– Egészségügyi okok miatt életmódot váltott a Polgár család. A családfő, Polgár Árpád nemrég megtudta, hogy folyamatos rosszulléteit ételintolerancia okozza, ezért orvosi javaslatra áttértek a nyers étrendre, amely rendesen feladja a leckét a feleségének, Tündének.
Gyémántokkal díszített nyakék, fülbevaló, karlánc és gyűrű alkotja azt a 60 karátnyi ékszeregyüttest, amely idén nyáron megdöntheti a magyarországi ékszerrekordot, ami jelenleg 28,8 millió forint.
Izrael ezentúl nem fogja eltűrni rakéták kilövését a Gázai övezetből - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken, miután hajnalban életben lépett az újabb tűzszünet.
Lipcse – Egy ország találgatja, hogy az Izland elleni pótselejtezőn szerzett bombagólja után a 2021-es Európa-bajnokságon is a magyar labdarúgó-válogatott vezére lehet e Szoboszlai Dominik.
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordszámú milliárdos volt tavaly Nagy-Britanniában, a pandémia számos üzleti szektorban teremtett kiugrási lehetőséget. Az abszolút első az ukrajnai születésű olaj-, zene-
Nagy volt a csend Malek Andrea körül az elmúlt időszakban. Őt is, mint mindegyik zenész társát, megviselte a járványhelyzet miatt elmaradt fellépések hiánya. A kényszerű pihenő alatt azonban sokat tüsténkedett a konyhában, gyermekei legnagyobb örömére. Most azonban elérkezett az idő, hogy végre visszatérjen a színpadra. Ezúttal egy teljesen új olda
Koós Réka május 23-án lesz 48 éves. A színésznőnek is nehéz volt megélnie, hogy a pandémia alatt egyik napról a másikra megszűnt a munkája, de nem hagyta el magát. Nemcsak új vállalkozásokba fogott, hanem külsőre is teljesen megújult. Sokat fogyott és alakja feszesedett, közel az 5. x-hez kirobbanó formában van.
Moszkvában a koronavírus ellen beoltottak aránya alacsonyabb, mint bármely más európai városban, mert a lakosság vonakodik az oltástól – jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere egy aktivistafórumon.
Az olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával, Bíró Attilával beszélgetett a Blikk. A szövetségi kapitány mesélt a csapategységről, a kemény edzésekről és az ötkarikás játékokra való felkészülésről.
Ördögtől való random, csinos palackokra költeni vagy mindenki ezt csinálja, aki nem ért magasabb szinten a borokhoz? Esetleg a borszakértők is ezt csinálják?
– Történelmet írt Hosszú Katinka a budapesti úszó Európa-bajnokságon: a hazai rendezésű viadalon eddig két érmet szerző, háromszoros olimpiai bajnok klasszis a kontinenstornák történetének legeredményesebb női versenyzőjévé lépett elő.
A sikeres oltási program és a kormányzati intézkedések lépéselőnyhöz juttatták Magyarországot, gazdasága ezért hamarabb indulhat újra, mint más EU-tagállamoké – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály telefonon pénteken, az uniós pénzügyminiszterek lisszaboni tanácskozását követően.
Franciaország az év végéig legalább 30 millió vakcinadózist átad a kis és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltással történő megsegítésére létrehozott Covax nemzetközi vakcinaelosztási rendszernek – jelentette be pénteken Emmanuel Macron államfő.
– Eldőlt Szerhij Rebrov sorsa? Az ukrán sajtó információja szerint az Egyesült Arab Emírségek egy futballklubjával kíván szerződést kötni a Ferencváros focicsapatának ukrán edzője.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 25 millió forintos bírságot szabott ki egy hajhullást csökkentő sampon német gyártójára és hazai forgalmazójára, amiért az egészségre vonatkozó, valótlan állításokkal reklámozták terméküket.
– Közel egy éve alkot egy párt Noszály Sándor és kedvese, Páll Orsi. A két sportoló ritkán beszél a magánéletéről, ám most kivételt tettek, s elmondták lapunknak, hogy bár két lakásban, de mégis együtt élnek, mert csak nagyon ritkán vannak külön.
Kellenek-e látványos effektek, hatalmas szörnyek és világmegváltó hősök egy sci-fibe ahhoz, hogy élvezhető legyen a végeredmény? Az Amazon Prime új sorozata, a Solos készítői a CGI-orgia helyett a minimalista, tudományos-fantasztikus drámára szavaztak és olyan ismert hollywoodi színészek szerződtetésére költötték el a pénzüket, mint Anne Hathaway,
Új szabályok jönnek 5 millió beoltott után. Az oltásnak köszönhetően a járvány harmadik hullámát legyőztük, de a járványügyi készültség továbbra is indokolt, mert vírus megbetegíti azokat, akik nincsenek beoltva - olvasható a kormany.hu oldalon péntek délután közzétett tájékoztatásban. Tudatták: a szabályok többsége az ötmilliomodik védőoltás beadá
Románia kormánya frissítette az országok járványügyi besorolását, ennek alapján Magyarország zöld besorolású országok közé került. A zöld zónába tartozó államokból korlátozások nélkül lehet beutazni Romániába. A mostani frissítésig – amely…
Tegnap az EU-ban megállapodtak az egységes vakcina igazolványról, ami július 1-től lép életbe, és nagymértékben megkönnyíti az utazást az EU-n belül, így megmentheti az idei turisztikai szezont.
A társadalom demográfiai átalakulására tekintettel (egyre jobban öregszik el a társadalom, így az állami nyugdíj-rendszereknek egyre több idős korú ellátásáról kell gondoskodniuk) Németországban is meghozták a döntést: a sokáig 65 éves nyugdíjkorhatár emeléséről határoztak, mely folyamat 2011-ben vette kezdetét.
Tízből kilenc építőipari vállalkozás 2030-ra a szakképzett munkaerő kritikus mértékű hiányával számol, 81 százalékuk pedig azt állítja, hogy a következő 10 évben robotokat fognak bevezetni; eközben a munkabiztonsági és a környezetvédelmi követelmények elősegítik a robotikai beruházások felgyorsítását Az ABB Robotika üzletága új robotikai automatiz
Küszöbön az év esküvője! A Vasárnapi Blikk megtudta, hogy Várkonyi Andrea tévés műsorvezető és az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc hamarosan Tihanyban, a belső tó mellett lévő étteremben tartják meg lakodalmukat.
Az egészséges életmód követői egyre többször hangoztatják a hazai gasztronómiába könnyen beilleszthető, egészséges zöldségnövény, az édesburgonya jelentőségét. De boldogulunk-e vele a kertben, vagy egyszerűbb, ha megvesszük?
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken kiadott, egészségügyi szakembereknek szánt közleményében nem javasolta az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga második adagjának beadását azoknak, akinek az első adag beadását követően lecsökkent a vérlemezkeszáma, azaz akiknek esetében fennállhat a vérrögképződés esélye.
Stephan Neumann váltja május elsejétől Michael Herrmannt a Lufthansa Systems Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozíciójában. A nemzetközi anyacég kötelékében húsz éve különböző területeken vezetői beosztásban tevékenykedő szakember célja az, hogy a magyar leányvállalat tovább erősítse pozícióit, és akár a globális informatikai piacon is növekvő jel
A mezőgazdasági számlák előzetes adatai szerint 2020-ban az állattenyésztés volumene 1,3 százalékkal, a növénytermesztésé 3,3 százalékkal mérséklődött. A teljes volumen így összességében 2,2 százalékkal alacsonyabb volt a 2019. évinél.