A Ryanair FR4978-as számú járatának minszki kényszerleszállásától és egy ellenzéki blogger, Raman Prataszevics letartóztatásától zajos most a nemzetközi sajtó, újabb európai szankciók várhatók, és úgy néz ki, megint az oroszok nyernek majd Európa gyengeségén. Elemzésünk.
A Helly Hansen Pünkösdi Regattán 203 egységből 175 futott be, a verseny győztese a Raiffeisen Fifty-Fifty lett. Az egytestűek közül a Principessa érkezett célba elsőként, míg a hagyományos egytestűek mezőnyében a Pannónia bizonyult a legeredményesebbnek. Előzetesen tudni lehetett, hogy az időjárás minimum változékony lesz május 23-án, az Országos M
Vörös Imre felvetésére a jogtudós elmondta: azt, hogy valaki kizárólagos hatalomra törekszik-e, a választók dönthetik el, amire 2022-ben újra lesz lehetőségük.
A jelenleg még csak felnőttek immunizálására használható vakcina a Moderna keddi tájékoztatása szerint nagyon hatékony a 12-17 éves korosztály körében is - íme a részletek a Pfizer után a második helyre pályázó gyártó kísérleteiről.
Külföldi youtuberek és bloggerek számoltak be arról, hogy egy orosz kapcsolatokkal rendelkező brit PR-ügynökség pénzt ajánlott nekik, ha lejárató módon beszélnek a Pfizer-vakcináról.
A BBC felülvizsgálja szerkesztési elveit a Bashir-botrány nyomán. A riporter egy, a hercegnőtől származó levéllel védekezik. Közben a BBC volt főnöke új állásáról is lemondott az ügy miatt.
Szerdán 10 órától lehet megvásárolni a jegyeket a magyar labdarúgó-válogatott júniusi két felkészülési mérkőzésére, amelyeken a Marco Rossi szövetségi kapitány által irányított együttes a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra hangol.
Musk tweetje tegnap megint megmozgatta a piacot. Szerencsénkre ezúttal a pozitív irányba. A Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy leült beszélgetni az észak-amerikai bányászokkal. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a bányászok késznek bizonyultak arra, hogy nyilvánosságra hozzák, hogy az energiafogyasztásukból mekkora…
Az egységes bérkövetelés legalacsonyabb mértékben is átlagosan 6 százalék, de egyes szektorokban 10 százalék körüli emelést szeretnének. A kormányzat egyelőre kivár.
A szokatlanul hűvös tavasz is tartogatott számunkra kellemes meglepetést, hiszen meghozta magával az újrakezdést. Mindannyian nagyon vártuk már, hogy visszatérhessünk a megszokott életünkhöz, napsütéssel, életkedvvel fűszerezve. Fokozatosan tér vissza az élet a régi kerékvágásba, lassan pedig visszakapjuk a korábban magától értetődőnek vett hétközn
A Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjével tüntették ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettest a budapesti lengyel nagykövetségen kedden – értesült az MTI.
Elfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben.
Tegnapi napon élesbe állt a Celsius webes alkalmazásának első verziója. Immáron böngészőből is elérhetjük Celsius fiókunkat nemcsak telefonos alkalmazásból. Egyenlőre csak a fontosabb funkciókat használhatjuk és láthatjuk, mint például a ki- és beutalásokat, az eddigi tranzakciókat, aktuális portfóliónkat. A fejlesztők…
Közel tizennégyezerrel több ápoló dolgozott hazánkban 2018-ban, mint 2011-ben. „Ezúton is hála és köszönet az elkötelezettségükért” – írja Kubatov Gábor a Facebookon.
Ausztria az indiai koronavírus-mutáció szigetországi terjedése miatt június elsejétől ismét leszállási tilalmat vezet be a Nagy-Britanniából érkező repülőgépek számára – derül ki az osztrák egészségügyi minisztérium legfrissebb rendelkezéséből.
Egy sült kerestek, de kettőt kaptak el: az ausztriai Pamhagen vadasparkjából megszökött állatot bő egy hét után egy helyi hotel bejárata előtt találták meg.
Harsány, Pátka, Ecséd – Óriási halak akadtak az elmúlt hetekben sportolóink horgára. Lőrincz Viktor, a Honvéd olimpiára készülő Európa-bajnok birkózója és Nagy Zsolt, az NB I-ben ezüstérmes Puskás Akadémia válogatott labdarúgója is egyéni rekordot döntött pontyfogásban, míg az ötkarikás aranyérmes, már visszavonult vízilabdázó, Kis Gábor szintén mé
Musical, új Benyovszky-szobrok - és az életének homályos pontjait tisztázni kívánó konferencia - egyebek mellett ezek várhatók az idei Benyovszky-emlékévben.
Hat hónapon belül felépülnek az új koronavírus okozta Covid-19 szövődményeként fellépő, több szervet érintő gyulladásos szindrómából a gyerekek, néhánynak azonban továbbra is szüksége van fizikoterápiára és mentális egészségük támogatására brit orvosok tanulmánya szerint.
Kilátástalannak tűnő küzdelmek, véget nem érő harcok az igazságért, olykor nagy hatalmú emberekkel és hivatalokkal szemben – sokaknak ismerősek lehetnek ezek a csaták, amikből nehéz győztesen kikerülni.