges vagy egészségtelen a tojás? (Ripost)
A tojás évezredek óta tölt be fontos szerepet az emberiség étrendjében. A múlt század végén összefüggésbe hozták több betegséggel, így például az érelmeszesedéssel is, ezért sokan kerülni kezdték. A legújabb eredmények kapcsán azonban érdemes átgondolni a korábbi feltételezéseket, és rehabilitálni a tojást.
máj. 31
0:03
A Vipers nyerte a női kézilabda BL-t (m4sport.hu)
A norvég csapat hat góllal nyert a Brest Bretagne ellen a budapesti döntőben.
máj. 31
0:03
A magyarok közel fele kész arra, hogy bármikor átképezze magát (SzakmaPortál)
A magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni – derül ki a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu közös, globális, Decoding Global Reskilling and Career Paths című legfrissebb tanulmányából. A BCG ism
máj. 31
0:03
Imposztorszindróma, amikor azt érzed nem vagy elég jó (Magyar Nemzet)
A sikeres emberek folyamatosan megkérdőjelezik a teljesítményüket, egyfajta csalásként élve meg az eredményeiket,
máj. 31
0:03
Az osztrák sajtó arról cikkezik, hogyan működik Orbán kegyencrendszere Magyarországon (Nyugati Fény)
Megint van mivel büszkélkednünk.
máj. 31
0:03
Balogh Petya: A suliban Balogh Levente védene meg, én írnám a háziját (Forbes)
Balogh Péter új dolgot próbál ki: új sorozatot indít a forbes.hu-n.
máj. 31
0:06
Halálra gázolt valakit a vonat Szekszárd és Decs között (BorsOnline)
Halálos kimenetelű vonatbaleset történt.
máj. 31
0:06
Teljesen összetörtek a rajongók: elhunyt Keith Mullings, középsúlyú bokszoló (Blikk)
Részvétünk a családnak.
máj. 31
0:06
Egy fotót készített a hajléktalanról: amikor jobban megnézte a képet, sírva rohant vissza hozzá (Blikk)
Majdnem elájult, amikor rájött, hogy mit lát a képen!
máj. 31
0:06
Elég volt a fegyelmezésből! Nem mondok nemet a gyerekemnek (She)
Ki emlékszik már arra, hogy mikor, milyen ajándékot kapott? Senki. Viszont egy közös családi kaland, remek új sztorikkal kecsegtet, melyek örökre bevésődhetnek a gyerek emlékezetébe. Ilyennel készülök idén, én is. Vagy mégsem?
máj. 31
0:06
Rettegés a levegőben! Sokkot kaptak az utasok attól, amit a gépen találtak (Metropol)
Alig fél óra repülés után az Air India AI-105-ös Newarkba tartó járatának vissza kellett fordulnia Új-Delhibe, ahol kényszerleszállást hajtott végre a pilóta.
máj. 31
0:06
Sok boldogságot Boris Johnson! Titokban nősült meg a brit miniszterelnök (Metropol)
Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint titokban összeházasodott Boris Johnson brit miniszterelnök és Carrie Symonds, akit a kormányfő 2019 decemberében jegyzett el.
máj. 31
0:06
Utálsz futni? A forró fürdő legalább olyan hasznos! (Metropol)
Nagyszerű hírt kaptak a lusták: nem muszáj a futópadon vagy a Margitsziget futókörein szenvedniük, ha szeretnék megőrizni egészségüket!
máj. 31
0:06
Bejelentették! Újra összeáll a Babos–Mladenovic duó (Metropol)
A június végén rajtoló wimbledoni tenisztornára újra összeáll Babos Tímea és Kristina Mladenovic kétszeres világbajnok kettőse.
máj. 31
0:06
Figyelmeztetést adtak ki! Ítéletidő csap le hamarosan az országra (Metropol)
Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatsz vasárnap!
máj. 31
0:06
A legjobb kirándulóhelyek gyerekekkel (Ripost)
Alig múlt el a jó idő, de máris hiányoznak az izgalmas nyári kalandok. Pedig ilyenkor ősszel is fantasztikusakat lehet kirándulni, és még csak nem is kell sok pénzt költened.
máj. 31
0:06
Naná, hogy megint a hétvégén nem lesz jó idő (BorsOnline)
Szombat napközben jellemzően közepesen, az ország egyes részein átmenetileg erősen
máj. 31
0:06
Bajnokok Ligája: Első félidős bombagóllal nyerte meg a döntőt a Chelsea (BorsOnline)
Szombat este dőlt el, ki nyeri az idei Bl-t.
máj. 31
0:06
Megan Fox és pasija egymásra licitálva vesz fel gázabbnál gázabb ruhákat (BorsOnline)
A színésznővel igencsak elszaladt a ló mostanában. Mondjuk rapper barátja megjelenésén egy cseppet sem csodálkozunk.
máj. 31
0:06
Gyógyvizeinket hirdeti a dubaji világkiállításra elkészült magyar pavilon: Aqua Roots of Hungary (Spabook)
Befejeződtek a munkálatok a dubaji világkiállításra épített magyar pavilonban, az épület pedig már csak a hatósági ellenőrzésekre vár az átadás előtt, írja az MTI. A Makovecz-stílusú, többszintes magyar pavilon az…
máj. 31
0:07
Szandi elárulta, hova akarta vinni a férje 16 évesen, az első randijukon (Ripost)
Az énekesnő és Bogdán Csaba 29 éve élnek varázslatos szerelemben. Most kiderült, hogyan és milyen körülmények között randevúztak először.
máj. 31
0:07
A Cegléd esett ki a férfi kézibajnokságból (m4sport.hu)
A Dabas és a Cegléd is kikapott a férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó, vasárnapi játéknapján, ám előbbi ennek ellenére bennmaradt, utóbbi viszont kiesett.
máj. 31
0:07
Jól fizető állások (SzakmaPortál)
A jelen kor oktatáspolitikája támogatja a szakmák tanulását. A TanfolyamOKJ.hu Blog szerint van élet a diplomán túl is. A TanfolyamOKJ.hu összeszedte, melyek a legjobban fizető szakmák, amelyekhez nem kell diploma. A cikk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira támaszkodva többek között említi az informatikai, a pénzügyi és a kereskedelmi szek
máj. 31
0:07
Emmi támogatással Londonba (Magyar Nemzet)
A világhírű producerekkel folytatott online munkáról Lobó-Szalóky Lázár, az együttes frontembere beszél.
máj. 31
0:07
Váratlan fordulat: Simicska korábbi közpénznyelő cége ismét tendert nyert az állami pályázatokon (Nyugati Fény)
Mészáros barátja életet lehelt belé.
máj. 31
0:07
Szólj, ha segíthetek! – ezt ne mondd gyászolónak! De akkor mit igen és hogyan gyászoljunk mi magunk? (Forbes)
Singer Magdolna íróval, gyásztanácsadóval, mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk az elmúlt időszak veszteségeiről, a feldolgozás lehetőségeiről és arról, hogyan nézhetünk szembe a halál tabutémájával.
máj. 31
0:10
Senkinek sem volna szabad ilyet látnia – lefejezett holttestet talált a háza előtt (BorsOnline)
Horrorfilmbe illő pillanat: amikor hétfő reggel hazaért, egy feldarabolt, megégett, meztelen holttestet pillantott meg a háza előtt.
máj. 31
0:10
Tündéri fotók: Ashley Tisdale végre megmutatta kislányát Vanessa Hudgens-nak (Blikk)
Olvadozunk a cukiságtól!
máj. 31
0:10
Megtalálod a kakukktojást? Ha igen, akkor teszteld magad a második képpel is, ami már csak Profiknak van (Blikk)
Keresd az oda nem illő kezet!
máj. 31
0:10
Pokoli napok minden hónapban – ér szabadságot kivenni menstruáció idejére? (She)
A női lét velejárója a havonta jelentkező menstruáció, ami egy csodálatos bizonyítéka annak, hogy a női test milyen csodákra képes. A havi vérzés egy természetes dolog, arról azonban kevés szó esik, hogy olykor milyen fájdalmakkal is jár az a néhány nap. Ennek ellenére az élet ilyenkor sem áll meg, pedig néha milyen jó lenne...
máj. 31
0:10
Megdöbbentő, üres tengerparton nyaral Pataki Ági (Metropol)
Pataki Ági nem hitt a szemének! Ahol két évvel ezelőtt egy zsebkendőt sem lehetett volna leteríteni a tengerparton, ott most óriási üresség van.
máj. 31
0:10
Újabb tragédia: gépkarabéllyal lőttek a tömegbe egy floridai klubban tartott koncerten (Metropol)
Ismeretlenek belelőttek egy koncertre gyülekező tömegbe helyi idő szerint szombat éjjel a floridiai Miamiban, legalább két ember életét vesztette, sokan megsebesültek.
máj. 31
0:10
Borongós hétvége után ekkor jöhet az igazi nyár (Metropol)
Mindenki nagyon várja már a nyarat és a jó időt, egy borongós hétvége után minden ok megvan a reménykedésre.
máj. 31
0:10
Charlie a stúdió plafonját is leénekelte, elképesztő összeget gyűjtöttek a Covid-árváknak (Ripost)
Nagyszerű produkciók, különleges együttesek álltak össze a jó cél érdekében a TV2-n. A jótékonysági gálaest sikeres volt.
máj. 31
0:10
Erről beszélgetett Orbán Viktor egy Londonban élő magyar nővel (BorsOnline)
A hivatalos ügyek intézése mellett arra is jutott ideje a miniszterelnöknek, hogy elbeszélgessen egy kint élő magyarral.
máj. 31
0:10
Fontos döntést árult el barátnője Cristiano Ronaldo karrierje kapcsán (BorsOnline)
Georgina Rodríguez sokakat érdeklő kérdésre adott választ.
máj. 31
0:10
Felér egy időutazással Ördög Nóra és Nánási Pál fotója, rájuk sem lehet ismerni – sosem látott felvétel (BorsOnline)
Régi képpel örvendeztették meg követőiket.
máj. 31
0:11
Két friss BL-győztest is behívott Mancini az olasz Eb-keretbe (m4sport.hu)
Emerson Palmieri és Jorginho a korábbi névsorban még nem szerepelt.
máj. 31
0:11
Növelte árbevételét és nyereségét tavaly a Dekra Akademie a felnőttképzésben (SzakmaPortál)
Jó évet zárt 2020-ban a DEKRA Akademie Kft.: 4,162 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el az előző évi 4,004 milliárd forint után – közölte az MTI-vel a német tulajdonú társaság, amely a magyarországi felnőttképzés egyik meghatározó szereplője. Kiemelték, hogy a 92 dolgozót foglalkoztató cég az idén létszáma bővítését tervezi, és arra számít
máj. 31
0:11
Fizetés után is fejfájást okoznak a zsarolóbandák (Magyar Nemzet)
Őrjítően lassúak az adatok helyreállítására készített programjaik.
máj. 31
0:11
Jakab Péter bejelentette: Kálmán Olgát támogatja a Jobbik a II. kerületben (Nyugati Fény)
Szerinte ő kérlelhetetlen ellenfele lesz a Fidesz-maffiának.
máj. 31
0:12
Játékokat vizsgált a fogyasztóvédelem (ProfitLine)
Folyamatosak a gyerekek biztonságát szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések, a gyereknaphoz időzítve idén is célzott laboratóriumi vizsgálatokat végzett a fogyasztóvédelem - közölte Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, a gyermeknapon.
máj. 31
0:14
Vérfagyasztó: lelőtték kétéves kisfiukat, majd kitaláltak egy sztorit, hogy fedezzék magukat (BorsOnline)
Vádat emeltek a szülők ellen, miután kiderült: össze-vissza hazudoztak arról, hogy sérült meg a kisfiuk.
máj. 31
0:14
Kiszivárgott: a palota tiltakozása ellenére ezt csinálta minden szombaton Diana a gyerekeivel (Blikk)
Nagyon rossz szemmel nézett rá Károly herceg is.
máj. 31
0:14
Úgy akarlak szeretni, mintha nem lenne holnap (She)
Ezer éve vágytam erre az érzésre, ezer éve vártam rád, most itt vagy és minden pillanatát ki akarom élvezni a kapcsolatunknak. Nem érdekel, mi történt a múltban, nem érdekel, mit hoz a jövő, csak az számít, ami most van, ebben a pillanatban. Csak te vagy és én.
máj. 31
0:14
„Legyetek velünk!” – ismét menyasszonyi ruhába bújt Tóth Gabi (Metropol)
Nem ez az első alkalom, hogy Tóth Gabi hófehér ruhát hú. Igaz, korábban a kislánya még a pocakjában volt.
máj. 31
0:14
Ez most komoly?! Jéggel búcsúztatja a tavaszt a vasárnap (BorsOnline)
Tényleg megbolondult az időjárás.

Keresés