Peter Feckót nevezte ki a Grayling az ügynökség új Közép-Kelet-Európáért felelős vezérigazgatójává. A Grayling a nemzetközi ügynökségi hálózatok között az elsők egyikeként nyitott irodát Közép-Kelet-Európában a 90-es évek elején, és az elmúlt évtizedek folyamán sikeresen bővítette régiós jelenlétét, miközben a klasszikus szolgáltatások mellett vá
Hivatalossá vált, hogy a nyáron Jesse Marsch, a Red Bull Salzburg vezetőedzője veszi át a három magyar labdarúgót foglalkoztató RB Leipzig irányítását. Elődjét rekordösszegért szerződteti a rivális Bayern München. Már csak az a kérdés, hogy akkor ki lesz a Salzburg trénere.
Vilmos herceg régóta segíti a The Passage jótékonysági szervezet munkáját, akik hajléktalanok számára biztosítanak élelmet. Nemrég pedig egy jótékonysági könyv sikeréhez is hozzájárult azzal, hogy a szerzőknek elárulta, milyen étellel rabolta el Kate Middleton szívét még az egyetemi évek alatt.
A Biontech alapító-vezetője szerint az indiai variánssal szemben is jó hatékonysággal véd a vakcinájuk, a brit mutációval szemben is hatékonyabb az oltóanyag, mint az eredeti, vuhani vírustörzzsel szemben.
A COVID-járvány még jobban felgyorsította a pénzügyi szektorban már amúgy is megindult digitális forradalmat, a BrandMania stábja pedig annak járt utána, hogy mit tapasztaltak a hazai piaci szereplők. Az RTL Klub magazinműsorának heti adásában a jövőnket meghatározó technológiákról is szó lesz. Bankszámlanyitás online, biztosítási kárrendezés okos
Ha így van, kevésbé hatékonyak ellene az oltások. A virológus szerint gyorsabban terjed a vírusváltozat, és feltételezhetően súlyosabb betegséget is okoz.
Az Európai Parlament sajtótájékoztatóján elhangzott tervek szerint újra korlátozások nélkül utazhatunk majd nemsokára. Mit is jelent ez részletesebben?
Felpörgeti a gyártást a Moderna is, úgy tűnik az oltóanyaguk akár 3 hónapig is bírja normál hűtés alatt, ami jó hír az olyan országoknak, mint például India.
Az applikációban és az online felületen 2020 során összesen 180 ezer házhozszállítási igényt generáló Jófogás stratégiai partnerei, a GKI Digital, a Foxpost és a GLS Hungary bevonásával vizsgálja meg házhozszállítással kapcsolatos vásárlói igényeket. Avagy nagyon sokan örülnének aznapi szállításnak, azonban fizetni már nem szeretnének érte. „Házho
Megkezdődött a globális pénzügyi szektor osztályzati kilátásainak stabilizálódása - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott negyedéves szektorelemzésében.
Az Agroinform.hu felmérése azt mutatja, hogy a legtöbben kikapcsolódásként tekintenek a kiskert gondozására, de a válaszadók fontos szempontnak tartják azt is, hogy ezáltal friss és vegyszermentes terményhez juthatnak.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Kölnben vívja csoportmérkőzéseit a jövő évi Európa-bajnokságon, ahol ellenfele a házigazda németek mellett a címvédő Szlovénia, Franciaország, Litvánia és Bosznia-Hercegovina lesz.
2011-ben milliók nézték végig, ahogy Kate Middleton a káprázatos Alexander McQueen ruhában, csipkeuszállyal bevonult a templomba és Vilmos herceg feleségévé vált.
A járványhelyzet alatt a futárcégek és webáruházak is maguk mögé utasították a bankokat és biztosítókat; a közhiedelemmel ellentétben mégsem igazán panaszkodós nemzet a magyar, legalábbis nem az interneten, viszont jó részük kifejezetten hirtelen haragú; a marketing célú telefonhívásokat haszontalannak tartjuk; ám az sms bizonyos helyzetekben él és
Elhibázott a társasházak parkolóépítésének új, állami szabályozása – írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint pedig az új építésű lakóházak kivitelezőinek lakásonként inkább két parkolóhelyet kellene létrehozniuk, nem egyet.
A Európai Parlament által csütörtökön elfogadott szabályok többféle megoldást ajánlanak a késéssel, törléssel vagy hátrányos megkülönböztetéssel szembesülő vonatozóknak.
Cselényi Eszter, a Celeni kollekciói a finom nőiesség és a praktikum hétköznapi összeegyeztetéséről szólnak. A 2010-ben alapított márka célja, hogy mindennap hordható, de nem megunható darabokat csempésszen a nők ruhatárába.Kollekciónként csak pár erőteljes színnel dolgozik, de az anyagok között gyakran találunk fényes, selymes, vagy bársonyos dara
Komoly veszteségeket generálhat összességében a pandémia a történlemi sikereket elérő klubnak. A sokat szídott amerikai tulajdonosok azonban nyugodt hátteret biztosíthatnak a zord időkre.
A májusi hétvégéken a latexruháké, a köpenyeké és az igazságosztásé lesz a főszerep! A Nickelodeonon rengeteg nevetés mellett mentik meg a világot a csatorna ismert hősei, miközben az egész családnak kiváló szórakozást nyújtanak. A Veszélyes Henry, annak folytatása a Veszélyes Osztag, valamint A Thundermann család parádés epizódjai 12:30-tól láthat
Lemondott a magyar kormány közel 3400 milliárd forintnyi hitelről, amihez az EU újrakezdési alapjának részeként férhetett volna hozzá. A döntésben szerepet játszhatnak költségvetési, pénzpiaci és politikai okok is.
Az RB Salzburg amerikai edzője, Jesse Marsch lép majd a nyártól a Bayern Münchenhez távozó Julian Nagelsmann helyére. Ő lesz a három magyar válogatottat, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is alkalmazó RB Leipzig új mestere.
Gyere, és lepd meg velünk szeretteidet! Vukmirovits Nóra, a SZEZÆN, Fenntartható Virág megálmodója és a Bonami segít, miként készíts egyszerű, de meseszép tavaszi csokrot a hozzád legközelebb állóknak.
Fejlett technológiák alkalmazása, a szoftverek folyamatos frissítése, az adatok titkosítása, illetve a felhasználók edukációja – többek között ezekkel az intézkedésekkel védekezhetnek eredményesen a kibertámadások ellen a cégek Rehus Péter szerint. Az IBM Magyarország országigazgatója úgy véli, tartósan velünk marad a hibrid munkavégzés. – Egyre n